Keresve sem lehetne találni félelmetesebb helyet az egykori elmegyógyintézetnél

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ egyik legfélelmetesebb kórházaként tartják számon Nagy-Britannia egykori legnagyobb elmegyógyintézetét, az angliai Whittingham pszichiátriai kórházat. Azt mondják, elég csak az épület környékére merészkedni ahhoz, hogy érezni lehessen a rossz energiákat.

Világszerte jó pár olyan hely van, amelynek falai sötét titkokat rejtenek. Az egyik leghátborzongatóbbért nem is kell túl messzire mennünk: a magyarok egyik kedvenc olasz városától, Velencétől ugyanis csupán 5 kilométerre található Poveglia szigete, amely talaját a régészek szerint elporladt emberi csontok alkotják. A több tucat rémisztő hely közül van azonban egy ugyancsak európai, amely története szintén nem túl szívderítő.

Saját fúvószenekar működött az intézményben

A Whittingham pszichiátriai kórházat 1873-ban azért építették, mert a megye három, már meglévő intézete megtelt. Alighogy elkezdődött az élet a kórház falai között, jóformán egy város épült köré: lett egy nagy csarnoka, gazdasági birtoka, kápolnája és temploma, postája, de működött ott hentes is, sőt, saját vasúttal is büszkélkedhetett. Az akkor még menedékháznak nevezett helynek a kezdetektől fogva saját fúvószenekara és zenekara volt, mindkettő nagyon magas színvonalon működött a betegek és a személyzet részvételével. 

Az 1873-ban nyílt egykori elmegyógyintézet rémisztő képet fest
Fotó: Wikimedia Commons

Több mint 3500 lakója volt

A két világháború alatt a háborús sebesültek kezelésére is használt intézmény eredetileg 1100 beteg befogadására volt alkalmas, 1880-ban egy új melléképület megnyitásával viszont 700 betegnyivel bővült a kapacitás, aztán még tovább.

1915-re a lakók száma már elérte a 2820 főt, 1939-ben pedig már 3533-at.

Az 1950-es években itt készült el dr. CS Parker és Charles Breakall jóvoltából az agy elektromos aktivitásának rögzítésére alkalmas EEG korai változata is. 

A négy fal között

Kívülről minden szép és jó volt, ám mint kiderült, az épület falai között korántsem volt ennyire jó a helyzet.

Idézőjel ikon

1967-ben egy nyári értekezlet során ugyanis számos kegyetlenséggel és rossz bánásmóddal kapcsolatos panaszt nyújtottak be a vezetőséghez.

Noha ezeket eleinte titokban tartották, végül a kórházi bizottság vizsgálatot indított. Kiderült, hogy az intézményben rendszeresek voltak a kínzások: a betegeket többek között gyakran zárták a lépcsőházak alatti kis helyiségekbe, a mosdókba és a szellőzőudvarra, függetlenül attól, hogy esett vagy fújt, és legtöbbször mindössze kenyeret és lekvárt adtak nekik enni. A válogatott kegyetlenkedéseken túl komoly problémákat találtak az épületeken belül, a jéghegynek csak a csúcsa volt az elszaporodott kártevők jelenléte, a vizsgálat során megannyi súlyos csalásra és sikkasztásra is fény derült. 

A kórház megannyi épülete közül a víztorony volt az egyik
Fotó: Wikimedia Commons

Ez lett a vége

Az eljárás lezárultával a vezető ápoló és a főnővér is „korengedményes nyugdíjba vonult”, két ápolót lopásért, egy másikat pedig emberölésért ítéltek el. A botrány után a Whittingham Kórház egyes részeit bezárták, az 1990-es évek elején pedig elkezdték felszámolni a whittinghami szolgáltatásokat is, mígnem végül 1995-ben bezárták.

Négy évvel később új, kisebb mentálhigiénés intézmény épült és nyílt meg Guild Lodge néven.

A hely környéke mintha el lenne átkozva: terveztek ugyanis ide egy 650 lakásos lakóparkot is, de a 2000-es évek végi gazdasági visszaesés végül megakasztotta a fejlesztést. A területen található épületek közül így sokat lebontottak. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.