Az El a kezekkel a Papámtól! pontosan az lett, ami szeretett volna lenni

Olvasási idő kb. 2 perc

Varázslat, fantázia, családi film – ezek Dobó Kata ma mozikba kerülő új filmjének, az El a kezekkel a Papámtól! című alkotásnak a hívószavai.

A történetet Lakner Artúr Édes mostoha című regénye ihlette: Dorka eleven, cserfes kislány, akinek élete szomorú egyhangúságban telik özvegy édesapja, András mellett, és akinek még tart a gyászmunkája édesanyja halála után. Egy napon azonban édesapja bejelenti, hogy újraházasodik. Dorkának ez kicsit sincs az ínyére, a gonosz mostoha pedig valóban gonosz, ez kiderül már az első éjszakán. Nem is tétlenkedik: az első adandó alkalommal táborba küldi a láb alatt lévő kislányt, akinek a napjai innentől meglehetősen megváltoznak. Kalandjai során új barátokra lel, megismeri a varázslat erejét, és a potenciális édes mostohát is.

Az El a kezekkel a Papámtól! Dobó Kata rendezésében Gulyás Buda technikai rendezői együttműködésével készült. A forgatókönyvet a Nagykarácsonyt és a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta.  

A film szereplői között olyan ismert és elismert színészek tűnnek fel, mint Pálmai Anna, Bokor Barna, Nagypál Gábor, Elek Ferenc, Gubás Gabi, Járai Máté, Pindroch Csaba és Zsurzs Kati. Csobot Adél élete első filmszerepét kapta meg ezáltal, a főszereplő Dorkát pedig a 10 éves Marczinka Bori alakítja, aki Földessy Margit növendéke.

Marczinka Bori alakítja Dorkát
Fotó: Bara Szilvia

„Ez egy olyan felkérés volt, amire nem lehetett nemet mondani”

 – meséli Dobó Kata a Díványnak. „Magyarországon nem készült még családi mozifilm. Tévéfilmek voltak, de azok is régen. Mi elsők lehetünk ebben a műfajban, ami nagyon nagy kihívás és óriási boldogság volt a stáb összes tagjának. Amikor elváltunk egymástól az utolsó forgatási napon, akkor több évtizede a szakmában dolgozó emberek jöttek oda hozzám, hogy ők még ilyen csodafilmben nem dolgoztak. Ez a film mindenkit megérintett már a készítése alatt is, és ezt szerintem tudtam már akkor is, amikor igent mondtam rá” –  mondja a színész-rendező.

Dobó Kata instruálja a gyerekszereplőket
Fotó: Bara Szilvia

Az első családi mozifilmünk pedig pontosan az lett, ami szeretett volna lenni.

Színes, varázslatos, romantikus, drámai és vicces élő szereplős mese, ami ugyanúgy szól a család idősebb tagjainak, mint a gyerekeknek. Sok felnőtt- és gyerekhumorral, zenével, trükkel, és kiszámítható, de egyenletes, a figyelmet megtartani tudó történetvezetéssel.

Mesebeli környezetet teremtettek a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában
Fotó: Bara Szilvia

A betétdalok fülbemászóak, és szépen koreografáltak (bár ezen a téren még el tudtunk volna képzelni nagyobb volument is). Az első filmes Csobot Adél és Marczinka Bori korrektül elvégzi a rá bízott feladatot, a tapasztaltabb színészek pedig még a kisebb szerepekben is kifejezetten zseniálisak tudnak lenni. 

Pálmai Anna viszi a hátán a filmet, egyszerűen lubickol gyönyörűen felépített karakterében:

minden szava, minden hangsúlya és mozdulata pontosan a helyén van, és pontosan annyi, amennyinek lennie kell. Kiemelendő Nagypál Gábor Frici-alakítása, amellyel egészen biztosan az összes gyerek szívébe belopja magát, de még a felnőttekébe is. És nem mehetünk el szó nélkül Elek Ferenc egyetlen jelenete mellett, amely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ő bármihez ér, az arannyá válik.

Pálmai Anna a sajtóvetítésen a híres gonoszmostoha-ruhával
Fotó: Papajcsik Péter / Index

Az El a kezekkel a Papámtól! tehát felhőtlen szórakozást és varázslatos képi világot nyújt számunkra, amely egy lehetséges értelmezés szerint talán teljes egészében Dorka fantáziájában játszódik le. Kívánunk mindannyiunknak ennyi képzelőerőt, bátorságot és kitartást a mindennapokhoz, és közben sok ilyen filmet még.

Csobot Adél élete első filmszerepében
Fotó: Bara Szilvia
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.