Ezeket a szándékos félrevezetéseket mind elhittük

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nincs nehéz dolga az embereket félrevezetni vágyó alkotóknak, ha még Isaura felszabadításáért is indult mentőakció, és Lenke nénit is többen keresték a gazdagréti közértben. Hát még ha kifejezetten az a cél, hogy görbe tükröt tartva vagy figyelemelterelésként álhír keltsen valódi izgalmakat: így hittünk az ufót boncoló dokumentumfilmben, az olajfalók létezésében, de talán még Nessiben is.

A skóciai Loch Ness tavában először 1933-ban pillantottak meg egy, a habokba ereszkedő, 8 méteres, sárkány jellegű monstrumot, az újkori történelem szörnyelméletének hívei szerint azután, hogy már a 6. századból is fennmaradtak „szörnyű” történetek. 

Kétséget kizáróan, a legismertebb felvétel a titokzatos lényről, mely után a legutóbbi nagyszabású keresőkampány éppen 2023. augusztus végén zajlott, az a fekete-fehér fotográfia, melyet Robert Kenneth Wilson híres nőgyógyászprofesszor kattintott el és küldött be a sajtónak 1934-ben. A sokak Nessi-lázát izzásban tartó felvételről az 1990-es években végül beigazolódott, hogy egy aprócska makettről, szándékos félrevezetés céljából, ravaszul kifundált terv alapján készült fényképről van szó. A nőgyógyász csak asszisztált a bosszúhadjárathoz, melyet egy vadász, Marmaduke Wetherell ötölt ki, hogy megtorolja a Daily Mail korábbi gúnyolódását, amikor is a bulvárlap rajta köszörülte a nyelvét. A kis játékra eszkábált szörnyfejről elsütött fotók akciója aztán annyira jól sült el, hogy 6 évtizeden keresztül minden szörnyhájpoló egyetlen igazi fogódzójaként ez a kép szolgált Nessi létezéséről.

EZ AZ a félrevezető felvétel
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

A legdurvább félrevezetés

Emlékszem még, milyen volt, amikor bontakozó értelmű, zsenge kisgyermekként a tévé képernyője elé bilincselte családomat egy izgalmas, új felfedezés szenzációs híre. A készüléket felhangosítva, tátott szájjal figyeltük, ahogy a tévében, felvételekkel illusztrálva bemutatták azokat az újonnan felfedezett lényeket, amelyek herdáló életvitelünk, fogyasztói társadalmunk torzulásának talán legelső mutánsai voltak már 1988-ban. Az olajfalók névre keresztelt aprócska állatok ugyanis az emberek által termelt mellék- vagy végtermékek felélőjeként keletkezhettek, az őket bemutató dokumentumfilm értelmében, kedvenc táplálékaik között pedig a kőolaj mellett a szén-dioxidot és a műanyagot is megtalálhattuk. A film levetítése úgy felbolygatta a közvéleményt, hogy végül az Élet és Tudomány című lap hasábjain kellett ex cathedra kijelenteni, hogy az olajfalók létezése mese habbal, és Jan Svěrák ügyes kezű filmes egyetemi vizsgamunkájának készült ál-dokumentumfilmről volt csupán szó.

Hollywood is megénekelte

Nem csak az ál-dokumentumfilmek műfaja létezik, hanem a szándékos megtévesztés, félrevezetés, vagy figyelemelterelés hatásos filmes módszere is, amelyet nem kis éllel Hollywood is megénekelt az eseménydús 1997-es évben. Éppen forró volt a talaj az Amerikai Egyesült Államokban a Monica Lewinsky-féle ügyben, amikor a film története szerint az elnökválasztás évében a megtépázott hírű újrajelölendő Mr. President szexbotrányba keveredik. A hűtlen elnök minden hájjal és profizmussal megkent tanácsadója a szorult helyzetben azt tanácsolja, szúrják ki a közvélemény szemét inkább egy diadalmas villámháború rövidre zárt sikereivel, mint hogy a kiélezett helyzetben mindenki az elnök ágyjelenetein csámcsogjon.

A félrevezető szuperproducer szerepében Dustin Hoffman
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

Ezért aztán egy álomgyári sztárproducerrel a greenscreen előtt lefolytatják és meg is nyerik a röpke játékháborút. Olyan legendás színészek, valódi mozisztárok, mint Robert De Niro, Dustin Hoffman, Woody Harrelson, Anne Heche vagy Kirsten Dunst osztoztak a leleplező fricska vászonra vitelén az Amikor a farok csóválja című produkcióban.

Még ezt is elhittük

Nem csoda tehát, hogy az utca gyanútlan embere már nem igazodik ki a fikció és a valóság, a létező szörnyek és a kamuállatfajok zivatarában. Hiszen, ugyan láttunk mi már karón varjút, de tulajdonképpen még ufóboncolást is. Vagy nem? Vagy tudja egyáltalán valaki, hogy valójában mit láttunk azon az 1995-ös, úgynevezett dokumentumfilmen, amit az 1947-ben az amerikai Roswell szomszédságában lezuhant ufóról készítettek?

Az egyik verzió szerint az azonosítatlan repülő tárgyban több földönkívüli is utazott, s a becsapódás után odaérkező földlakó egyet még agonizálásán kapott, majd felboncolták szegény párát. Erről, mint mondják, filmet is készítettek, melyet csak évtizedekkel később lehetett csak megtekinteni. Egyesek szerint hazugság és álhír az egész, mások szerint viszont az a hazugság, hogy ebből bármelyik hazugság hazugság lenne

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?