Egyperces kvíz: Melyik hosszabb, a Sátántangó vagy a Star Wars?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ez itt az egyperces kvíz. Agytorna, amihez még a karosszékből sem kell felállni.

Az igazi filmőrültek sokféle maratont ismernek. Na persze ők nem futni szeretnek, inkább ülni. Például a Gyűrűk Ura-trilógia bővített változata előtt. Vagy az összes Halálos iramban-film előtt. Az összes Star Wars-filmet ma már nem is lehetne egy nap alatt kivégezni, lévén hogy a Disney-éra óta leforgatott filmekkel együtt több mint 24 órára rúg a kombinált játékidő (az animációs filmet is a kalapba téve). Úgyhogy aki ezt végigüli, annak utána erősen ajánlott elkezdeni a Dívány-edzés gyakorlatait (meg amúgy is). De most nem is ilyen nagy számokkal szeretnénk zsonglőrködni, és nem is maratonra hívunk, csak arra, hogy tippeld meg, melyik hosszabb: a Sátántangó című magyar Tarr Béla-film, vagy az eredeti Star Wars-trilógia, azaz az Egy új remény, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér összeadott játékideje? Matekozzunk! Aki pedig csípőből tudja a választ, annak itt egy magyar rövidfilm a Metropolitan Főiskola diákjaitól, amiben mindkét film stílusa megjelenik (és egy anyaszült meztelen Scarlett Johannson), cserébe csak 4 perc.

Indulhat a kvíz 1 kérdéses játék
1. kérdés
Nos, melyik a hosszabb?
Star Wars eredeti trilógia
Sátántangó

És a tegnapi fejtörőt megoldottad már? 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

K.
K.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.