Romló egészségi állapota miatt nem utazik többé Ferenc pápa?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 86 éves pápa, miután visszatért Mongóliából, újságírói kérdésre adott feleletében arra utalt: elképzelhető, hogy nem fog már külföldre utazni.

A pápát szállító gép szeptember 4-én, hétfőn délután, tízórás repülés után szállt le Róma Fiumicino repülőterén. A repülőút közben tartott sajtótájékoztatón Ferenc pápát arról kérdezték a sajtó munkatársai, hogy milyen hivatalos utakat tervez a jövőben. A katolikus egyházfő erre azt felelte: „Az igazat megvallva, már nem olyan egyszerű számomra az utazás, mint korábban. Megvannak a maga korlátai, a gyaloglást illetően.”

Ferenc pápa az elmúlt tíz év során számtalan külföldi utat vállalt, mongóliai útja volt a 43. a sorban. Erre három hónappal azután vállalkozott, hogy egy háromórás hasi műtétet végeztek el rajta a római Gemelli kórházban. (A beavatkozás egy korábbi műtét miatt vált szükségessé, mivel a heg helyén egy „visszatérő, fájdalmas és súlyosbodó” vastagbélszűkület képződött.) Ferenc pápa több egészségügyi problémával is küzd: isiászban szenved, amely az idegeket érintő krónikus betegség, és hát-, csípő- valamint lábfájdalmat okoz. A katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt tolószékben vagy bot segítségével képes csak mozogni.

Ferenc pápa mongóliai útja során gyakran fáradtnak tűnt
Fotó: Vatican Pool / Getty Images Hungary

A pápa még húszas éveiben szenvedett egy súlyos mellhártyagyulladást, amelyből csak azután tudott felépülni, hogy az orvosok eltávolították jobb tüdőlebenyének egy részét. A gyógyulási folyamat elhúzódott, és a csökkent tüdőkapacitás miatt azóta is nagyobb az esélye a krónikus légúti betegségekre. Idén márciusban tüdőgyulladással került kórházba, miután a vatikáni heti általános audiencián légzési nehézségeket tapasztalt. Májusban úgy nyilatkozott, hogy egészségügyi állapota „már sokkal jobb”, de újságírói beszámolók szerint Mongóliában bizonytalanul járt, és gyakran fáradtnak tűnt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.