Nevét is titkolnia kellett az első filmsztárnak, annyira lenézték a színészeket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Manapság hollywoodi filmsztárnak lenni sokak szerint álommunka, azonban ez nem volt mindig így: a filmkészítés kezdetén a színészeknek sokszor még a nevét sem tüntették fel a filmeken.

Az 1900-as évek elején, amikor még éppen csak elkezdtek némafilmeket gyártani, filmcsillagokat még nemigen tartottak számon. Ekkor lépett színre Florence Lawrence, az „első filmsztár”, aki a következő három évtizedben közel 300 filmben szerepelt. Ekkoriban egyetlen hollywoodi színész neve sem jelent meg a mozivásznakon; csupán alakok voltak a villódzó képkockákon, akiket csak „A Biograph-lány” vagy „A Vitagraph-lány” néven emlegettek a stúdiók után, amelyeknek dolgoztak. Ám Lawrence mindezt megváltoztatta. Szabadidejében találékonyságát számos találmány megalkotására használta, köztük az autók első irányjelző karját is feltalálta – az élete azonban nem mindig szólt a hírnévről és a csillogásról.

Filmsztár születik

Florence Lawrence Florence Annie Bridgwood néven született 1886. január 2-án. Három gyermek közül a legfiatalabbként látta meg a napvilágot a kanadai Hamiltonban. Édesanyja, Charlotte Bridgwood színpadi színésznő volt, aki Lotta Lawrence művésznéven vált ismertté. Emellett a Lawrence Dramatic Company menedzsereként és vezető színésznőjeként dolgozott. Édesanyja hivatásának köszönhetően Florence gyakran utazott a színtársulattal.

Florence Lawrence volt az első filmsztár, akinek megismerték a nevét
Fotó: Wikimedia Commons

Huszonegy évesen színésznőnek állt. Első szerepét egy rövidfilmben kapta, ebben édesanyjával együtt szerepelt, majd mindketten játszottak a The Shaughraun, an Irish Romance című alkotásban is. Ezután édesanyja visszatért az élő színpadi előadásokhoz, míg Florence tovább folytatta filmes karrierjét.

Ahogy a népszerűsége növekedett, magasabb heti fizetést és jobb juttatásokat követelhetett magának. Sikerült elérnie, hogy kétszer annyit keressen, mint egy átlagos színész, és saját sminkasztala is legyen. Mivel azonban a színészek nevét akkoriban nem tüntették fel, Florence „A Biograph-lány” néven vált híressé.

Együtt játszott Harry Solter színésszel, akivel később össze is házasodtak. 1910-ben azonban mindkettejüket elbocsátották a Biograph Companytól. Nem sokkal később Carl Laemmle producer szerződtette őket az általa alapított Independent Motion Picture Company (IMP) stúdióhoz. A férjével 1912-ben megalapították a saját filmstúdiójukat, a Victor Companyt, Fort Lee-ben, New Jersey államban. Lawrence társtulajdonosként az első női vezetők egyike lett az amerikai filmiparban. Még ugyanebben az évben különváltak a férjével, és utóbbi Európába költözött, a közös cégük pedig tönkrement, végül a vállalatot beolvasztották az Universal Film Manufacturing Companyba.

Lawrence ismét színészi szerepekre kezdett pályázni, ám egyre nehezebben kapott munkát. Ebben az időszakban hozzáment a második férjéhez, Charles B. Woodring autókereskedőhöz. Ügyes üzletasszony volt, és megnyitotta a saját sminkmárkájával a Hollywood Cosmetics nevű kozmetikai üzletet. Emellett anyja cégének, a Bridgwood Manufacturingnek is az elnöke lett.

Lawrence és az édesanyja zseniális feltalálók is voltak. Az anyja 1917-ben szabadalmaztatott egy újfajta ablaktörlőt, míg Lawrence feltalálta az első autós irányjelző kart és a féklámpát. Sajnos azonban nem szabadalmaztatta a találmányait, így nem részesült azok bevételeiből.

1931-ben azonban Lawrence második férjétől is elvált. 1932-ben hozzáment Henry Boltonhoz, ám házasságuk csupán öt hónapig tartott, mivel a férfi rendszeresen bántalmazta feleségét. 1938. december 27-én Florence Lawrence-t holtan találták a lakásában: hangyamérget evett.

Florence Lawrence több mint 300 film sztárja volt
Fotó: Wikimedia Commons

Névtelen színészek időszaka

Lawrence egy olyan időszakban lépett be a filmiparba, amikor a színészek nevét nem tüntették fel a stáblistán, egyszerűen csak „szereplőknek” nevezték őket, és a filmek sokszor címet sem kaptak. A stúdiók attól tartottak, hogy ha híressé válnak, magasabb fizetést fognak követelni. Sőt, néhány színész kifejezetten élvezte az anonimitást, mivel a színészi pálya még nem számított tiszteletreméltó hivatásnak. Ez a gyakorlat azt eredményezte, hogy

bár Lawrence arca egész Amerikában ismertté vált, a nevét senki sem tudta.

Ez egészen 1910-ig így is maradt, amikor is Carl Laemmle felismerte a lehetőséget abban, hogy a színészeket sztárként reklámozza, ezzel csábítva a nézőket. Egy merész reklámfogás részeként Laemmle elterjesztette a hírt, hogy Lawrence tragikus módon meghalt. Miután a pletykagépezet beindult, felfedte a szenzációs igazságot: a színésznő nemhogy él, de éppen az IMP-hez szerződött. Ezzel a lépéssel nemcsak megszegte az iparági normákat, hanem megteremtette a hollywoodi sztárrendszer alapjait is. Lawrence lett az első amerikai színésznő, akit hivatalosan a nevén említettek a filmplakátokon, és ezzel megszületett a filmsztár fogalma.

A némafilmes korszak egyik legnagyobb úttörője Charlie Chaplin – tudj meg többet az életéről az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.