Valami nagyon érdekes dolog történik, ha edzés közben káromkodsz

Olvasási idő kb. 3 perc

Az edzés minden korban kulcsfontosságú, ám nem mindegy, hogy milyen mozgásformát választ az ember. Most már azt is tudjuk, hogy az is számíthat, vajon káromkodunk-e közben, vagy sem…

A nyugati világban egyre nő azok a száma, akik semmilyen rendszeres testmozgást nem végeznek – holott ahogyan az egy nemrég publikált, az Elemental által szemlézett svéd kutatás is bizonyítja, érdemes felállni a kanapéról, hiszen az aktív életmód akár évekkel meghosszabbíthatja az ember életét. Nem kell azonban feltétlenül futásra, konditermi edzésre vagy versenysportokra gondolni. A kertészkedés, lépcsőmászás, tánc vagy a gyerekekkel a szabadban töltött idő ugyanúgy javítja a testi és szellemi egészséget.

Sokan a kardiózásra esküsznek, ami intenzív, gyors mozgásokból áll: idetartozik a futás, gyors gyaloglás vagy biciklizés is – eközben több száz kalóriát éget el a szervezet. Az erősítő edzések talán már kevésbé népszerűek. Ezek izommunkán alapulnak, és nemcsak növelik az izomerőt, hanem az anyagcserét is felpörgetik. Ilyenek többek között a súlyzós és rezisztenciaedzések, valamint az izometrikus gyakorlatok, mint a plank. De vajon mi is derült ki azokról, akik káromkodnak edzés közben?

Az edzés közbeni káromkodás javíthatja a sportoló teljesítményét?

A kutatók szerint azok az emberek, akik morogva vagy káromkodva idegesítenek téged az edzőteremben, többet hoznak ki az edzéseikből, mint te. Az elmúlt években ennek ellenére állítólag számos testépítőt rúgtak ki edzőtermekből, főként a Planet Fitness tengerentúli egységeiből. A bűnük? Túl hangos káromkodás emelések közben.

Az új tanulmányok azonban azt mutatják, hogy a szentségelés kritikus lehet a csúcsteljesítmény eléréséhez. Egyre több kutatás jelezte azt is, hogy az edzés közbeni káromkodás fokozhatja a fizikai teljesítményt.

Egy tanulmány szerint azok az emberek, akik szobabiciklizés közben káromkodtak vagy megszorították a fogantyút, nagyobb erőt generáltak, mint azok, akik egy semleges szót ismételtek ugyanazon gyakorlatok során.

Ne fogd vissza magad edzés közben!
Fotó: pidjoe / Getty Images Hungary

A káromkodás előnyei

Richard Stephens, PhD, az angliai Keele Egyetem pszichológusa egy múlt havi konferencián mutatta be az erről szóló tanulmányának az eredményeit, melyek gyakorló sportolók számára nem jelentenek újdonságot.

„Amikor biciklivel felkapaszkodom egy dombon, gyakran használok egy valaki édesanyjával kapcsolatos szitkot” – mondta Dave Bexfield, az ActiveMSers webhely alapítója. A 48 éves albuquerque-i lakos elárulta, hogy véletlenül fedezte fel az átkozódós trükköt, amellyel kerékpározás közben segíti magát abban, hogy tartsa a ritmust, de arra is használja, hogy »túljusson egyes nehezebb szakaszokon«”.

Ez egybecseng Stephens megállapításaival.

Stephens arra kérte a vizsgálat résztvevőit, hogy válasszanak egy szitokszót, és azt ismételgessék a gyakorlatok végrehajtása közben. 

A félperces gyakorlat ideje alatt azok, akik káromkodtak, állítólag kétszer-négyszer nagyobb teljesítményt értek el, mint azok, akik nem.

Egy másik teszten a káromkodók 8 százalékkal erősebben szorítottak.

A tanulmányokról szóló teljes dokumentum jelenleg szakértői értékelés alatt áll, és még publikálták, tette hozzá később Stephens a Healthline-nak.

Egy kicsit jobban megy tőle az edzés
Fotó: GrapeImages / Getty Images Hungary

A többszöri és céltudatos, hangos káromkodás azonban az edzőteremben vagy az aerobikórákon nem éppen támogatott – egyelőre. Mindazonáltal, ha az ember a szabadban edz, jó, ha tudja, hogy egy kevés szentségelés is javítja a teljesítményt.

Dennis O'Connell , a texasi Hardin-Simmons Egyetem fizikoterápiás professzora kutatásai során úgy találta, hogy a teniszlabda-adogatás közbeni hangok kiadása 4,5-5,5 mérföld per órával növelheti az ütési erőt, a káromkodás pedig növelheti az izometrikus erőt tolás vagy húzás közben. 

A résztvevők neme nem jelentett különbséget a vizsgálatok során, és az sem, hogy korábban is gyakran káromkodtak-e, vagy épp mennyire tartották rettenetesnek, amit épp csinálnak. 

Idézőjel ikon

„Továbbra is meglep, hogy mindig ugyanahhoz a végeredményhez jutunk el”

– emelte ki O'Connell a témában.

Más tanulmányok kimutatták, hogy a módszer fokozhatja az erőt a karate esetén és más tevékenységek során is.

Nyögések kontra káromkodás

Bexfield maga is bevallja, hogy nem nagyon mer káromkodni az edzőteremben, de kiemelte: az erőkifejtéssel járó hangkiadások hatékonysága, bármilyen hangos is, nem hasonlítható össze a káromkodásból származó lendülettel.

„Ökölszabályként igyekszem elkerülni, hogy trágárságokat üvöltsek az edzőteremben, de ha emelek, ugyanúgy hangokat adok ki, mint bárki más” – mondta. 

Stephens káromkodással kapcsolatos munkája kimutatta, hogy az valószínűleg növeli a fájdalomtűrést. Azt is kifejtette, hogy akár érzelmi késztetésből, akár szándékosan teszi ezt valaki, az átkozódás felpörgeti az érzelmeket és felszabadítja az adrenalint.

Azt is felvetette, hogy a szitkozódással járó teljesítménynövekedés elmúlik, ha a szavak kevésbé lesznek tabuk, vagyis ha már mindenkinek szabad lesz káromkodni, az egész módszer hatékonyságát elfelejthetjük.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.