Mondjuk az épületet, találd ki a stílusát!

Olvasási idő kb. 1 perc

A legkorábbi városi civilizációk a neolitikus időszakból származnak a mai Törökország és Pakisztán területéről. Az időszámításunk előtt akár a 10. évezredig is visszanyúló romok keletkezése óta eltelt idők során az azonos stílusjegyeket képviselő épületeket építészeti stílusokba soroljuk. Te képben vagy a legfontosabbakkal?

A román stílusú épület robusztus falain csak apró, lőrésszerű ablakok engedtek be némi fényt, míg a gótikában már, keresve Isten közelségét, a városok egymással is versenyezve, egyre magasabb, kecsesebben felfelé ívelő templomokat építettek. Ezekre egyre több és nagyobb ablakot terveztek, hogy a fény által a Teremtő is könnyebben eljusson a hívekhez, a boltíves szerkezetet pedig csúcsívesre váltották. Aztán…

Nem kell folytatni. Bőven elég, ha erre a 10 kérdésre jól válaszolsz! Hajrá!

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
A New York-i Rockefeller Center ennek az építészeti stílusnak a jegyében készült:
Bauhaus.
art deco.
neogót.
2. kérdés
A jáki templom, híres képviselője stílusának, mely a:
reneszánsz.
román.
Bauhaus.
3. kérdés
Ebben az épitészeti stílusban épült az angol parlament:
barokk.
reneszánsz.
neogót.
4. kérdés
A barcelonai katedrális, amely nem a Sagrada Familia, e stílusban keletezett:
gótikus.
barokk.
szecessziós.
5. kérdés
Ilyen stílusban épült a Mátyás-templom, azaz a Budavári Nagyboldogasszony-templom:
art deco stílusban.
reneszánsz stílusban.
gót, neogót stílusban.
6. kérdés
Berlinben a Brandenburgi kapu jeles képviselője e stílusnak:
klasszicista.
barokk.
szocialista realista.
7. kérdés
Ez a Nemzeti Múzeum építészeti stílusa is:
klasszicista.
gótikus.
román.
8. kérdés
A drezdai Zwinger ilyen stílusú épület:
szocialista realista.
reneszánsz.
barokk.
9. kérdés
Ennek a stílusnak a jeles képviselője az Iparművészeti Múzeumunk is:
szecesszió.
barokk.
reneszánsz.
10. kérdés
A versailles-i kastély építészeti stílusa:
gótikus.
barokk.
klasszicista.
/ találat - ez %
Összes kvíz

Értékelés:

0–3 találat: Nem dől össze a világ, de reméljük, még csak a római Szent Péter-székesegyház sem attól, hogy nem tudod, milyen stílusban épült. Esetleg karácsonyra kérj ajándékba építészeti lexikont.

4–7 találat: Több is veszett Mohácsnál – feltehetően román, esetleg korai gót stílusban, de úgy látszik, ennél a résznél épp hiányozhattál az iskolában. Semmi baj, jó pap is holtig tanul, és az eredményed így sem romba döntő.

8–10 találat: Gratulálunk, kolosszális teljesítmény, épületes válaszok, korszakalkotó eredmény!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.