Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szülni vagy nem szülni? Ez a kérdés Donna Freitas regényében, amely a főszereplőnő kilenc lehetséges döntését és életének ugyanennyi változatát mutatja be.
Kevés téma van, amely olyan mértékben képes társadalmi indulatokat generálni, mint a gyermekvállalás kérdése – különösen, ha egy nő úgy dönt, nem fog gyereket szülni. Rose Napolitano márpedig olyan nő, aki nem akar gyereket. Soha nem is akart: szociológiát tanít egy jó nevű egyetemen, szerelmes fotós párjába, Luke-ba, akivel kapcsolatuk elején egyetértettek: soha nem lesznek szülők. Luke azonban, talán a tradicionális családmodellt pártoló szülei hatására, eltávolodik hajdani döntésétől, és megpróbálja rávenni Rose-t, hogy fontolja meg a gyerekkérdést – legalább szedje be a terhességi vitaminokat. Rose ezt nem tette meg, és a házaspár a hálószobában veszekedik: ezzel a jelenettel indul a főszereplőnő mind a kilenc lehetséges életének forgatókönyve.
Általában nincs túl sok értelme azon töprengeni, hogy „mi lett volna, ha…?”, mégis kevesen mondhatják el magukról, hogy teljes egészében elkerülik őket az ilyen jellegű gondolatok. Donna Freitas Rose Napolitano kilenc élete című regényében eljátszik a gondolattal: mi lett volna, ha a főhősnő életének egy bizonyos pontján más döntést hoz? Hogyan alakulna az élete, a személyisége, a párkapcsolata gyerekkel és gyerek nélkül?
Társadalmi nyomás
Rose folyamatosan szembesül a nőkre nehezedő társadalmi elvárásokkal. Folyamatosan magyarázkodnia kell, amiért úgy döntött, nem szeretne szülni. Kevesen vannak a környezetében, akik nem próbálják arról meggyőzni, hogy márpedig egy nőnek mindenképpen gyermeket kell vállalnia. „Mintha mi, nők, definiáltan csak mint anyajelöltek létezhetnénk. Mintha a nővé válás ugyanazt jelentené, mint az anyává válás, és mintha mindez a genetikai meghatározottság csak akkor mutatkozna meg, miután az ember már elért egy bizonyos kort” – töpreng Rose, aki folyamatosan szembesül azzal, hogy kettejük közül csak őt nyomasztják ezekkel az elvárásokkal, a „majd meglátod”-dal: a férfiak, így Luke is, szabadabban dönthetnek arról, hogy akarnak-e utódokat. „Még nem hozott össze a sors a megfelelő férfival” – mondják neki, ő pedig szenved attól, hogy inkompetensnek tartják a saját életében. Kérdéseit minden tudatosan gyermektelen nő felteheti, teljes joggal: önmagában egy nő miért nem elég értékes a másik számára? Miért nem jelentkezik benne a gyerek utáni vágy? Miért nem tud úgy gondolkodni a témáról, mint bárki más? Miért annyira nehéz elfogadni, hogy ahhoz is joga van, hogy ne akarjon gyereket? Miért számít csodabogárnak az, aki önként választja a gyermektelenséget?
A kilenc lehetséges élet között természetesen vannak olyanok is, amelyekben Rose-nak gyereke születik. Ezekben a változatokban megtapasztalhatja az anyaság csodáit, örömeit és nehézségeit, valamint a félelmeket annak kapcsán, hogy vajon elég jó anyja-e a gyerekének. Szembesül az első év megpróbáltatásaival, a változásokkal, az anyaság személyiségformáló erejével: „…ha egyszer gyereke lesz, különös módon addig ismeretlen erőket fedez fel magában az ember. Mindent, ami egykor voltál, a testedet, az énedet, a személyiségedet mintha egy láthatatlan kéz alaposan összerázta volna, úgy, hogy a darabok soha többé nem kerülnek vissza az eredeti helyükre.”
A gyermekvállalás és a gyermektelenség is következményekkel jár
Természetesen Rose párkapcsolatára is hatással van a gyermekvállalással kapcsolatos döntése. Egyik életében a szakítás keserveit tapasztalja meg, a magány csendjét. Egy másikban azt a kisgyerekes szülők számára nagyon is ismerős állapotot éli át, amikor a szülői szerep eltakarja előlük azt a személyt, akibe valaha beleszerettek, és már az is öröm, ha a kettesben töltött néhány óra alatt ismét megláthatják. Az elhidegülés, a mindennapi gondok, az unalmassá és kötelességgé vált házastársi együttlétek is egy lehetséges forgatókönyvként jelennek meg, csakúgy, mint a megcsalás, ami Rose két életében is megtörténik. Bármelyik életbe is kapunk bepillantást, úgy tűnik: akárhogy is dönt Rose, nehézségei mindig lesznek, a kérdés csupán az, mihez kezd velük.
Nincs egyetlen üdvözítő út, ami egészen biztosan a boldogsághoz vezet.
Rose-nak a regényben megadatott, hogy visszaforgassa az idő kerekét, de a kételyektől soha nem szabadulhat meg.
„Vajon vannak még a világon hozzám hasonló nők, akik csak ímmel-ámmal vállalják az anyaságot, akiket efféle aggályok gyötörnek, vagy egyedül én vagyok így ezzel?” – töpreng Rose az anyasága kapcsán, és vele együtt az olvasó is elgondolkodhat döntéseiről, azoknak hátteréről és következményeiről. Mi volt a saját motivációnk a gyerekvállalásra? Felébredt bennünk az anyaság iránti vágy? Vagy féltünk, hogy később kifutunk az időből, és megbánjuk a döntésünket? Vagy behódoltunk a ránk nehezedő elvárásoknak? Vagy úgy éreztük, gyerek nélkül, család nélkül nem vagyunk azok, akik lenni szeretnénk? Donna Freitas könyve mindenkinek szól, aki az anyasággal kapcsolatos dilemmákról szeretne olvasni: akár szülő, akár gyermektelen.
