61 napig volt élve eltemetve, de sosem ismerték el az ír férfi világrekordját

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Világrekordot sok mindenben lehet dönteni, akár a legképtelenebb dolgokban is – az 1960-as években egy ambiciózus londoni ír munkásember elhatározta, megdönti az élve eltemetés világcsúcsát, ezért több mint nyolc hetet töltött a föld alatt, egy koporsóba zárva.

Főnöke ötlete volt a különös rekordkísérlet

Mike Meaney az írországi Cork megyében született 1934-ben, később viszont áttelepült a jelentős arányú ír lakosságáról ismert észak-londoni Kilburn városnegyedbe; a szívós, erős testalkatáról ismert férfi arról álmodott, hogy nehézsúlyú bokszoló lesz, egy munkahelyi baleset miatt azonban kénytelen volt feladni sportolói ambícióit. Meaney egy építkezésen dolgozott segédmunkásként, amikor ráomlott egy tetőszerkezet, és órákat töltött el a romok alatt – ugyan hihetetlen szívósságának és akaraterejének köszönhetően maradandó sérülések nélkül túlélte a kellemetlen incidenst, többé szó sem lehetett róla, hogy profi bokszoló váljék belőle.

Meaney később a kilburni Admiral Nelson vendéglőben szerzett munkát csaposként, melynek tulajdonosa, Butty Sugrue igazi hírességnek számított az ír bevándorlók körében: a korábban cirkuszi erőemberként és bokszolóként ismertté vált vállalkozó „a világ legerősebb írjeként” hirdette magát, és szabadidejében gyakran buszokat húzott el, vagy embereket emelt a magasba székestül pusztán a fogával. A különc kocsmatulajdonos előszeretettel talált ki furcsábbnál furcsább akciókat, hogy hírverést generáljon az általa birtokolt vendéglátóipari egységek számára – egy alkalommal be akarta falazni magát, de végül nem kapott rá engedélyt a hatóságoktól, ezért a terv kudarcba fulladt.

Sugrue nem adta fel, és amikor értesült alkalmazottja tetőleomlós történetéről, az eredetinél sokkal nagyobb szabású látványosságot eszelt ki: Meaney segítségével megdönti az élve föld alá temetve töltött idő világcsúcsát, melyet akkor egy amerikai férfi, Digger O’Dell tartott 45 nappal. A házas, kétgyerekes Meaney, aki továbbra is szeretett volna kitörni az unalmas munkásosztálybeli életből, örömmel vállalta a nem éppen hétköznapi felkérést, egyetlen feltétellel: feleségének nem árulják el, mire készül. Hősünk hosszú és alapos edzésnek vetette alá magát, hogy minél jobban felturbózza szívósságát és testi erejét, és légzőgyakorlatokkal igyekezett tágítani a tüdőkapacitását.

Kipárnázott koporsóban temették el élve

A bizarr rekordkísérlet hatalmas hírverést kapott, emberek ezrei tódultak az utcákra, hírességek és politikusok jelentek meg, amikor 1968. február 21-én a bátor önként jelentkezőt élve elhantolták. Sugrue egy különleges, a szokásosnál nagyobb méretű – 213 centiméter hosszú, 168 centiméter széles és 45 centiméter magas – koporsót készíttetett Meaney számára, melyet alaposan kipárnáztak a nagyobb kényelem érdekében. A koporsó tetejébe két lyukat fúrtak, melyekbe csöveket vezettek, így szállították a levegőt, az ételt, italt és egyéb dolgokat a felszínről a férfi számára, továbbá egy árammal ellátott, apró lámpát és egy mellékhelyiségként funkcionáló kis rekeszt is beépítettek.

Mike Meaney és főnöke, Butty Sugrue (jobbra), kezében a koporsófedéllel
Fotó: Chris Ware / Getty Images Hungary

Az eltemetés délutánján Meaney az Admiral Nelsonban a sajtó képviselői és a híradó kamerái jelenlétében elfogyasztotta „utolsó vacsoráját”, majd Sugrue személyesen tette be őt a koporsóba, melyet a vendéglő emeleti ablakán keresztül engedtek le, egy teherautóra helyeztek, és egy közeli, a kocsmatulajdonos által kibérelt telekre szállítottak. A telken hatalmas összegyűlt tömeg színe előtt 3 méter mélyre temették a vállalkozó kedvű csapost, majd befedték a gödröt – Meaney megkezdte föld alatti létezését.

A két ír koma elszántságát tovább tüzelte, hogy velük párhuzamosan egy amerikai countryzenész, Bill White is megkísérelte megdönteni a világcsúcsot, őt a texasi Austinban temették el élve – egy alkalommal Meaney és White még beszéltek is egymással telefonon, miközben mindketten a föld alatt tartózkodtak. A különleges telefonbeszélgetés sajnos nem sült el jól, a két férfi hamar összeszólalkozott, és inzultálni kezdte egymást. Egy másik alkalommal egy fényképezőt küldtek le a csövön Meaney-nek, aki néhány szelfit készített saját magáról a koporsóba zárva – a képeket természetesen azonnal lehozták a szenzációra éhes bulvárlapok.

61 nap elteltével felszínre emelik a koporsót
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Whiskyt ivott, edzett és olvasott a föld alatt

Meaney hamar kialakított magának egy állandó napi rutint a szűkös koporsóban: minden reggel 7-kor kelt, megreggelizett és teázott, majd elolvasta a napi híreket az újságokban, melyeket leküldtek neki. Könyveket szintén gyakran olvasott, emellett edzéssel igyekezett eltölteni az idejét – ez természetesen a hely szűkössége miatt csupán lábemelgetésre és bicepsztornára korlátozódott. Szent Patrik-nap (március 17.) alkalmából a szokásos étel-ital mellett whiskyt és Guinness sört kapott odafentről, hogy a föld alatt is megünnepelhesse az Írország védőszentjének tiszteletére tartott nemzeti ünnepet. Elmondása szerint a legjobban az emberi társaság hiányzott neki, magányosnak érezte magát úgy, hogy egyetlen arcot sem láthatott, és senkivel sem beszélhetett hosszú heteken keresztül.

White 55 napot bírt ki a föld alatt – amikor Meaney értesült amerikai riválisa teljesítményéről, tudta, mit kell túlszárnyalnia, végül 61 nap elteltével jelezte, hogy szeretne kiszabadulni önként vállalt börtönéből. A koporsó kiemelését még a korábbinál is nagyobb tömeg kísérte figyelemmel, és egy tradicionális ír folkot játszó női zenész- és táncoscsoport is megjelent, hogy húzza a talpalávalót – a koporsót teherautón visszaszállították a kocsmába, útközben Meaney a lyukakon keresztül integetett az összesereglett népnek. A vendéglőben felnyitották a fedelet, és orvosok vizsgálták meg az időközben nagy szakállat növesztett 33 éves férfit, aki meglepő módon semmilyen különösebb egészségkárosodást nem szenvedett, jó erőben volt, egyedül a szemét zavarta a fény, ezért egy ideig napszemüveget kellett viselnie.

Hamar elszállt a hírnév

Orvosok vizsgálják és riporterek faggatják Meaney-t a koporsó felnyitása után
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Ugyan Meaney világcsúcsot döntött, sajnos senki sem értesítette a kísérletről a Guinness-bizottságot, akik nem delegáltak megfigyelőt a helyszínre, így a rekordok könyve hivatalosan nem ismerte el az ír férfi elsőségét. Később többen jelentős összegeket ajánlottak fel Meaney-nek, hogy ismételje meg a hihetetlen mutatványt, sőt, egy impresszárió egy európai turnéval egybekötött megmérettetést is tervezett, melynek során Meaney és White fej-fej mellett küzdenének meg egymással, ezúttal beton alá temetve, és a győztes markát 5000 fontos jutalom ütné. A felkérésekből azonban végül semmi sem lett, Meaney a dicsőségen kívül soha semmilyen (anyagi) hasznot nem húzott a sikeres rekordkísérletből; néhány évvel később családjával hazaköltözött Írországba, és visszavonult a nyilvánosságtól.

Az erőemberből lett vendéglátós, Butty Sugrue, akinek szintén nem sikerült hasznot húznia a rekordkísérletből, 1977-ben, 53 éves korában halt meg: egy hűtőt próbált a fogával lehúzni egy lépcsőn az egyik vendéglőjében, a mutatvány azonban félresikerült, a fridzsider rázuhant, és agyonnyomta őt. Meaney 2003-ban, 68 évesen hunyt el, temetésén a pap az alábbi szavakkal emlékezett egykori hírnevére: „Sohasem búcsúztattam még olyan embert, akit korábban egyszer már eltemettek.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.