Elon Musk: őrült vagy zseni? Gyereke még a nevét is eldobta magától

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utóbbi hetekben egyetlen internetező sem kerülhette el, hogy folyamatosan Elon Musk nevébe botoljon: a dél-afrikai üzletember, akit korábban a valódi Vasemberként is emlegettünk, hol családi ügyei, hol pedig a Twitter körüli perpatvar miatt került az érdeklődés középpontjába. A világ leggazdagabb, egyben egyik legkiszámíthatatlanabb emberének portréját igyekszünk most megrajzolni: talán így te is jobban megérted majd excentrikus személyiségét.

Elon Musk útja Dél-Afrikában indult, majd Kanadán keresztül vezetett az Amerikai Egyesült Államokig. Elmondása szerint apja, Erroll Musk a legfiatalabb ember volt, aki valaha mérnöki diplomát szerzett az országban, IQ-ja pedig a zsenik sorába sorolta, de ettől még ne higgyük, hogy a kis Elon ezüstkanállal a szájában született. Apjával ugyanis már rég nem tartja a kapcsolatot, a Rolling Stone-nak egyenesen azt nyilatkozta, a legborzalmasabb ember, aki valaha élt, és minden létező bűnt elkövetett. Tényszerűen annyit tudunk a férfiról, hogy 2018-ban gyermeke született korábbi nevelt lányától.

Összes családtagja sikeres

Maye Musk mind a mai napig gyakran kíséri el Elont nyilvános eseményekre
Fotó: Patricia Schlein/Star Max / Getty Images Hungary

Valószínűleg Elon édesanyja, Maye is osztja fia lesújtó véleményét, mivel 1979-ben, Musk 8 éves korában vált el tőle, bántalmazónak nevezve a kapcsolatukat. Dietetikusként kezdett új életet Kanadában, emellett 15 éves kora óta modellkedik, amivel nem hagyott fel máig sem: 74 évesen is magazinok címlapjára kerül, és könyvet is írt.

Muskéknak Elon mellett két gyermeke született – meglepő, vagy sem, mind a ketten sikeres vállalkozók. Tosca, a család egyetlen lánya a Passionflix alapítója és vezetője: a streamingszolgáltató romantikus filmeket kínál, főként női közönségének. Kimbal Musk szintén üzletember, aki korábban a PayPalba is befektetett, jelenleg pedig a Tesla és a SpaceX igazgatótanácsában is segíti Elon Musk munkáját.

Musk portréjában az egónak nagy szerepe van

Elon Musk nem családi milliókat forgatott be mára jól menő vállalkozásaiba – sőt. Az első cégét azt követően alapította meg, hogy a Stanford Egyetem fizika szakát otthagyta.

A dotkomrobbanás első hullámát kihasználva két céget is gründolt, melyek közül az egyik szolgáltatását valószínűleg már te is használtad: a PayPal nőtt ki belőle,

az elődöt 2002-ben adta el az eBaynek másfél milliárd dollárért. Ezt a pénzt aztán nem elherdálta, hanem két cégbe fektette be, melyek kapcsán nevét igazán ismerjük: a Tesláról és a SpaceX-ről van szó.

Nem voltak első pillanattól sikerre ítélve ezek a vállalkozások, melyek ma már saját területeiken útmutatónak számítanak: többször is a csőd szélén táncoltak. Musk viszont hitt bennük – igaz, akikkel közösen dolgozott rajtuk, azok életét nem mindig könnyítette meg.

„Sosem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy tudja, mit akar holnap csinálni. Nagyon ösztönös” – mondja róla Chris Stokel-Walker újságíró. Egy 2015-ös életrajzban Ashlee Vance „konfrontatív mindentudónak” nevezte, Muskot, hatalmas egóval – valamint ügyetlen táncosnak és félénk szónoknak is. Első felesége szerint képtelen arra, hogy elfogadja a nemet válaszként.

14 éve, a kép készültekor nem sokan tettek volna a SpaceX sikerére: portrénkból kiderül, hogy Muskot nem zavarja a külvilág véleménye
Fotó: Dan Tuffs / Getty Images Hungary

„A verseny- és uralomvágy, amely annyira sikeressé tette őt az üzleti életben, nem szűnt meg varázsütésre, amikor hazajött” – mondta róla Justine Musk, aki szerint a férfi azt mondta neki tánc közben az esküvőjükön:

Idézőjel ikon

„Én vagyok az alfa-hím ebben a kapcsolatban.”

A munka a hobbija

Muskot igazi munkaalkoholistaként írják le: a Twitter átvételét követően az irodában kezdett élni, és arról is beszélt, hogy gyakorlatilag semmi mással nem foglalkozik, mint munkával. Kilenc gyermek apjaként az emberiség összeomlását fontosabb problémának tartja, mint a globális felmelegedést, a kriptovaluták nagy rajongója, és úgy tűnik, bármihez nyúl, az hatalmas port kavar.

„Ha számba veszed bűneimet, úgy tűnhet, mintha én lennék a legrosszabb ember a Földön. De ha összeveted ezeket azokkal a dolgokkal, amiket jól csináltam, már harmonikusabb a kép” – mondta Musk magáról egy TED-interjúban.

Saját magát egyfajta filantrópnak is tartja, mivel cégein keresztül az emberiség gondjait akarja megoldani

– igaz, ez egészen másféle filantropizmus, mint Jeff Bezosé, az Amazon atyjáé, aki eladományozza vagyonának nagy részét. A hedonista élet ugyanakkor távol áll a világ leggazdagabb emberétől: nincsenek palotaszerű házai, különleges szenvedélyei, tényleg a munkának él – bár arról már beszélt nyilvánosan, hogy a marihuánát nem veti meg.

Asperger-szindrómája nehezítheti a világban való boldogulását

A többségi társadalom számára nehezen értelmezhető megnyilvánulásai mögött Asperger-szindrómája is állhat, mely már diákéveit is megnehezítette. Ez az állapot világszerte 40 millió embert érint, és az autizmus spektrumzavar része, melyről Musk akkor beszélt eddig a legnyíltabban, amikor a Saturday Night Live műsorát vezette.

Idézőjel ikon

„Időnként furcsa dolgokat mondok vagy írok le, de ez az Aspergerem része”

– fogalmazott, hozzátéve, ezért is nem intonál úgy, mint mások. Az is valószínű, hogy nehezebb számára az érzelmek vagy akár a beszéd értése, mint azok számára, akik nem élnek együtt ilyen állapottal. Az Asperger-szindrómásokat ugyanakkor a magasan funkcionáló autista emberek közé szokták sorolni, mivel tanulási nehézségek nem társulnak az állapothoz. Az viszont könnyen lehetséges, hogy egy érintett – így Musk – társas kapcsolatai is megsínylik ezt az állapotot.

Elon Musk a Saturday Night Live házigazdájaként
Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

Elon Musk megismételte volna apja hibáit?

Azt persze nem tudhatjuk, hogy ezért alakult-e nehezen kapcsolata eddigi feleségeivel – két felesége volt, de a másodikat közülük kétszer vette el, összesen négy nőtől született kilenc gyermeke. Justine Musk, Elon Musk első felesége még az egyetemen ismerte meg a későbbi üzletembert, aki aztán Ontarióból az Egyesült Államokba ment befejezni tanulmányait. Ott aztán gyorsan meg is alapította első cégét, majd Justine is követte őt, 2000-ben pedig összeházasodtak. Első közös gyermeküket bölcsőhalál miatt vesztették el tízhetesen, később azonban Justine kettes és hármas ikreket is szült az üzletembernek.

2008-ban aztán elváltak: Justine szerint egészségtelen volt a kapcsolatuk, saját magát „kezdőfeleségnek” nevezte az írónő. Könnyű lenne levonni azt a következtetést, hogy Musk a saját családjában látott hibákat nem kiküszöbölte, hanem maga is elkövette, különösen annak ismeretében, hogy az első házasságából született gyermekei közül egyikük – aki önmagát azóta sem nevezte meg – a közelmúltban nevet változtatott annak érdekében, hogy semmi köze ne legyen biológiai édesapjához.

Négy nőtől kilenc gyermeke született

Talulah Riley lett Musk második, majd válásuk után harmadik felesége is: nem sokkal előző kapcsolatának véget értével kezdett el a brit színésznővel randevúzni az üzletember, majd hathétnyi ismeretség után el is jegyezték egymást.

2010-ben összeházasodtak, 2012-ben elváltak, 2013-ban újra összeházasodtak, 2014-ben Musk ismét válási keresetet nyújtott be, majd vont vissza, végül 2016-ban Tiley kezdeményezte végleges elválásukat.

A turbulens évek ellenére kapcsolatuk jó maradt.

Grimesszal két közös gyermeke is van
Fotó: Jason Kempin / Getty Images Hungary

Több házasságot nem kötött már az üzletember: 2017–2018-ban Amber Hearddel randevúzott, így még Heard Johnny Depp-pel szemben indított perében is tanú lett, és egyesek szerint ő az apja Heard béranyától született gyermekének. Akiknek azonban biztosan ő az édesapja, azok Grimes kanadai énekesnő gyermekei: X Æ A-Xii és Exa Dark Sideræl Musk. Második gyermekük béranya bevonásával született – nagyjából akkor, amikor az üzletembernek újabb ikrei is születtek egyik cégének, a Neuralinknek vezérigazgatójával, Shivon Zilisszel közösen.

Lehet itt több is, mint Asperger

Jack Shafer, a Politico újságírója ugyanakkor úgy gondolja, a „szimpla” Aspergernél sokkal több áll Elon Musk tettei mögött. Szerinte igencsak úgy tűnik, hogy a hisztrionikus személyiségzavar tüneteit is mutatja. „A HPD-sek általában elbűvölőek és élénkek, gyakran a flörtölés és az izgatottság határán mozognak. (…) Musk szaporodási hajlama összhangban van a rendellenességben szenvedők kiszámíthatatlan és változékony viselkedésével” – írta akkor, amikor Elon Musk éppen az ukrajnai konfliktust akarta megoldani a Twitteren egy, az ukránokat meglehetősen sértő javaslattal. Shafer szerint Musk mentális állapota kicsit kicsúszott a kontroll alól azzal, amikor

Idézőjel ikon

állítólag Vlagyimir Putyinnal vitatta meg, hogyan köszönthetne ismét be a béke Ukrajnába.

(Musk tagadja, hogy ilyen beszélgetés valóban lezajlott volna.)

A Twitter teljhatalmú ura a legújabb pozíciója
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Elon Musk magánemberként és közszereplőként nagyon megosztó. Üzletemberként sikeres, ám legalább ugyanilyen megosztó: a Starlink műholdjain előbb internetet szolgáltatott ingyen Ukrajnának, majd problémázni kezdett annak költségei miatt, a Twittert megvette, majd az alkalmazottak felét kirúgta, sokakat úgy, hogy a vállalati rendszerbe való belépéskor szembesültek azzalnincs már hozzáférésük. A Twitteren közölte legalább egy alkalmazottal, hogy nézeteltérésük miatt neki is távoznia kell, és kimondottan túlórát követel minden alkalmazottól –

miközben fontos döntések előtt egyszerűen bezáratja az irodákat, hogy nehezebben beszélhessenek egymással dolgozói.

A Marvel-univerzum Tony Starkja már egészen joviális nagypapának tűnik Musk mellett, akinek valódi örökségéről a jövő dönt majd. Nagyszabású célok megvalósítójának is tartják, de sokan lehetnek olyanok is, akik egyszerűen kegyetlen szociopatának titulálják. Hogy az igazság hol van, néha úgy tűnik, csak attól függ, épp milyen céget vásárol meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.