Ezt a 6 illemszabályt kell ismerned, ha nem akarod tönkretenni az esküvőt

Olvasási idő kb. 3 perc

A májussal az esküvőszezon is kezdetét vette. Ha te is hivatalos vagy legalább egy esküvőre az idén, akkor néhány illemszabályt nem árt figyelembe venni. Ahhoz, hogy ne tedd tönkre az ifjú pár nagy napját, és te is jól érezd magad, a ruha színén és az ülésrenden kívül másra is érdemes figyelni, ha vendégként érkezel.

1. Ne érkezz túl korán!

Egy esküvőre túl korán menni legalább annyira kellemetlen, mint elkésni. Tartsd magad a meghívóban jelzett időponthoz. Ha a vendégvárást külön feltüntették, akkor az már jó támpont, ha rögtön a szertartás és annak helyszíne van megadva, akkor ugyancsak érdemes betartani a pontosságot. Biztos lehetsz benne, hogy a pár és a család sem fog órákkal hamarabb ott állni, 10 perces időintervallum – plusz, mínusz – még belefér neked is.

2. Tudd, hogy miben kell menni

Az egyik legismertebb illemszabály, hogy mit szabad viselni és mit nem. Ha a meghívóban jelezte az ifjú pár, hogy mi a dress code, akkor attól semmiképp ne térj el. Ha nem érkezett ilyen iránymutatás, akkor három színt mindenképp kerülj el: fehér, fekete és piros. Persze, tudjuk azt is, hogy a menyasszonyt nem illik túlöltözni, de érthető, ha mindenki csinos szeretne lenni.

A legfontosabb esküvői illemszabály a ruha színe
Fotó: Tom Merton / Getty Images Hungary

Ne aggódj, az ara mindig egy más kategória, övé a fénypont, ettől te még tündökölhetsz nyugodtan. Julie Sabatino, a The Stylish Bride esküvői divatstylistja szerint: „Az esküvőn az eleganciával meg kell tisztelni a párt. A megjelenésednek azt kell tükröznie, hogy ez egy különleges nap a te életedben is, ezért veszel részt az esküvőn. Figyelj arra, hogy mi a kérés. Ne akarj hosszú báli ruhás nő lenni, miközben mindenki más koktélruhát visel. Ha nem vagy tisztában a dress code-dal, nyugodtan kérj segítséget a koszorúslányoktól vagy magától a menyasszonytól.”

3. Ne posztolj a közösségi oldalakon a menyasszony előtt

Egy olyan illemszabály, ami 10-12 éve még nem is létezett. Mindenki kezében ott van a telefon, mindenki elkészíti élete képét, de állj! Ne posztolj az ifjú pár előtt! Mivel ez az esemény róluk szól, őket illeti meg a lehetőség, hogy elsőként tudassák a nagyvilággal: összeházasodtak. Tiszteld meg őket azzal, hogy nem bombázod szét a Facebook-, Instagram-faladat, és főleg nem jelölgeted meg őket a képeken, mert biztos, hogy ebben a pár órában nem ezzel akarnak foglalkozni. 

Csak akkor fotózz, amikor lehet
Fotó: Todd Pearson / Getty Images Hungary

4. Ne vigyél magaddal hívatlan plusz egy főt

Gyakori a „plusz egy fő” körüli vita az esküvők kapcsán. Amennyiben időben jelezted a pár felé, hogy viszel vagy nem viszel magaddal pluszvendéget, ehhez illik tartani magadat. Az ünnepi ebéd/vacsora legtöbbször meghatározott ülésrendben zajlik, ha a hívatlan plusz egy fődnek nincs helye, az mindenki számára kínos lehet. Ráadásul abban is biztos lehetsz, hogy ezt sokáig fogod hallgatni a házigazdáktól, tehát hacsak nem vágysz egy felesleges vitára, akkor annyi fővel érkezz, amennyivel előzetesen számoltak veled.

Ha valakinek nincs helye az asztalnál az nagyon kellemetlen
Fotó: Tom Merton / Getty Images Hungary

5. Mindig adj teret a fotósnak

Amennyiben a pár profi fotóst fogadott fel, hogy a szertartás és a fogadás során a lehető legtöbb őszinte pillanatot örökítse meg, az nem volt véletlen. Ezeket a pillanatokat tényleg csak egy jó szakember tudja elkapni, így ne bíráld felül. Ne te akarj a legjobb helyen állni, főleg ne állj a fotós útjába. Biztos, hogy a te képed is nagyon jó lesz, de ha mégsem, akkor is tudod: van, aki csinált jobbat, és biztos, hogy majd te is láthatod.

6. Olyan ajándékot vigyél, amit kértek

Manapság már szokás, hogy az ifjú pár egy listát állít össze a vendégeiknek, hogy mire van leginkább szükségük. Még gyakoribb, hogy pénzt kérnek, és ezt jelzik is. Bármelyik verzió van érvényben, nem szerencsés tőle eltérni, hiszen az a cél, hogy örömet okozz, és ha egy kenyérpirítót veszel, miközben az már van nekik legalább három, nem biztos, hogy a pár öröme őszinte lesz.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.