Ennyi másodperced van, hogy jó legyen az első benyomás rólad

Olvasási idő kb. 4 perc

Hogy pontosan mi a stílus, mi tesz valakit stílusossá, nehéz lenne egyetlen szóval vagy mondattal meghatározni. A stílus sokféleképpen értelmezhető. Vannak, akik úgy vélik, hogy elsősorban az öltözködésünktől függ, míg mások szerint a belső lelki és gondolati világunkat tükrözi. A Dívány podcastsorozatának legújabb témája a divat és az öltözködési szokások változása.

„A divat változik, a stílus örök” – vallotta Coco Chanel, akinek, feltételezem, nem lenne kifogása az ellen, ha bölcs gondolatát kiegészítenénk azzal, hogy a stílus tulajdonképpen nem más, mint az egyensúly megtalálása a külsőnk és a belsőnk között. Az, ahogyan kifejezzük magunkat a világ előtt. Ebbe a teljességbe egyaránt beletartozik az öltözködésünk, a kommunikációnk, a testtartásunk, illetve bármi, amit teszünk, ahogy megnyilvánulunk. A stílus továbbá egy eszköz arra, hogy kifejezzük belső lényegünket: minden gondolatunkat, érzelmünket, érdeklődésünket és értékünket. Minden, ami kívül van, nem más, mint annak a tükörképe, ami belül van. Erről is beszélgettünk a Dívány új, Időutazók című podcastsorozatának második epizódjában. A beszélgetés itt érhető el:

A stílus egy életen át is kereshető

Amikor feltesszük a kérdést, hogy mitől lesz valaki stílusos, akarva-akaratlanul is eszünkbe jut a divat, amiről sokan azt gondolják, hogy ez az egyik legtökéletesebb módja annak, hogy megmutassuk egyediségünket a világnak. A divatot valóban nem lehet, és kár is lenne különválasztani a stílustól, hiszen a jó stílusú emberek odafigyelnek arra, hogy milyen színű, szabású, és milyen anyagból készült ruhát viselnek.

A lehetőség pedig szinte végtelen, és akár egy életen át is kísérletezhetünk azzal, hogy megtudjuk, nekünk vajon milyen ruha áll jól, melyik az, amelyik valóban kifejezi a személyiségünket. 

A Dívány Időutazók című podcastjában arra is keressük a választ, vajon mennyire kell, hogy a divat hatással legyen a stílusunkra.

A divatot nem lehet a stílustól élesen elkülöníteni
Fotó: Reza Estakhrian / Getty Images Hungary

Találd meg a hozzád illőt!

És hogy végül melyik a lesz számunkra a legnagyszerűbb stílus? A sportos, a romantikus, a klasszikus, a trendi, az extravagáns, a szexi, a bohém, a természetes vagy a minimalista? Nos, a válasz egyszerű: az, amelyiket valóban a sajátunknak érezzük.

Annak érdekében, hogy minél előbb megtaláljuk a saját stílusunkat, kérhetjük szakértő, vagyis egy stílustanácsadó segítségét is, aki meghatározza, milyen a színtípusunk, a testalkatunk és a stílusprofilunk, de akár még egy közös ruhavásárlással és egy profi gardróbrendezéssel abban is hasznunkra lehet, hogy valóban a hozzánk illő ruhadarabokat viseljük.

A stílust nem csak a divat diktálja

Mindez azért nagyon fontos, mert az öltözködésünk nem más, mint az önkifejezésünk, vagyis a stílusunk, aminek csak egy része, összetevője a divat. 

Amikor megtaláljuk a stílusunkat, lehetőségünk van arra, hogy valóban azt a képet alakítsuk ki magunkról, amit szeretnénk, hogy mások is lássanak rólunk.

Közhelynek tűnik, de igaz: az első benyomás sokat számít. Bár nem minden a ruha, de az első benyomás több mint 80 százalékát az öltözékünk határozza meg, hiszen már azelőtt benyomást kelt másokban, hogy megszólalnánk. Egy kényelmes ruhában sokkal magabiztosabbnak tűnünk, mint egy olyan öltözékben, ami derékban szorít, vagy a hasunkon feszül. Ösztönösen azt nézzük meg egy emberen, hogy a stílusa harmonizál-e a személyiségével, vagyis illik-e hozzá a ruha, amit visel, megfelelő-e a mérete, színe, és csak ezután szentelünk figyelmet annak, mennyire ápolt az illető, milyen a mimikája, a testtartása, a beszédstílusa. Egy kutatás szerint ehhez elegendő mindössze 27 másodperc.

Jóllehet, a stílus mindenképpen egyéni és egyedi, nem baj, ha nem állunk be a mostanában divatos, és sokkal inkább kényelmi, mint esztétikai szempontokat szolgáló melegítőnadrág-sportcipő kombinációt viselők sorába. A Dívány Időutazók podcastjának második adásában egyebek között azt is elmondjuk, hogy a kényelmes és a stílusos viselet egyáltalán nem zárja ki egymást. Kiváló bizonyítékul szolgálnak erre a Coco Chanel által tervezett sportosan elegáns női ruhadarabok, melyekkel a híres tervező egyúttal forradalmasította is a háború utáni női divatot. Például Coco Chanel újításai révén jutottunk el a darázsderekat varázsoló fűzőtől a női nadrágig.

A Időutazók podcast második epizódjában összegyűjtöttük azokat a ruhadarabokat is, amelyek férfiviseletből lettek női alapdarabok, és innen már csak egy ugrás, hogy választ leljünk arra a kérdésre, vajon hogyan és miért mosódtak el a határvonalak a női és a férfiruhadarabok között.

Hogy miért fontos mindez? Mert ez a sok-sok háttér-információ is szükséges ahhoz, hogy megértsük: akkor lehetünk igazán stílusosak, ha nem helyezzük az önkifejezésünk elé az aktuális divatirányzatok által diktált trendeket. Ez lehet a különbség aközött, hogy valaki stílusos, vagy sem.
A divat és a stílus kérdéskörét taglaló podcastban felvillantjuk az öltözködéstörténet legérdekesebb állomásait, és választ keresünk arra a kérdésre is, hogy vajon vannak-e, és ha igen, akkor melyek azok az élethelyzetek, amikor a férfiak is szoknyát húzhatnak.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.