10 alkalom, amikor Ferenc pápa meglepte az embereket

Olvasási idő kb. 4 perc

A katolikus egyház feje, Ferenc pápa április 28–30. között tartózkodik Magyarországon: ez alkalomból gyűjtöttünk össze olyan mondatokat korábbi megszólalásaiból, melyekkel sokakat meglepett.

A pápalátogatás három napja alatt Ferencnek annak ellenére is sűrű lesz a programja, hogy húsvét előtt még több napot kórházban is kellett töltenie egy fertőzés miatt. Az egyház vezetője, aki igyekszik minél közelebb vinni tanítását az emberekhez, ezt úgy teszi meg, hogy ő maga sem tart távolságot a hívektől: fáradhatatlanul dolgozik, és ez várható hazánkban való látogatásán is.

Ferenc pápa legfontosabb mondatai

Ferenc ugyanakkor arról is ismert, hogy egyes kijelentései meglepik a szavait hallgató embereket. 

Amikor az azonos nemű párokról, a cölibátusról vagy a szexről beszél, arra sokan kapják fel a fejüket, nem is véletlenül.

Íme, egy válogatás, amelyben talán legmeglepőbb kijelentései kaptak helyet!

Ferenc pápa tudja, hogy minden mondatára tízmilliók figyelnek, és él is a lehetőségekkel, hogy átadja üzenetét
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

Azonos neműek kapcsolatai

Ha valaki meleg, keresi az Urat, és jóakaratú, ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”

Homoszexuálisnak lenni nem bűncselekmény.”

Minden személy Isten gyermeke, minden személy. Isten nem utasít el senkit, Isten egy atya. És nincs jogom senkit sem kizárni az egyházból.”

Ferenc pápa egyháza nem szolgáltatja ki a házasság szentségét azonos nemű párok számára, sőt, a szodómiát bűnnek tartja. 

Ezzel ugyanakkor megfér az, hogy a pápa megértésre szólít fel a melegekkel kapcsolatosan, hiszen Jézus a Bibliában maga sem ítéli el a házasságtörő asszonyt, miután megkövezését meghiúsította.

Mégis sokakat meglepett elfogadása a melegek irányába, amivel ugyan nem jelölt ki utat házasságuk elismerésére, ám ezzel együtt is ez jelentősen liberálisabb irányvonal, mint amelyet az egyház intézménye képvisel.

Szex és papi nőtlenség

A szex az egyik legszebb dolog, amelyet Isten adott az embernek.”

„Nincs ellentmondás abban, hogy egy pap házasságot kössön. A cölibátus ideiglenes kötelezettség.”

Magát a szexet az egyház nem tartja rossznak – mégis, meglepő a fenti mondatot egy pápától hallani, olyan embertől, aki önként mondott le arról. Ferenc második mondatáról sokan úgy vélték, előre jelzi, hogy eltörli a cölibátust, ám a valóságban arról van szó, hogy jelezte: ez nem egy olyan eltörölhetetlen kötelezettség, mint a tízparancsolat elemei.

A női egyenjogúságról és a tudományról

„A nők mély kérdéseket tesznek fel, amelyekkel foglalkozni kell. Az egyház nem lehet önmaga a nő és az ő szerepe nélkül. A nő nélkülözhetetlen az egyház számára. Mária, a nő, fontosabb, mint a püspökök.”

A nők az egyházban hagyományosan nem kaptak igazán komoly szerepet – Ferenc pápáig. A pápa folyamatosan nevez ki nőket felelős pozíciókba.

„Az »ősrobbanás«, amelyet ma a világ keletkezésének tartanak, nem mond ellent Isten teremtő beavatkozásának, sőt, éppen ellenkezőleg, megköveteli azt.”

A fenti kijelentés szinte szentségtörésnek tűnik: mégis, a pápa megerősítette, hogy a hit és a tudomány nem zárják ki egymást.

Népszerűvé is vált a rázósabb kérdésekről is megszólaló pápa
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

Az internet szerepe

„Az internet hatalmas lehetőségeket kínál a találkozásra és a szolidaritásra. Ez valami igazán jó dolog, Isten ajándéka.

A pandémia sok magyar egyházközösséget is rákényszerítette arra, hogy éljen a technológia vívmányaival, mégis, sok pap utasítja el azokat. Nekik érdemes figyelniük Ferenc fenti szavaira.

A környezetvédelemről

„A Föld tiltakozik a rosszért, amit mi teszünk vele, mert felelőtlenül használjuk, és visszaélünk az Isten által rárakott javakkal.

Úgy nőttünk fel, hogy azt gondoltuk, mi vagyunk a tulajdonosai és urai, akiknek joguk van kifosztani őt.

Az erőszak, amely a bűn által megsebzett emberi szívben létezik, a betegség tüneteiben is megnyilvánul, amelyeket a Földön, a vízben, a levegőben és az élőlényekben látunk.”

Isten az embernek adta a Földet – de Ferenc figyelmeztet arra, hogy nem azért, hogy elherdálja, tönkretegye azt, ami felé most a legjobb úton halad.

Pápasága végéről

Már aláírtam a lemondásomat. Aláírtam, és azt mondtam: egészségügyi akadályoztatás vagy bármi más esetén itt a lemondásom. Megvan. Nem tudom, kinek adta Bertone bíboros, de én odaadtam neki.”

XVI. Benedekig tabu volt a lemondás kérdése, Ferenc azonban nem riad vissza attól, hogy szóba hozza. Azt mondja, ha egészségi állapota megköveteli, ott a nyilatkozat: jelenlegi térdproblémái még nem akadályozzák meg feladatai teljesítésében, de a jövő akár lemondását is hozhatja.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.