Kiharcolta a Fradi a továbbjutást, lesz magyar kupatavasz

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Európa-konferencialiga csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában a Fiorentina ellen kellett legalább döntetlent elérnie a Ferencvárosnak, hogy a saját kezében legyen a sorsa, és továbbjusson a tavaszi kieséses szakaszba. A vége 1:1 lett.

A Ferencvárosnak hazai pályán legalább döntetlent kellett elérnie az olasz Fiorentina ellen, hogy ne kelljen fél szemmel a Genk meccsének eredményét figyelni, a belga rivális ugyanis győzelme esetén még bízhatott a továbbjutásban, ha a Fradi vereséget szenved.

Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője a meccs előtti sajtótájékoztatón olaszul mondta el, hogy a Fradi fárasztó (és nem annyira sikeres) menetelése közben érkezik a meccsbe, míg az itáliai ellenfél a továbbjutás biztos tudatában teher nélkül játszhat.

A szurkolókon nem múlt semmi, megteltek a hazai szektorok
Fotó: Laszlo Szirtesi / Getty Images Hungary

A konferencialiga kieséses szakaszának, egész pontosan a 16 közé kerülésért vívott meccseknek a sorsolását december 18-án tartják a svájci Nyonban, a ma továbbjutó csapatok közül a csoportelsők egy körrel később kapnak ellenfelet (a Fiorentina is ezek közé a csapatok közé tartozik), a csoportmásodikok már február 15-én pályára lépnek az Európa-liga csoportharmadikjai ellen. Vagyis a Fradi izgatottan várhatja a december 18-ai sorsolást, ellenfele az alábbi csapatok közül kerülhet ki: Olimpiakosz Pireusz (görög), Ajax (holland), Betis (spanyol), Sturm Graz (osztrák), Royale Union SG (belga), Maccabi Haifa (izraeli), Servette (svájci), Molde (norvég).

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.