Hazafiasságból jelentkezett szolgálatra
A nagyváradi fekete honvédról szóló első hírlapi tudósítás 1914 októberében még Perrie Simonként nevezte meg a gyerekként Kongóból Berlinbe, majd Magyarországra került fiatalembert, egy évvel később már Ali Mahmud néven emlegették őt a lapok, és azt állították, Szenegálból érkezett Európába. A széles mosolyáról és magas, erős termetéről ismert férfi a tudósítás szerint úgy beszélt magyarul, mint egy bihari szolgabíró – beleértve a káromkodás ízes művészetét is –, anyanyelvét szinte teljesen elfelejtette, imádta a magyar borokat, és büszkén magyarnak vallotta magát.
Ali a nagyváradi mozi portásaként dolgozott, elegáns, vörös bársonylibériájában köszöntötte a vendégeket, szívesen lófrált a városban, együtt ivott a kocsisokkal a kocsmákban, és fűzte a csinos nőket, a helyiek szerint kevés nála kedélyesebb ember fordult meg a környéken. Hősünk teljesen elégedett volt a munkájával, a világháború kitörését követően azonban szomorúan és irigykedve nézte a frontra induló, illetve onnét visszatérő honvédeket: legnagyobb vágya volt, hogy hazáját szolgálhassa a harcmezőn, idegen ország polgáraként azonban visszautasították jelentkezését a seregbe.
„Nagyon szégyellem, hogy magyar ember létemre itthon kell ülnöm” – nyilatkozta Ali a Pesti Hírlap riporterének. – „Nem bánom, ha szanitécnek is, de vigyenek és adjanak puskát. Le tudom lőni röptiben a fecskét, cudarul elbánnék egy-két orosszal.” A Tolnai Világlapja később úgy számolt be a történetről, hogy barátai biztatták Alit: „Mutasd meg a virtusodat! Kell ám katonának az ilyen markos legény!” A jól megtermett moziportás annyira komolyan vette a tréfás biztatást, hogy még aznap jelentkezett honvédnek.
Városszerte bámulták a járókelők a fekete honvédot
Hősünk képtelen volt beletörődni a visszautasításba, ezért hosszú levelet írt Budapestre a hadügyminisztériumba, melyben elmagyarázta, miért szeretné országát szolgálni, saját szavaival élve „felajánlotta vérét és életét a szeretett magyar hazáért”. A levél megtette a hatását, Ali néhány héttel később megkapta a behívót, és hathetes kiképzésen vett részt, ahol megtanították a fegyverrel bánni, és egyenruhát is kapott.
Az újdonsült honvéd melle dagadt a büszkeségtől, még szabadidejében is egyenruhában járt, amit mindig alaposan kivasalt és kitisztított, és feletteseinek magát haptákba vágva tisztelgett; a járókelők természetesen alaposan megbámulták a különös látványt nyújtó fekete bőrű honvédet, egyesek azt gondolták, egy magyar baka kente be az arcát cipőkrémmel szórakozásból. A kuriózummá lett Alit Várkonyi Titusz újságíró – Várkonyi Zoltán édesapja – lefényképezte a budapesti körúton, a fotó olyan jól sikerült, hogy az Élet folyóirat 1915. április 18-án számának címlapjára került.
Kitüntetéssel tért haza a frontról
Ugyanazon év augusztusában a Magyarország napilap már egy teljesen más változatban prezentálta a „szerecsen honvéd” történetét: szerintük a férfit Mr. Bobby néven ismerik, nem Afrikából, hanem az Egyesült Államokból, Illinois államból származik, artistaként végzett, és egy budapesti mulatóban dolgozott, mígnem a hely tönkrement, ő pedig Nagyváradon kötött ki, és lett egy helyi lokál portása.
A források szerint Ali – vagy Mr. Bobby, esetleg Perrie Simon – végül valóban megjárta a háborút, a galíciai frontra került, ahonnét szerencsésen hazajutott, sőt, ezüst vitézi érdemrendet kapott, és tizedessé léptették elő. Az anekdota szerint egyszer a parancsnoka megkérdezte a nyakigláb fekete honvédet, miért csapott fel katonának, amikor nem volt muszáj, mire ő úgy felelt: „Meg akarok egy magyar lányt érdemelni!” A monarchia egyetlen színes bőrű katonájának későbbi sorsáról sajnos nincsenek információk, alakja a múlt ködébe vész.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
