Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mi köze egy kőkemény kőolajbizniszből kőgazdaggá lett üzletembernek a macska-egér harchoz? Hogy tett keresztbe a Disney Amerikában Grabowskiéknak, és kinek szánták finom fircskaként az azóta nem csak hazánkban kultfilmmé vált Macskafogót?
Tsino-san: Grabowski, megsebesült?
Grabowski: Nem szokásom.
Genesis
Nepp József író és Ternovszky Béla rendező filmje nálunk azonnal kasszasiker és hamarosan kultfilm lett, amely anyagi források tekintetében egy üzletembernek köszönheti születését. Joseph Seffel magyar-kanadai származású olajmágnás ugyanis éppen akkor keresett befektetésre szánt tőkéjével támogatandó kulturális projektet, amikor a Filmfőigazgatóság rábólintott (akkoriban ugyanis nem áldásukat adták) a megvalósulásra.
1983-at írtunk, s egyes források szerint Nepp József karaktereire nagy befolyással voltak a nyugati világ szuper- és kémhősei, s ez lehetett az oka annak, hogy engedélyt ugyan kapott a projekt, de anyagi hozzájárulást az államtól nem. A Pannónia Filmstúdióban megvalósuló terveket tehát ahhoz az egyetlen feltételhez kötötték, hogy találjanak hozzájuk finanszírozást, s Seffel nagylelkűségének köszönhetően ez a probléma Grabowskihoz méltó frappánssággal meg is oldódott.
„Poljakoff: Még meggondolhatja, Adlington! 99 százalék, hogy nem ússza meg ép bőrrel.
Adlington: Már meggondoltam, Bob. Bízom az egy százalékomban!”
Így ma már milliók hálásak a mecénásként fellépő milliomosnak, hogy a kulturális minisztérium által befektetésre javasolt lehetőségek közül éppen az animációs filmkészítés mellett tette le voksát.
A kultfilm beszédes nevei
A finom áthallások közül az alkotók szerint nincs abban semmi szándékosság, hogy egy, a kapitalistákat legyőző ügynököt a valóságban is éppen Graboswkinak hívtak, de a nem éppen patyolatfehér bizniszben érdekelt von Schwartz névválasztása már semmiképp sem a véletlen műve.
„Mr. Teufel: Nagy rabló maga, öregem!
von Schwartz: Kösz a bókot, de önt senki se múlja felül, Mr Teufel!
Mr. Teufel: Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni."
Ugyanígy Pokio városának rejtett ékköve, a kimonóban csinosan tipegő Tsino-san neve is zseniálisan átgondolt és hatásos. De a Stockholm-szindrómában szenvedő Safranek főnöke, Mr. Teufel és a vezér, Giovanni Gatto, azaz Macskajancsi nevei is beszédesek.
Macskafricska
A Macskafogó által kínált társadalomkritika és korrajz az alkotók szerint a kor amerikai gizdáskodó (csak akkor még nem így mondták), trendi kém, kaland- és gengszterfilmjeire kívánt reflektálni.
„Buddy: Te, hallod őket?
Billy: Persze, kabócák.
Buddy: Hülye, a rendőröket kérdem.
Pissy: 5 perce lelőttem őket.
Buddy: Jézus atya úr isten!”
A keleti blokk Mickey egerének hősies Mission Impossible-je, a felnőtteknek (is) tökéletes és tartalmas szórakozást nyújtó animáció aztán még nagyobb utat járt be, mint Grabowski innen Pokióig. A halhatatlanná vált szuper egérügynök története, aki félelmet nem ismerő bátorsággal száll szembe a nyilvánvaló erőfölényben lévő gonosz hatalommal, olyan örökérvényű üzneteket hordoz, amelyekkel nézők milliói tudtak rokonszenvezni a berlini falon innen és túl is. Így a kapitalista világ szemlélőinek éppen annyira bejött a sztori, mint a szocialista testvérországok filmszerelmeseinek.
A Disney nem akarta Amerikában moziba vinni
Az egykori Szovjetunióban is nagy sikerrel vetítették tehát a filmet a mozik, s ugyanúgy kultfilmként rajonganak ma is érte, ahogy mi skandaljuk legikonikusabbá vált jeleneteinek szövegeit.
Még Amerikában is zabálták a filmet, mint egerek a sajtot, igaz, nem ipari mennyiségben. Ennek oka pedig egyszerű féltékenység lehetett, a források ugyanis arról számolnak be, hogy a Disney nem nagyon szerette volna, ha mozifilmként vetítik az Amerikában Cat Cityként így csak VHS-szalagon megtekinthető alkotást. Az Egyesült Államokban sajnos nemcsak a nálunk fergeteges színészi gárdát felsorakoztató magyar hangoktól, de még az eredeti neveiktől is megfosztották a karaktereket, nehogy a nézők a keleti blokk életérzésével azonosítsák az enélkül sikerre predesztinált produkciót. Pedig a figurákat az a Maros Zoltán tervezte, aki később éppen a Disney Kacsameséin és Tarzanján is dolgozott, igaz, a rajzfilmóriás franciaországi központjában, és nem a tengerentúlon. Ott viszont a film még VHS-en is legalább akkora sikerré vált, mint Fushimisi professzor mikrofilmje.
Ha szereted a rajzfilmeket, ez a korábbi cikkünk is érdekelhet.
