Fejfájással ment orvoshoz, hatalmas, élő parazitát találtak az agyában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fejfájás, hasmenés, izzadás és hasfájás is szerepelt a tünetei között, amikor először felkereste orvosát az ausztrál nő. Végül az agyában találták meg a problémát kiváltó bajt, egy féreg tette tönkre a szervezetét.

Az ausztrál nő betegségét okozó Ophidascaris robertsi féreg, mely a szőnyegpitonok egyik élősködője, nem az egyetlen féregfajta, amely megfertőzheti az emberi agyat. 

A gyomorpanaszokkal kezelt nő három héttel azután, hogy először jelezte orvosainak, hogy nem érzi jól magát, ismét kórházba került. Ám míg korábban fertőzést sejtettek a bajok mögött, az új tünetek sokkal ijesztőbb betegségre utaltak. 

Az állatok élősködői az emberre is veszélyesek lehetnek
Fotó: Ed Reschke / Getty Images Hungary

Az orvosok is megdöbbentek

A CT-vizsgálatokat elvégezve még mindig daganatra gyanakodtak az orvosok, melynek testszerte feltételezték áttéteit a fájdalmas pontokat vizsgálva. Sanjaya Senanayake, az Ausztrál Nemzeti Egyetem és a Canberra Kórház fertőző betegségekkel foglalkozó orvosa azonnali, biopsziás vizsgálattal szerette volna minden kétséget kizáróan megfejteni, mitől van rosszul páciense. A beavatkozás során egy húrszerű szerkezetet észlelt, amit csipesszel kitépett.

A rózsaszínvörös, félceruzányi szövet azonban élt – még akkor is mozgott, miután kiemelték az asszony agyából. Az orvosok természetesen nagyon megdöbbentek, hiszen egyáltalán nem számítottak arra, hogy egy féreg jelenléte okozza a fájdalmakat. 

Az állatok élősködői is lehetnek veszélyesek

A parazitáról kiderült, hogy a szőnyegpitonok egyik élősködője, az Ophidascaris robertsi féreg az. Eddig soha nem találkoztak vele emberi szervezetben annak ellenére, hogy bizony többször előfordult már korábban is a világ más tájain, hogy egyéb, nagyra nőtt élősködő került valahogy az emberek szervezetébe. 

Az egyik leggyakrabban fertőző parazita Afrika és Dél-Amerika lakosai számára veszélyes. Az onchocerciasis, vagyis a folyami vakság felelőse szintén egy fonálféreg, az említett kontinenseken őshonos fekete legyek csípésén keresztül terjed. A férgek az emberi testben mozogva eljuthatnak a szaruhártyába, blokkolja a látást, zöld hályogot és vakságot is okozhat. 

A dracunculiasis a Guinea területén őshonos Dracunculus medinensis parazita által okozott fertőzés. Ez az élősködő a vízbe petézik, a nem megfelelően tisztított ívóvízzel pedig az emberek szervezetébe kerülhetnek petéi. A kikelő lárvák a testben vándorolva keresik a tökéletes helyet, ahová befészkelhetnek, általában a végtagokban találják meg ezt – s ott fájdalmas keléseket okoznak. Az afrikai országban leginkább a száraz évszakok idején pangó ivóvízkészletek fogyasztása miatt okozhatnak nagy problémát az ott élőknek. 

A toxocarosis is egy paraziták által terjesztett kór, ennek neve ismerősen csenghet. A Toxocara férgek macskákban és kutyákban élősködnek. A négylábúak az udvarokban, közterületeken, homokozókban vagy nyilvános parkokban bárhova üríthetik székletüket, apró parazitatojásokat elszórva. A gyerekek játék közben könnyen megfertőződhetnek ezekkel.

Nem véletlenül javasolják a magyar állatorvosok is a rendszeres féregtelenítést, ez a betegség ugyanishasonló a hazánkban is elterjedt, főként a várandósokra és a kisgyermekekre veszélyes toxoplazmózishoz. Az ugyan ritka, hogy egészen az agyig jussanak bármely élősködők, azonban rengeteg embert érinthet az eleinte láthatatlan kór. Angliában az orvosi jelentések szerint 20 gyermekből egy fertőzött lehet a toxocarosissal. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.