A világirodalom híres hollója papagájként kezdte pályafutását

poe cover

Kevesen értenek úgy a hátborzongató atmoszféra megteremtéséhez, ahogyan Edgar Allan Poe értett. Misztikus novelláinak és verseinek minden összetevője a rájuk jellemző baljós légkört hivatott előidézni: a tomboló vihar, az árnyak a falon, a szélben meglibbenő függöny – hogy a híres hollójáról ne is beszéljünk.

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran / Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár, / S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott / Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, - / Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,- / Ült, nem is moccanva már” – szól A holló című vers címszereplőjének belépője. 

Edgar Allan Poe költeményében egy szerelmes férfi siratja halott kedvesét, a szép Lenórát, amikor egy holló repül a szobájába. A nagy műgonddal előkészített jelenet pillanatában az olvasó idegei pattanásig feszülnek. A szobában akár a túlvilágról visszatérő lány is feltűnhetne, és hiába jelenik meg helyette a vihar elől menekülő holló, nem enyhül a feszültség. Van valami baljóslatú ebben a fekete madárban. Jól tudta ezt Poe is, nem véletlen, hogy holmi bagoly vagy papagáj helyett a hollóra esett a választása. 

Poe és a holló

Más szemmel néznénk Poe versére, ha holló helyett papagáj szerepelne benne
Más szemmel néznénk Poe versére, ha holló helyett papagáj szerepelne benneWikipédia, John Tennien illusztrációja (1858

Poe harmincöt éves korában, 1845 januárjában publikálta először A hollót a New York Evening Mirror című lapban. A vers nagy sikert aratott, egy csapásra ismert költővé tette Poe-t, aki keményen megdolgozott azért, hogy műve megfeleljen mind a mainstream, mind a magas irodalmi ízlésnek.  

A vers születésének körülményeiről a The Philosophy of Composition című esszéjében vallott, amely egy évvel A holló után jelent meg. Kiderül belőle, hogy Poe semmit sem bízott a véletlenre. A precízen megkomponált művet komoly agytorna szülte, minden komponense tudatos alkotófolyamat és szerzői döntések eredménye.

A szobába repült holló fekete tollazata vizuális kontrasztot alkot Pallasz Athéné fehér mellszobrával; a refrén („Soha már!”, angolul „Nevermore!”) rímel a halott kedves nevére (Lenóra, angolul Lenore), a mély hangrendű szavak használata pedig hozzájárul a mélabús atmoszféra megteremtéséhez. 

„Soha már” – mondta a papagáj

Azonban még a legnagyobb íróknak és költőknek sem sikerülhet elsőre minden. Poe más szárnyasokat is kipróbált, mielőtt a hollót tette meg a vers misztikus szereplőjévé. Mindenképpen olyan állatot szeretett volna választani, amely képes utánozni az emberi beszédet, és esszéjéből kiderül, hogy így esett először a papagájra a választása.

Szerencsére hamar rájött, hogy a színes, bohókás madár nem passzol a történet sötét hangulatához. A holló pedig nem csak színeiben jó választás, szimbolikus jelentésében is az, hiszen alakját a rossz előjelekhez kötjük. Valljuk be, nehezen tudnánk komolyan venni Poe-t, ha ma így hangzana a vers: „Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár! / S szólt a Papagáj: »Soha már!«”.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Oszd meg másokkal is!
Mustra