Ennyi ékszert visel el egy nő egy férfin, és így érdemes viselni azokat

Olvasási idő kb. 4 perc

Rövidre is zárhatnánk a témát, mert a hölgyek véleménye ez ügyben elég sarkos: keveset! De ezzel nem segítenénk azoknak a férfiaknak, akiket az is érdekel, ez esetben mivel és hogyan fokozhatják eleganciájukat, miből mennyit viseljenek, vagy mit mivel kombináljanak, ha mégis ékesíteni szeretnék megjelenésüket?

Sietve kell megjegyezni ezen a ponton, hogy ékszer és divatékszer vagy bizsu között nagy űr tátong, és ezek csak egymás nagyon távoli rokonai.

Az utóbbi idők aktuális trendjei a férfiak szemét is egyre nyitogatják nyakláncok, pecsétgyűrűk és egyéb hívságok irányába, amik kétségkívül teljessé tudnak tenni egy adott stílusú outfitet. A nőknek még egyszerűbb dolga van: ott a fülbevaló, a nyaklánc, a gyűrű, a karkötő, a bokalánc és még a piercingek is. De ezek elsősorban kiegészítők, divatékszerek, netán bizsuk. A továbbiak tárgyalásához ezért érdemes szűkíteni a kört. Ez mind nem ékszer, és még a bizsu sem az.

A bizsu

Valódi ékszert viselni régen a tehetős réteg privilégiuma volt, így akik azt nem engedhették meg maguknak, de az esztétikájához vagy a felsőbb osztályhoz közelebb kívánták magukat érezni, utánzatokat, „hamis”, azaz nem igazi nemesfém vagy drágakő csecsebecsékkel ékeskedtek. Egészen Coco Chanel újszerű felfogásáig a bizsu uralkodó megítélése nem volt nagyon kedvező. A fordulat óta a bizsu önmagáért kedvelt és fontos kiegészítő. Mindez azonban elsősorban a női divatot érintette, így abban nagyobb múltja is van a divatékszereknek. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy míg női bizsu esetében találni olyan darabokat, amelyek emelik a látvány esztétikai értékét és lehetnek ékei vagy díszei a nőnek, addig férfibizsuból ilyet még mindig csak keveset találni. A gumi, bőr vagy gyöngy karkötő „buli”, a bőrszíjon lógó cápafog nyaklánc „gizda”, a gyémántnak tetsző kő a fülben „cool” és határozott stílusjegy, de leginkább csak bizonyos korig. Az ékszer az valami teljesen más.

Bizonyos stílushoz jól áll, de ez nem az ékszer kategória… Getty Images Hungary
Fotó: ilbusca

Férfiékszerek

A férfin ékszer lehet például egy szép pár mandzsettagomb egy elegáns ingen, vagy egy jó karóra. Egyúttal mindkettő funkcionális, azaz nemcsak öncélúan viselik, hanem szerepük is van, mégis betöltik az ékszer díszítő feladatát is, bár a karórát egyes iskolák bőrszíjjal inkább kiegészítőnek tekintik, és csak nemesfém szíjjal sorolják azokat az ékszerek közé. Ha kicsit megengedőbbek vagyunk, nyugodtan tekinthetünk egy decens bőrszíjas órára is mint a férfimegjelenés ékére, de ebben az esetben tartsuk magunkat az aranyszabályhoz: amilyen az óraszíj, olyan a cipő és az öv bőre is.

A szép karóra például lehet igazi férfiékszer
Fotó: Zorica Nastasic / Getty Images Hungary

Királyi elegancia

Ékszer lehet még esetleg az ingszeg, azaz gomb, extrém esetben a mellénygomb, black tie eseményre pedig a mandzsettagombbal szettben e három. De ehhez azért legalább egy komolyan vett operabáli díszvendégmeghívásra vagy királyi vizitre van szükség. Apropó, király! 2022 novemberében a spanyol király, VI. Fülöp a Bourbon-házból egy barcelonai gálán éppen ilyen gombokat viselt fekete szmoking és csokornyakkendő, valamint fehér ing díszeként. A rubint, zafírt, smaragdot, gyémántot, topázt és ametisztet is felvonultató sárgaarany gombocskákat 18 évvel korábban nászajándékba kapta távoli unokatestvérétől, Dimitri hercegtől. Nem kell ennyire túlzásba sem esni, ezek a kreációk ugyanis egy 10 500 eurót érő kollekció részét képezik.

„Lenni vagy nem lenni” – tanakodik a nyakkendő

A klasszikus elegancia és a férfiékszer témáját szűken tárgyalva a felsorolást itt be is fejezhetnénk. Régen még egy arany nyakkendőtű is idetartozott volna, de ma már a nyakkendő maga is krízisben van, és partra vetett halként fuldoklik a férfidivat óceánjának partján. Ha mégis erőre kapna, konkurensre lel, mert a gallércsipesz vagy gallértű lassan útnak indult második virágkorát élni. Egyelőre azért még csak kevéssé van benne a köztudatban, és nincs is könnyű dolga ebbéli ambíciójával, amíg a hagyományos nyakkendőviselés ennyire gyenge lábakon áll.

A nyakkendő kihalófélben lévő faj, vajon megmenekül?
Fotó: izusek / Getty Images Hungary

Mi jöhet még szóba?

Ha tágítani akarjuk a kört, vékony jégre lépünk: a nyaklánc, a gyűrű és a karkötő, még a valódi nemesfém darabok is csak elvétve tudnak finoman elegánsak, kellően diszkrétek maradni. A pecsétgyűrűhöz ma már nem kellemes képzettársítások élednek fel, legkevesebb maffiás filmjelenetek villannak be, ami nem is véletlen, ugyanis a gyűrűviseleteknek külön szimbolikája van. Kis túlzással azt mondhatnánk, ahány ujj, annyi jelentéstartalom, pedig mi mindebből leginkább csak egyet tartunk számon, az pedig a családi állapotról üzenő jegy- vagy karikagyűrű-használat. Amitől pedig egyébként sok férfi, házas létére is, mereven elzárkózik…

A nyaklánc legtöbbször tolakodó, a karkötő csak kevés esetben mutat tényleg férfiasan. A puha szinte soha, a perec akkor, ha sikerül eltalálni a csuklómérettel kellően arányos, se túl filigrán, se túl hivalkodó szélességet.

Tom Ford már 2016-ban is érezte a nyakkendőtű eleganciáját
Fotó: Jason LaVeris / Getty Images Hungary

Végezetül álljon itt néhány alapszabály az elegáns férfimegjelenésről és a mértéktartó, ízléses ékszerviselésről:

  • Az elegáns, klasszikus férfi nem mutogatja ékszerét, diszkréten visel egyszerre egyet vagy keveset, sosem viszi túlzásba,
  • Nem a márkát keresi, főleg nem hirdeti. Tudja, hogy a személyes jelentés fontosabb, mint a márka. Ráadásul a túlzott márkahájpolás, a márka mögé bújás a viselőjéről a magabiztosság hiányát árulja el, míg a személyes jelentés többletet ad az ékszernek.
  • Megtalálja a stílusához és bőrszínéhez, ruhatárához és életeseményeihez illő (nemes)fémet, és azt részesíti előnyben,
  • Mindig az alkalomhoz öltözködik, és ha kétségei vannak, a több helyett a kevesebbet választja. Tudatában van annak, hogy az igazi elegancia kulcsa a finomság, a kevesebb több, és nem a méret a lényeg, sőt!
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?