Hol található pontosan az Édenkert? A bibliai utalások ide vezetnek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amióta olvastunk róla a Blibliában, azóta foglalkoztatja az emberiséget, hogy vajon hol helyezkedett el a legendás Édenkert? Mekkora lehetett a területe? Milyen ország van most a helyén?

A kiindulási pontot természetesen a Szentírás adja, de épp itt van a bökkenő. A sokszor kanonizált Biblia eredetiségével, pláne isteni ihletettségével kapcsolatban teljesen jogosan merülnek fel kérdések. Azok, akik az Édenkertet keresik, elképzelhető, hogy csak egy vágyálmot, egy misztikus, sosem létezett helyet próbálnak megtalálni, így minden próbálkozás eleve kudarcra van ítélve. Ez persze nem rettenti vissza azokat, akik erősen hiszik, hogy márpedig a kert létezett, és valamiképp meg is lehet találni. Értsünk most egy cikk erejéig egyet velük, és nyomozzunk!

A Biblia szerint miután Isten megteremtette a Földet, embert is alkotott. Ádám az Édenkertben lakott, ami egyfajta földi mennyországnak felelt meg. A zöldellő kert négy folyó találkozásánál helyezkedett el, ezek öntözték a kertet. A Teremtés könyvében meg is nevezik ezeket: az első a Pison; ez az, amely körülveszi Havilla egész földjét, ahol arany van, bdellium és az ónixkő található. A második folyó neve Gichon, ez körülveszi Kus egész földjét. A harmadik folyó neve Tigris; ez az, amely Asszúrtól keletre folyik, a negyedik pedig az Eufrátesz. A kertben rengeteg állat élt, madarak, halak, szárazföldi teremtények, tökéletes egyensúlyban, bőven ellátva táplálékkal. Aztán miután az emberpár kiűzetett a paradicsomból, a kertet angyalok őrizték, de mint viszonyítási pont még több helyen szerepel, például Káin Édentől keletre telepedett le. 

Egy elképzelés az Édenkertről és a bűnbeesésről Cornelis van Haarlem festményén
Fotó: Pictures from History / Getty Images Hungary

Az Édenkert a termékeny félholdban volt?

Jelzésértékű, hogy a Tigris és az Eufrátesz valódi folyók a történelmi termékeny félholdban. Ennek alapján a kézenfekvő válasznak az tűnik, hogy az Édenkert valahol Mezopotámiában fekszik. Amellett, hogy a Tigris és az Eufrátesz folyóknak ad otthont, a terület arról is híres, hogy a Bibliában leírt események közül sok pont itt történt. Egyesek szerint az Édenkert a Perzsa-öböl környékén lehetett, valahol Irak déli részén, Kuvait és Irán környékén, ahol a Tigris és az Eufrátesz folyók összefolynak a tengerrel. Mások állítják, hogy a kert Örményországban helyezkedett el, megint mások szerint az emberiség bölcsőjében, a Homo sapiens kifejlődésének helyszínén, Afrikában. Utóbbi elmélet mellett szól, hogy a Kus szót Etiópiaként is lehet értelmezni, fordítani. Etiópia pedig nincs messze a Szentírás számos más eseményének helyszínétől, amelyek éppen a Vörös-tengeren túl játszódnak.

Lehet, hogy még délebbre kell mennünk?

Egyes tudósok még délebbre tolják az Édenkert helyét. 2019-ben széles körben elterjedt, hogy az Édenkert – akár szimbolikus, akár nem – több százezer évvel ezelőtt Botswanában lehetett. Az elmélet alapjául a Nature-ben megjelent tanulmányt vették, ami összehasonlította a Dél-Afrikában élő modern emberek mitokondriális DNS-ét a modern nyelvészet, a történelmi, éghajlati minták és a helyi populációk földrajzi eloszlásának elemzéséből származó eredményeivel. E szerint az emberiség szülőhelye valószínűleg a Zambezi folyótól délre, Botswana északi részén lehetett. Több tízezer évnyi virágzás után valószínűleg az éghajlat megváltozása miatt kellett elvándorolniuk onnan, ami egybevág a bibliai kiűzetés történetével. 

A legvadabb elméletek

Azok, akik nem a tudomány, hanem a saját vallásuk szemszögéből igyekeznek megtalálni az Édenkertet, természetesen egészen más helyszíneket is vizionálhatnak. A leghíresebb ezek közül talán az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, akik szerint az Édenkert a Missouri állambeli Independence közelében volt. Miután száműzték őket a kertből, Ádám és Éva a Missouri állambeli Daviess megyébe költözött, ott alapítottak családot is. Az egyház tagjai az 1830-as években megpróbáltak letelepedni a területen, más telepesek azonban ezt nem igazán hagyták. Az egyház tagjai nem adták fel, idővel hatalmas földterületeket vásároltak a környéken, és makacsul hiszik, hogy a hiányzó földrajzi vagy bármilyen szöveges bizonyítékok ellenére az Édenkert ott helyezkedett el. 

Kálvin elmélete helytállónak tűnik

Az Utolsó Napok Szentjei persze nem az egyetlen vallási csoport, amely magának tulajdonítja az Édenkertet. A 20. század elején az angliai Bedfordban működő Panacea Society tagjai úgy vélték, hogy az Édenkert valójában az ő földjükön található, a városuk arra épült. Néhány évtizeddel később az amerikai Elvy E. Callaway prédikátor állította, hogy az Édenkert Floridában található az Apalachicola folyó mentén. Állítólag még Kolumbusz Kristóf is azt hitte, hogy az Édenkertet találta meg harmadik amerikai útja során a venezuelai partoknál. Egyesek azonban úgy vélik, hogy az Édenkertnek nincs tényleges helye, vagy azért, mert nem is létezik, vagy azért, mert a világ olyan drasztikusan megváltozott a Teremtés könyve óta, hogy a Bibliában található leírás már nem értelmezhető. Maga Kálvin János is úgy vélte, hogy az Eufrátesz és a Tigris folyók nem jelentenek elegendő bizonyítékot a kert helyére vonatkozóan, mert nem találkoznak két másik folyóval. Ráadásul nem feledkezhetünk meg az özönvízről sem, ami teljesen átalakíthatta bolygónk földrajzát, elmosva akár magát az Édenkertet vagy annak határait is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.