Ilyenek voltak a régi idők farsangjai: ritkán látott fotók

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha azt gondoljuk, a farsangi jelmezek csak a mi gyerekkorunk óta divatosak, nagyot tévedünk. Több mint száz évvel ezelőtt is bújtak már bohóc- vagy épp kéményseprőruhába a gyerekek, sőt, valójában az ünnepi ruháknak már a múlt században is csak a képzelet szabhatott határt. Meg is mutatjuk.

Ha három dolgot kellene mondanod a farsang kapcsán, melyik lenne az? Talán neked is egyet jelent a fánkkal, a jelmezekkel és a tél végével? Nem csoda: amióta világ a világ, vagy legalábbis mióta farsangot ünneplünk, ez így van.

Vízkereszttől hamvazószerdáig

Hihetetlen, hogy alig vetkőztettük le a karácsonyfát, máris itt a farsang, vagyis a húsvéti nagyböjtöt megelőző időszak. A január 6-i vízkereszttől számított hetek hamvazószerdáig tartanak, a farsang pedig húshagyókedden éri el a tetőfokát. Ekkorra készülnek el a kreatívabbnál kreatívabb ünnepi jelmezek, és ekkorra kerül az asztalra az ínycsiklandó farsangi fánk, no és a finomabbnál finomabb, nem feltétlenül könnyű ételek.

Az Arcanum szerint kövércsütörtökön, vagy másik nevén zabálócsütörtökön, Szeged vidékén jó zsíros ételeket főztek, és sokat ettek azért, hogy bő legyen a termés, és kövérre hízzanak a disznók.

Idézőjel ikon

Az Ipoly menti falvakban sem vonták meg maguktól a jó falatokat, ezen a napon húst, pogácsát, tepertőt, kolbászt, káposztát ettek.

Nem volt ez másképp a Mura-vidéki falvakban sem, ahol a káposzta mellett volt szép mennyiségben kocsonya, disznóhús, fánk, amelyeket borral és pálinkával öblítettek le. Ami ezekből az ételekből megmaradt, azt megszárították, porrá törték, és ha volt, beteg jószágot gyógyítottak vele. 

Hasonlóképp volt ez a Bács megyei Topolyán is, csak ott az első fánkot tették el, szárították meg és törték porrá, hogy gyógyszerként a beteg állat ételébe keverjék. 

Bármerre is menjünk Magyarországon, az öregek mind azt mesélik majd, hogy bármit is ettek, annak hamvazószerdáig el kellett fogynia, hiszen ekkor kezdődik a negyven napig tartó böjt. És bármerre is induljunk, bárkit is kérdezzünk, szinte bizonyos, hogy mindenki mesél majd izgalmas farsangi élményekről. Például otthon varrt farsangi jelmezekről, amelyekből már jócskán akadt a múlt században is, sőt, fotók is bizonyítják, hogy bizony izgalmas gúnyákat öltöttünk magunkra már több mint száz évvel ezelőtt is.

Galériánk képei között találsz farsangi emlékeket még az 1910-es évekből is – kattints a képre, és már lapozhatod is.

Galéria ikon

11

Galéria: Így farsangoltunk régen
Fotó: Schermann Ákos / FORTEPAN

Ha arra is kíváncsi vagy, hogyan vonatoztunk a szocializmusban, akkor az erről szóló cikkünket nagyon is ajánljuk a figyelmedbe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.