Bátori László húsz éven keresztül a később róla elnevezett barlangban élt a Nagy-Hárs-hegy tetején, hogy semmi se zavarja munkájában: a Biblia magyar nyelvre fordításában.
Az első magyar bibliafordító az életét áldozta munkájáért – egy barlangban dolgozott éveken keresztül. A remeteélet, a sok vezeklés és böjtölés azonban kikezdte egészségét, ezért visszatért a budaszentlőrinci pálos kolostorba, ahol rövidesen meghalt.
Sok a megválaszolatlan kérdés
Bátori László életének első szakaszáról nem sokat lehet tudni. Valamikor 1420-ban született, és még a nevével kapcsolatban is akad vitás kérdés: egyes források Báthory Lászlóként, mások Bátoriként hivatkoznak rá. Megtalálható olyan feljegyzés, amely szerint az erdélyi Báthory családból származott, és ennek megfelelően birtokai is voltak, más források nyírbátori polgárcsalád sarjaként hivatkoznak rá.
Annyi bizonyosnak tekinthető, hogy fiatal éveiben Kraszna vármegyében élt, majd iskoláit Itáliában és Franciaországban végezte. Szilágysomlyó birtokosa volt, így hazatérve részt vehetett Hunyadi Jánosnak a törökök elleni harcában. Más források azonban azt említik, hogy mivel nem vonult hadba a török ellen, az erdélyi vajda elkobozta birtokait, amelyeket aztán a királyné visszaadott.
Életéről onnantól maradt fönn több információ, hogy belépett a pálos rendbe. Állítólag azért, mert látva, hogy V. László udvara Hunyadi János árvái ellen fordul, kiábrándult a világból. Ezután elzárkózott a világi történésektől, és az egyháznak, valamint a hittudományoknak szentelte életét. „Látjátok ugyanis, hogy fut az idő és mily illanó e világ.
Mert aki elad, mintha menekülne, és aki magának valamit vesz, máris attól retteg, hogy elveszíti. Aki kalmárkodik, mintha semmit sem nyerne.
Aki házat épít, mintha nem is lakna majdan benne. Aki vet, mintha nem is aratna, s ki szőllejét metszi, talán nem is szüretel. Kik nőt vesznek, nem teremnek fiakat, és akik nem nősülnek, mintegy özvegyen maradnak” – mondta Bátori egyik beszédében.
Elvonult a Biblia fordításán dolgozni
Szerzetesi éveinek jelentős részét a Buda melletti Szent Lőrinc-kolostorban élte le. A rendházat 1290-ben kezdték el építeni, és 1310 körül fejezték be. Mátyás uralkodásának idején a kolostor és a hozzá tartozó templom újabb és újabb épületekkel bővült – ebben az időben élte a szerzetesrend a virágkorát.
A budaszentlőrinci kolostor az ország egyik legnagyobb rendháza volt, Mátyás király is többször fölkereste.
Bátori még a kolostori évek alatt, a fiatal szerzetesek tanítása mellett elkezdett bibliafordítással foglalkozni. Ehhez azonban túl nyüzsgőnek érezte a kolostori életet, ezért kérvényezte, hogy elvonulhasson. „A pálos krónikás ugyanis elbeszéli, hogy Bátori néhány tanítványával egy, a hárshegyi erdők egyik tisztásán levő barlangba vonult, hogy ott még a kolostorban élő pálosokénál is jóval szigorúbb, sok böjttel és munkálkodással járó remetéskedésre vállalkozzék” – írja Mezey László „A Báthory-biblia körül – a mű és szerzője” című könyvében.
Húsz éven keresztül, 1437-től 1457-ig lakott a barlangban. A kolostorral továbbra is kapcsolatot tartott, napirendjét azonban a remeték szokása szerint alakította ki: imádság, elmélkedés, kétkezi munka állt a középpontjában. Meg persze a munka, vagyis a bibliafordítás.
Olyan remek munkát végzett, hogy alkotása még Mátyás király saját könyvtárában is helyet kapott.
Sajnos nem maradt fönn: a török hódoltság évei alatt eltűnt, valószínűleg megsemmisült. A történészek szerint azonban az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött Jordánszky-kódex Bátori fordítása alapján készült. Hasonló sorsra jutott latinból fordított másik munkája is, A szentek élete.
Ma márványtábla emlékezik meg róla
Amikor a fordításokat befejezte, visszatért a kolostorba – ebben komoly szerepet játszott az is, hogy a vezekléstől, a böjtöléstől, a nomád életkörülményektől egészsége megromlott. Ennek ellenére nem változtatott aszketikus életmódján, a pálosok feljegyzései szerint
még a halála napján is misézett.
Ennek dátuma sem teljesen egyértelmű: egyes források szerint 1456. február 27-én, mások szerint 1484-ben hunyt el. A kolostor templomában temették el, ám sírja a kolostorral és a templommal együtt – munkáihoz hasonlóan – a török időkben elpusztult.
A barlangot, amelyben remeteként 20 éven keresztül lakott és dolgozott, 1911-ben nyitották meg, Bátori-barlang néven, bejáratánál fekete márványtáblával. 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján márványoltárt helyeztek el benne, ami azonban később nyomtalanul eltűnt, csak pár darabja maradt meg.
A barlang feltárása során kiderült, hogy több teremből áll: összesen 360 méter hosszan, 56 méter mélyen hatol le a hegy belsejébe. Ma nem látogatható: a belépést fémajtó zárja el, és a szerzetes itt töltött éveiről is csak egy márványtábla tanúskodik. Meg persze Reményik Sándor Báthori László barlangja előtt című, 1924-es verse:
A barlang előtt ültem elmerengve.
Lassan leszállt az est.
Éreztem, a távolban hogy nyüzsög
Gigászi hangyabolyként Budapest.
S láttam a Csendet még nagyobbra nőni,
És a hiúság vására fölé
Aranyszegélyes szemfedelet szőni.
S láttam: a rég-holt remetének lába
Hogyan kél versenyre az esti széllel,
És a hangyabolyt hogy tapossa széjjel...
Ültem a barlang előtt elmerengve.
Itt ülhetett ő ötszáz év előtt,
Húsz hosszú éven át:
A pálosrendi remete-barát.
Öreg betűit rótta, egyre rótta,
Magyarra fordítván a bibliát.
Csillag-hulláson tán tűnődött néha,
De nem bántotta kétség, vak remény.
Mellette volt és vele volt az Isten -
És boldogabb volt biztosan, mint én.
Nemcsak a szerzetesek, az apácák élete sem könnyű – ebben a cikkünkben apácák mesélnek érzelmekről, utakról, feladatokról.
