Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szombathely környéke még ma is őrzi az egykori borostyánút nyomait, jelezve azt, hogy Magyarország e térsége is jelentős állomása volt a Balti-tengert kontinensünk déli részével összekötő útvonalnak.
Egészen a Krisztus utáni első évezred közepéig hihetetlenül mozgalmasak voltak azok a kereskedelmi útvonalak, amelyeken át Európa északi részéből eljutott a borostyánkő a civilizáció központjaiba. A borostyánút a Balti-tenger partjától a Visztula és a Dnyeper folyókon Itáliába, Görögországba, a Fekete-tengerhez és Egyiptomba vezetett, már jóval az időszámításunk kezdete előtt is.
A Balti-tengeri borostyán számos európai kultúra szerves részévé vált: a baltiak számára a borostyáncsere biztosította a bronz- és ezüstáruk, más országokból származó ékszerek, zománc- és üvegnyakláncok, valamint
egyes háztartási cikkek előállításához szükséges nyersanyagot, ugyanakkor a Római Birodalomból is eljutottak az érmék és előkelő luxuscikkek a Baltikumba.
Itt termelték és dolgozták fel a borostyánt
A legfontosabb nyersborostyán-kitermelő helyek a Dániához tartozó Jütlandi-félsziget északnyugati része, a Visztula alsó vidéke, a ma Kalinyingrádi-félszigetként is ismert Szambai-félsziget és a mai Litvánia partvidéki szakasza voltak. Borostyánfeldolgozó központok a narvai kultúra helyszínein létesültek, ennek emlékét őrzi a Litvániában fekvő Juodkrantė falu közeléből előkerült néhány száz darabból álló leletegyüttes is. A borostyán feldolgozásnak ugyanilyen fontos szerep jutott a pomerániai kultúrában is, amelynek kiemelkedő helyszínei voltak a Sventoji és a Lubāna tóparti települések.
Ezekben a központokban cserélték a borostyántárgyakat és más nyersanyagokat a kelet-európai erdőövezet rokon kultúráinak népeivel.
A borostyánnal emellett észak felé is kereskedtek a késő neolitikumban, egészen Finnországig, sőt a Fehér-tenger partjáig, de leletek és feljegyzések bizonyítják azt is, hogy a pomerániai kultúra emberei ezt adták-vették és cserélték a mai Németország és Lengyelország területén egykor élt Ball Amphorae kultúra lakóival is.
Az európai útvonalon át Közel-Keletre is eljutott
A bronzkorban a borostyán használatának hagyománya visszaszorult, de a csere attól még nem szűnt meg. A legtöbb borostyánt a már említett Jütlandi-félszigetről az Elba folyón keresztül szállították Közép-Európába (Csehországba) és Dél-Európába (Görögországba és Krétára), sőt a Közel-Keletre is. A borostyánkő-kereskedelmi útvonalak egy ága Nyugat-Európába és a Földközi-tenger partvidékére is eljutott. Az alsó Visztula felőli útvonal, amelyhez csatlakozott a Szambai-félsziget felőli ág,
az Adriai-tenger partvidékére és Olaszországba vezetett.
Szombathely és Sopron is fontos állomás volt
Később, a római korban már fontos és fejlettnek mondható borostyánkereskedelmi útvonalak kötötték össze a Római Birodalom tartományait az északi „borostyános” területekkel, amelyek közül a legfontosabb útvonal a pannon határ menti Carnuntum erődítményből és kereskedelmi központból indult, ahonnan a Kłodzko-hágón keresztül észak felé vezetett.
Az Oderán és a Wartán átkelve elérte a lengyelországi Osielsk környékét, ahonnan lefelé, a Visztula folyó felé fordult, és a Balti-tenger partján érte el a Szambai-félszigetet.
A főként a Kr. e. 1. században használt útvonal Karnuntól szintén délre kanyarodott, és az Alpokon át, egyenesen dél felé, többek között Scarbantia, vagyis Sopron és Savaria, az egykori Szombathely érintésével jutott Aquileiába, az Adriai-tenger partján fekvő jelentős borostyánfeldolgozó központba.
Amikor a Kr. u. 2. század második felében a markomann és a római háborúk megszakították a borostyánkereskedelmi útvonalaknak ezt az ágát, a másik ágat használták intenzívebben: a Morava folyó mentén, az Oderán felfelé a lengyelországi Opole felé, majd a Warta folyón átkelve Osielsk térségébe, ezután a régi útvonalat követve.
Egy korabeli fogadót is találtak a határ mentén
De most térjünk vissza a hazánk területén található helyszínekre, amelyek jelentőségét mutatja, hogy 2010 környékén éppen ennek az ókori Pannónián átvezető egyik legfontosabb római útvonalnak egy fogadója került elő Nemescsó közelében, az osztrák határtól alig 10 kilométerre. A leletek tanúsága szerint az állomást a Kr. u. 2. században építették, és csak a Kr. u. 4. században hagyták el. A felfedezés során kiderült, hogy
a borostyánút 7 méter széles, tömör, kavicsos főút volt, amelyen főleg ökrök által vontatott szekérrel árut szállítottak, utaztak, de kiemelkedő szerepe volt a csapattestek mozgatásában is, emellett a kulturális értékek közvetítőjeként is funkcionált a Mediterráneum és az Alpok között.
A legalább 1,2 méter széles nyomtávú úton az ökörfogatok naponta nagyjából 14 kilométert tettek meg, amelyeket az egyes állomásokon cseréltek le egy másikra. Ezt a célt szolgálta a nemescsói állomás is, amelyen egyébként pihenni és aludni is lehetett.
A Római Birodalom válságát a borostyánút is megsínylette, olyannyira, hogy az végül e fontos európai útvonal végét is jelentette.
Ehhez hasonló út a történelemben legközelebb csak a 18-19. században épült.
Ha szeretnéd megtudni, hogy milyenek voltak a gyorséttermek az ókorban, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.
