A magyar életmódguru diétája segítségével állítólag a haját és a fogát is visszanövesztette

Olvasási idő kb. 4 perc

Az egészséges életmód és a hosszú élet száz évvel ezelőtt is érdekelte az embereket. Sokan szanatóriumokban próbálták meg kipihenni a hétköznapok fáradalmait, mások a vízkúrára vagy izzasztókúrára esküdtek. Bicsérdy Béla, az 1920-as évek nagy hatású életmódguruja viszont a vegetáriánus táplálkozásban látta a hosszú élet titkát és minden betegség csodaszerét.

Bicsérdynek óriási hatása volt a korszakban: országszerte előadásokat tartott, izmaival és erőmutatványokkal kápráztatta el a közönségét. Hívei, a bicsérdisták csak szuperlatívuszokban beszéltek a „Mesterről”, Ugyanakkor ellenzői is szép számmal akadtak: megesett, hogy egyik előadásán az ellentüntetők a „Hurka, kolbász, rántott csirke” jelszavakat skandálva tiltakoztak a nyerskosztot hirdető apostol ellen.

Bicsérdy – akinek sem születési helye, sem születési időpontja nem biztos, de valamikor 1870 és 1874 között születhetett Zentán, esetleg Budapesten – már kamaszkorában elhatározta, hogy testi erejével fog kitűnni a többiek közül. Eleinte köveket emelgetett, hogy elérje célját, majd súlyzózni kezdett, a saját maga által kidolgozott edzéstervet követve. Atletizált, úszott, de legkedveltebb sportja a súlyemelés volt. A siker érdekében, a kor szellemének megfelelően, médiumokat is bevetett, akik „a minden esetben el is ért eredmények reménye fejében örömmel vállalkoztak a szerepre”.

Bicsérdy Béla 1904-ben
Fotó: Arcanum Adatbázis / Nemzeti Sport

Férfiszépség-ideál

1904-ben a Nemzeti Sport mutatta be a Bicsérdyt, „kinek gyönyörű, arányosan fejlett, izmos teste valóságos eszménye a férfi test-szépségnek”. Az újságíróknak ugyan nem szólt róla, de a kíváncsi utókor kiderítette, hogy az egészséges életmód iránti érdeklődés nem utolsósorban egy nemi betegség, a kankó miatt ébredt fel benne: húszévesen megfertőződött, és az orvosi kezelések nem segítettek rajta. Bicsérdy ekkor külföldön kezeltette magát, különféle gyógymódokkal kísérletezett, és a testedzést sem hanyagolta el. (Állítása szerint teljesítményére felfigyeltek Németországban és Angliában is.) Erdélybe való hazatérése után a fogarasi adóhivatalban adótisztként helyezkedett el, illetve súlyemelő-teljesítményével (172-ot nyomott fekve) hívta fel magára a figyelmet.

Bicsérdy, aki magát nagyon dicséri

Időközben vegetáriánus lett: étrendje nyers gyümölcsökből, zöldségekből, kenyérből és nyers tejtermékekből állt. A „vegetáriánus apostol” tanai igazán az 1920-as években váltak igazán népszerűvé, ekkor már bőszen hirdeti a „tápmegvonás”, a „tápreform” előnyeit. Bicsérdy elképzelése szerint, aki áttér az általa ajánlott étrendre, búcsút mondhat minden bajnak és betegségnek, télen ingujjban sem lesz náthás. Ahogy telt az idő, Bicsérdynek egyre több követője lett. Folyóiratot jelentetett meg (Bicsérdyzmus címmel), plakátokon hirdette „megváltó” előadásait, sőt 1924-ben könyvet írt A halál legyőzése címmel. A napi kétszeri étkezést ajánlotta, a nála vendégeskedő újságíró olajos hagymát, vajat, mézet, kenyeret, almát, tejfölt és sajtot kapott ebédre.

Kolónia a Senki szigetén

Bicsérdy 1926-ban Ada Kaleh szigetére költözött családjával: harmadik feleségével és két gyermekével. Egy bicsérdista, nyerskosztevő, a természettel és önmagukkal harmóniában lévő emberekből álló kolónia megteremtésén munkálkodott.

Idézőjel ikon

Mindenki megdöbbenésére azonban a Mester egyszer csak megszökött húszéves titkárnőjével a szigetről.

A Mester bűvkörébe került Gerber Jolán átíratta a vagyonát Bicsérdyre, majd Rákosszentmihályra költöztek, Gerberék „Eszme” névre átkeresztelt villájába.

Ada Kaleh szigetén a földi paradicsomot akarta létrehozni az életmódguru
Fotó: Wikimedia Commons

Kosztolányi találkozása az életmódguruval

Itt látogatta meg 1926-ban Kosztolányi Dezső, aki rövid ideig maga is rokonszenvezett Bicsérdy tanaival. „Konyhája – az elmúlt idők boszorkánykonyhája – hideg és sötét, sohase ég ott a tűz” – írta Kosztolányi. „Egyetlen fogás sem lesz kozmás, annyi bizonyos. Rendesen délben esznek s este hatkor. A vendégséges asztal görnyedésig rakva mindenféle jóval.

Idézőjel ikon

Középütt valóságos datolyahegy, narancsok, aludttej, friss tejföl üvegkorsóban, vajhalmok, retkek, vöröshagymák, aztán mandola és mogyoró, méz, kis ezüst tartóban hámozott dióbél, bor, olaj.

A só, cukor természetesen hiányzik” – tudósított a költő. Bicsérdy válása után feleségül vette Gerber Jolánt, és visszatértek a Senki szigetére, ahol 1930-ig éltek. Ekkor a román hatóságok kellemetlenkedése miatt visszaköltöztek Magyarországra.

A „paré apostol”

Bicsérdy elgondolásai nem állnak messze a mai nyersvegán elgondolástól (bár Bicsérdy a tejtermékek fogyasztását is engedélyezte), és táplálkozástudományi szakértők szerint az időszakos böjt is kifejezetten jótékony a szervezet számára. Bicsérdy rendszere, akármilyen zavaros is volt, nem korlátozódott csupán a táplálkozásra: az emberiség megváltására törekedett, amelyben fontos szerepet játszott a tanulás és önfejlesztés is. Bicsérdynek küldetéstudata volt, mesternek tartotta magát: „Más vagyok, mint ti. Nekem már megnyíltak a szemeim, és látni tudok velük, nem úgy, mint ti” – vélekedett. Mindezt kiegészítette a halhatatlanság és az örök élet gondolatával, és biztos volt benne, hogy több száz évig fog még élni.

Idézőjel ikon

Állítólag kigyógyult a kankóból, sőt a haját és a fogait is kinövesztette étrendje segítségével.

Mindenesetre tanai gyorsan terjedtek, bicsérdista étkezdék nyíltak, és egyre több híres ember fordult meg előadásain, például Baktay Ervin, Babits Mihály vagy Kodály Zoltán. Az orvosok többsége kuruzslónak, sarlatánnak tartotta, kritikusai „paré apostol”-nak nevezték.

Bicsérdy negyedik feleségével, Gerber Jolánnal
Fotó: Arcanum Adatbázis / Színházi Élet

600 évre tervezett

Bicsérdy az 1920-as évek végén felhagyott térítői szándékaival, saját bevallása szerint azért, mert nem értették meg eszméit. (A valóságban a kétes, valamilyen formában a módszeréhez köthető halálesetek sem kedveztek a népszerűségének.) A küldetéstudat alábbhagyott, de szellemileg aktív maradt: megtanult festeni, hegedülni, sőt – állítása szerint – kínaiul is. 1939-ben az őt meglátogató újságíró szerint jó negyvenesnek nézett ki az akkor 68 éves férfi. Bicsérdy ekkor állítása szerint napi 22 órát dolgozott, mindössze kétórai alvás elegendő volt neki. Ekkor kijelentette: 600 évig fog még dolgozni életmódjobbító rendszerén.

Találkozunk 2026-ban?

Kosztolányival abban maradtak, hogy száz év múlva, 2026-ban ismét találkoznak, és megvitatják tapasztalataikat. Életrajzuk ismeretében ez, sajnos, nem fog bekövetkezni. Kosztolányi 1936-ban meghalt rákban, és Bicsérdy Béla sem élt száz évig: a második világháború után Németországba költözött ötödik feleségével, majd a jobb élet reményében 1951-ben, közel a nyolcvanhoz, kivándorolt az Egyesült Államokba. Mindössze három hónapig tartózkodhatott ott: 1951 decemberében a montanai Billings városában elhunyt. Halálának hivatalos oka szívelégtelenség volt.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.