A legfontosabb eszköz a repülőn, sokan mégis rosszul tudják, hogy néz ki

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ami fél órán keresztül bírja 1100 Celsius-fokos lángok között, de ha kell, 30 napig a tenger akár 6000 méteres mélységében is működik, az nem semmi. Az a feketedoboz. Belőle mindent megtudhatunk, de róla annál kevesebbet tudunk.

A Germanwings 2015. március 24-én reggel 9:41-kor bekövetkezett tragikus, 150 ember halálát követelő katasztrófáján kívül 2012 óta nem történt súlyosabb légi közlekedési baleset EU-ban lajstromozott, kereskedelmi légi járművel. Mégis, több mint 100 éves előírás minden légi szerencsétlenség okait kivizsgálni, bár akkor még jó néhány évig nem volt erre alkalmas eszköz.

Szemtanúk nem mindig segíthetnek a baleset okainak kiderítésében

2023. szeptember elején a székesfehérvári repülőnapon, bemutató közben zuhant le egy T28 Trojan típusú sportrepülőgép. A 67 éves pilóta és 37 éves fia egy parkoló gépjárműbe csapódva veszítették életüket a szerencsétlenség során. A tragédiát sokan élőben nézték végig, köztük gyerekek is, akiknek különösen nehéz ennek az emlékezetükbe égett képsornak a súlyával megbirkózni.

Noha a kereskedelmi légi közlekedés még a ritka, de nagy számú áldozatot követelő tragédiák ellenére is biztonságos helyváltoztatási módnak bizonyul, nincs rá garancia, hogy sajnálatos balesetek ne történnének a jövőben is. A szemtanúk beszámolója a hozzáértő szakembereknek bizonyos esetekben ugyan támpontot nyújthatnak a történtek utólagos felderítéséhez, de nyitott kérdések bizonyára így is maradnak bőven. Főleg olyankor, amikor szemtanú sincs.

2000-ben már így analizálták a megtalált feketedobozokat
Fotó: Xavier ROSSI / Getty Images Hungary

A maláj gép eltűnése

2014. március 8-án 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén hirtelen nyoma veszett a Malaysian Airlines Kuala Lumpurból Peking felé tartó Boeing 777-es repülőgépének. Az Indiai-óceán felett eltűnt gép nyomait 120 000 négyzetkilométeres területen keresték ausztrál koordinálással és költségviseléssel, holott a keresési manőver rekordléptékű és tekintélyes összegű volt. A 2017-ben felfüggesztett reménytelen kutatás költségei a 200 millió ausztrál dollárt is meghaladták. A sötétben tapogatózó kutatók és hatóságok azóta is több ízben hitték már, hogy nyomon vannak. Ilyen volt Richard Godfrey repülőgépmérnök meggyőződése is, aki nem is olyan régen a roncsokat az ausztrál Perth partjaitól alig 2000 kilométerre és a tengerszinttől mért 2000 méteres mélységre saccolta.

Ha rábukkannak, a feketedoboz sok mindent elárul
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A feketedoboz

Az ilyen megmagyarázhatatlan események felderítésére találta fel 1957-ben David Warren, az Ausztrál Repüléstani Kutató Intézet munkatársa az olyan extrém körülményeknek is ellenálló szerkezetét, mely képes az utókornak rögzíteni a fedélzeti műszerek adatait és a pilótafülke hangjait is, amelyek egy esetleges szerencsétlenség után a szakértők által kódfejtéssel értelmezhetővé válnak és magyarázattal szolgálhatnak a történtekről. Természetesen, csak akkor, ha magát a feketedobozt viszont fellelik. Ennek elősegítésére a feketedobozként ismert eszköz általában piros vagy narancssárga színű. Dobozra pedig a formája se emlékeztet, inkább valamiféle hengerre, amiért először, jóval találóbb módon, csak vörös tojásnak nevezték.

Aki valaha ez után kutatna, soha ne egy fekete színű dobozra emlékeztető tárgyat keressen, ez az elnevezés csak akkor ragadt ugyanis a szerkezetre, amikor egy elektronikai szakkifejezésekben járatos újságíró párhuzamot vont a vörös tojás és az ismeretlen belső felépítésű elektronikai berendezések között.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.