Megvalósult halhatatlanság: így élhetsz tovább te is halálod után

Olvasási idő kb. 4 perc

A halál, az élet vége, egy megmásíthatatlan, végérvényes állapotnak tűnt. Egy olyan ajtónak, ami, ha egyszer becsukódik, senki sem tud visszatérni rajta – egészen mostanáig. Ma már halhatatlanná válni is lehetséges.

Ugyanis a technológia fejlődése olyan új ablakot nyitott meg, amelyeket a sci-fi filmekben láttunk; képzeld el, hogy a halálod után továbbra is képes lennél beszélgetni a szeretteiddel, megosztani a gondolataidat, vagy éppen válaszolni a felmerülő kérdéseikre – ám mindezt úgy, hogy fizikailag nem lennél jelen. A digitális halhatatlanság világában már ez is lehetséges: a chatbotok, vagyis a szoftveralkalmazások segítségével egyfajta virtuális örökkévalóságot nyerhetünk magunknak.

De vajon tényleg tovább élhetünk a technológia által?

Hogyan lehet tovább élni az online térben?

digitális halhatatlanság teóriája nemcsak a tudományos-fantasztikus elképzelés, hanem mára már valódi kutatásokon és technológiai fejlesztéseken alapul. Napjainkban már léteznek olyan algoritmusok és mesterséges intelligencia (MI) alapú rendszerek, amelyek az elhunytak személyes adatait, korábbi beszélgetéseit és online tevékenységeit elemzik, majd egy virtuális avatárt hoznak létre belőlük.

Ezek a deadbotok vagy griefbotok a kapott információkat feldolgozva képesek szimulálni az elhunyt viselkedését, stílusát, de akár még az illető jellegzetes humorát, mondásait, így a gyászolók azzal az érzéssel beszélgethetnek velük tovább, mintha még mindig kapcsolatban lennének az elhunyttal.

Egy algoritmus képes megtestesíteni az embert?
Fotó: Yuichiro Chino / Getty Images Hungary

Hátborzongató vagy elképesztő?

Be kell ismerni, az ötlet egyszerre megdöbbentő, ugyanakkor lenyűgöző is. Gondoljunk csak bele: az egyik legnehezebb dolog az életben az, amikor elveszítjük a szeretett személyt. Az emberi viselkedés természetes velejárója, hogy ilyenkor igyekszünk minél többet megőrizni a személyből, belekapaszkodni az emlékekbe, késleltetni a valódi veszteséget.

A digitális halhatatlanság viszont lehetőséget kínál ahhoz, hogy a szeretett személy ne csak az emlékeinkben vagy fényképeken, esetleg videókon keresztül éljen tovább, hanem egy interaktív megoldással nyújtson megnyugvást a gyászolóknak. A halottal folytatott beszélgetések így részeivé válhatnak a gyászfeldolgozásnak. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy etikus-e egy ilyen technológiát alkalmazni, ha azzal akadályozzuk a természetes elengedést, és fenntartunk egy mesterségesen generált kapcsolatot úgy, hogy a valóságban ez már megszűnt?

A morális kérdés

Ez a MI-chatbot által kínált lehetőség több kérdést is felvet: etikus-e egy chatbot által életben tartani egy szerettünk emlékét? Ez a fejlett technológia lehetővé teszi az emberi viselkedés mintáinak és szokásainak másolását, azonban soha nem lesz képes arra, hogy teljes mértékben rekonstruálja egy szeretett személy emberi lényét, lényegét. A deadbot vagy griefbot (chatbot) nem képes arra, hogy döntést hozzon egy etikailag kényes kérdésben, sem arra, hogy intuitív módon reagáljon az érzelmekre.

Idézőjel ikon

Nem fogja megérteni, hogy mit jelent az empátia, az együttérzés, hiszen a chatbot egy olyan automatizált rendszer, amely több sor algoritmusokon alapszik.

Ezzel ellentétben az emberi lélek sokkal több, mint néhány parancssor és adatpont összessége. Bár a mesterséges intelligencia sok mindent képes feldolgozni rólunk, azonban visszaadni mindössze csak a töredékét tudja. Ezek a deadbot vagy griefbot inkább egyfajta mankót adnak, amivel az elhunytból meg lehet ragadni néhány szeletkét, de teljesen nem tudják visszahozni a szeretett személyt.

Segítség vagy inkább nehézség?

A chatbotok által életben tartott emlékek felvetik azt a kérdést is, hogy vajon ezek az interaktív emlékek segítenek-e a gyászfeldolgozásban, vagy éppen ellenkezőleg, és inkább megnehezíti azt? A pszichológusok már régóta tisztában vannak azzal, hogy a gyász egy olyan folyamat, amely több időt igényel, hiszen minden ember másképp éli meg a halált, főleg a nehezebb részét: el kell engednie az elhunytat. Ha azonban folyamatosan kapcsolatban maradunk az elhunyttal – virtuálisan – valóban el tudjuk-e engedni őt?

A legtöbb szakember attól tart, hogy ezek a deadbotok vagy griefbotok sokkal inkább káros hatással lehetnek az érzelmi feldolgozásra. A gyászolók megrekedhetnek a gyász feldolgozásának szakaszain, ha folyamatosan kapcsolatban állnak a halottal, vagy akár függővé is válhatnak. Az elengedés folyamata éppen ezért sérülhet, ami hosszabb távon akár komoly pszichés problémákhoz is vezethet. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos esetekben a chatbotok való vigaszt nyújthatnak, különösen akkor, amikor valaki tragikus vagy hirtelen módon vesztette el szerettét, és nem tudott elbúcsúzni tőle, vagy még nem áll készen az elválásra.

Vajon a chatbotok segítenek-e a gyászfeldolgozásban, vagy inkább megnehezítik azt?
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

További morális dilemmát jelenthet, hogy vajon mennyire etikus, ha az elhunyt hozzájárulása nélkül használják fel az adatait egy ilyen avatar létrehozására? Az elhunyt személy jogai ilyen esetben vajon megszűnnek a halállal, vagy továbbra is fenn kell tartani az ő autonómiáját?

Természetesen ezek egyelőre költői kérdések, hiszen a deadbotok, griefbotok technológiája még mindig gyerekcipőben jár. Az biztos, hogy a jövőben egyre több ilyen lehetőséggel fogunk majd találkozni, és a társadalomnak egyre inkább szembe kell nézni ezekkel az érzelmi, pszichológiai és morális következményeivel. Lehet, hogy egy napon valóban úgy gondolunk majd vissza az életre és a halálra, amely nem ér véget a fizikai elmúlással, ám az is lehet, hogy ez csak illúzió lesz, amit a technológia teremtett számunkra.

Vajon akarjuk-e a halhatatlanságot?

A legfőbb kérdés tehát nem az, hogy képesek leszünk-e tovább élni a virtuális világban, hanem hogy vajon akarjuk-e ezt? Az emberiség világéletében kereste a halhatatlanság titkát, azonban el kell fogadnunk, hogy a halál az élet része.

Vagy inkább arra kellene koncentrálnunk, hogy a jelenben, a való világban éljünk meg mindent? Hiszen bármit is hoz a jövő, az emberi kapcsolatok minősége mindig fontosabb lesz annál, hogy különféle technológiai eszközökkel meghosszabbítsuk őket. A valódi emlékeinket nem tudja senki sem helyettesíteni. Az igazi halhatatlanságunk nem abban rejlik, hogy egy mesterséges intelligencia leprodukálja a szavainkat, válaszainkat, hanem abban, hogy milyen hatást gyakorolunk a világra, amíg ebben a földi paradicsomban vagyunk.

A mesterséges intelligencia most átlépte az utolsó határt is. Kíváncsi vagy rá? Olvasd el a cikket ide kattintva.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.