Rémületes ékszerlopás: 3000 éves karperec tűnt el a múzeumból

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Felfoghatatlan veszteség érte Kairót: az Egyiptomi Múzeumból ellopták Amenemope fáraó 3000 éves arany karperecét, amelyet egy lapis lazuli gyöngy is díszített. A műtárgy a restaurációs laborból tűnt el, majd végül aranyékszerré olvasztották.

A felháborító esetről a AP News számolt be, kiemelve, hogy a három évezreden át fennmaradt kincs megsemmisülése hatalmas veszteség az egész emberiség számára.

A fáraó kincsének tragikus sorsa

Amenemope uralkodása a Kr. e. 11. századhoz köthető, Tanisz városából kormányozta Egyiptomot. Sírját és kincseit Pierre Montet francia régész fedezte fel 1940-ben, a gyűjtemény pedig közel 2500 különleges leletből áll. Ezek közül most egy örökre elveszett.

Idézőjel ikon

Az arany karkötőt szeptember 9-én lopták el, amikor a múzeum olaszországi kiállításra készítette elő darabjait.

A nyomozás szerint a karperec több kézen át vándorolt, míg végül alig négyezer dollárért eladták, és egy műhelyben beolvasztották. Négy embert tartóztattak le, köztük egy múzeumi restaurátort, aki beismerte a bűncselekményt.

A közvélemény és szakértők egyaránt élesen kritizálják a múzeum biztonsági hiányosságait, mondván: a múlt kincseit csak szigorú védelemmel lehet megőrizni.

Sokak számára ez a lopás nemcsak egy tárgy elvesztését jelenti, hanem a nemzeti identitás elleni támadást is. Régészek arra figyelmeztetnek, hogy az ország kulturális öröksége rendszeresen kerül veszélybe, legyen szó belső hanyagságról vagy a nemzetközi műkincspiac árnyékos ügyleteiről. A tragikus eset újra ráirányította a figyelmet arra, hogy a több ezer éves kincsek nemcsak kiállítási tárgyak, hanem az emberiség közös öröksége, amelyet mindenáron meg kell őrizni.

Nem ez volt az első múzeumi lopás a történelemben. Kaliforniában egy több mint 2700 kilós szobornak kelt lába. Olvasd el ezt a cikkünket is, amiben a nagyszabású bűntényről írtunk. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?