Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mielőtt pulled pork burgert és sült édesburgonyát kezdtek volna árulni minden strandon, volt még a szocializmus és annak sajátos ételkínálata. Félreértés ne essék, ezek a klasszikus kedvencek máig ott vannak minden strandfürdő bódéiban, nem tudja elsöpörni népszerűségüket az idő múlása sem.
A strandolók közt mindig is megvoltak azok, akik hűtőtáskányi hazai élelmiszerrel érkeztek a vízpartra, és azok is, akik úgy döntöttek, inkább pénzt áldoznak az ott megvásárolt ennivalóra. Az előbbiek mindig sóvárogva figyelték az utóbbiakat: mennyivel jobb volt, ha főtt kukoricát lehetett majszolni palacsintával, mint ha az otthon megkent, a hőségben egészen egyneművé olvadt szendvicsekkel kellett beérni.
Strandjainkon jó ideje visszhangzik: Mais, bitte!
A főtt kukorica mint strandétel egyszerűen nagyszerű. Laktató finomság, ami még akkor is finom, ha nem olyan édes a kukorica: ilyenkor a legtöbben egészségtelenül vastagon hintik meg sóval, így mindenképpen lesz íze. Bár a legtöbben egyetértenek abban, hogy a főtt kukoricát mindig és mindenhol érthetetlenül túlárazzák, azért örök kedvenc, akkor is esszük, ha tudjuk, hogy otthon sokkal olcsóbb lenne. Ha úgy adódik, megteszi főétkezésnek is, de uzsonnára is igazán jólesik.
Ha strand, akkor lángos
Mérgelődünk miatta, legyen szó akár az áráról, akár a minőségéről, mégis: nincsen nyár lángos nélkül. Ez az az étel, ami otthon szintén megvan fillérekből, de nagyon kevesen vannak, akik vállalják azt, hogy állnak a forró olaj fölött izzadva – maradjon meg ez a feladat a parti lángososoknak. Innen szemlélve nem olyan nagy rejtély már, hogy miért is kerül annyiba, amennyibe.
Hogy milyen az igazi lángos, azzal kapcsolatosan egy dolog a biztos, hogy nem az újhullámos nutellás.
Van, aki csak sóval hinti meg, mások sajtot szórnak rá, és akadnak olyanok is, akik a sajtos-tejfölös verzióra esküsznek. Persze a tejfölt vizezik, a sajt pedig ritkán nem gyenge minőségű, de legalább van mire panaszkodni. Némi fokhagymával kenve aztán valódi ízorgia lehet ez az egyébként a nyárhoz nehezen illő étel – meglehetősen nehéz ugyanis, gyakran rettenetesen olajos, így megterheli a gyomrot, ha pedig kihűlt, nem nagy öröm fogyasztani.
A legellentmondásosabb strandételünk a hekk
Igen, mind tudjuk, hogy a hekk balatonivá maximum akkor válik, amikor megérkezik az azt odaszállító teherautó a vízpartra, mégis: tagadhatatlan, hogy nem nehéz rajongani érte, és ez így van már hosszú évtizedek óta. A paprikás lisztben, olajban kisütött halat kenyérrel, uborkával, mustárral fogyasztani valódi nyári tradíció, még akkor is, ha tudjuk, hogy ezért mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk.
Ha desszert, akkor palacsinta
Kakaóval, túróval, lekvárral, fahéjjal, aztán manapság már nutellával is tömegek kedvenc desszertje a palacsinta, amelyet strandokon enni megkoronázza a víz melletti pihenést. Otthon valószínűleg kevesen szórják még meg porcukorral is a leheletvékony tésztába tekert, édes töltelékkel készült desszertet – a strandon az utóbbit azért kicsit kispórolták, ezért is kellett a fehér szórás rájuk. Kettesével-hármasával is fogyott ez a finomság, és fogy mind a mai napig is.
Hideg ínyencségek a strandok kínálatában
A fagylaltok mellé a szocializmus idején megjelentek a jégkrémek is: a legendás Leónál ma már jóval szélesebb választékot végignézegetve dönthetünk afelől, mit ennénk szívesen.
A strandos fagyi és jégkrém mellett a gyakorlatilag színes cukorszirupból és jégből álló jégkása is olyan ínyencség, amelyre gyakran hiába vágyakozott az ember, de ha hozzájutott, mégis földöntúli boldogságot jelentett a dolog számára.
Persze a nyolcvanas években még szinte mindennel kapcsolatosan felmerült a szülőkben az az aggály is, hogy majd megfájdul tőlük a torkunk, de azért ha tudtuk, kikönyöreghettük.
Vattacukor, bármikor
A jégkásához hasonlóan gyakorlatilag 100 százalék cukorból álló másik desszertünk a vattacukor volt: a pálcára tűzött, színes édesség persze nemcsak a gyerekek, hanem a darazsak kedvence is volt, minden beleragadt, a rovarok és a hajunk is, és természetesen egy teljes vattacukrot lehetetlen volt megenni, annyira émelyítő.
Ez nem tudta elvenni senki kedvét attól, hogy ezt kérje a büfésoron, annyira komoly vonzerővel bírt a desszert.
A valódi hősök persze azok voltak, akik alumíniumbódékban, pultok mögött elkészítették nekünk ezeket a finomságokat: tényleg kibírhatatlan forróságban sültek ki kedvenceink.
Ha szívesen nézegetnél fotókat a budapesti szabadstrandokról, erre a cikkre kattints!
