Babyt tényleg senki nem ültetheti a sarokba, visszatért a Dirty Dancing című film

Olvasási idő kb. 2 perc

Folytatást kap a Dirty Dancing, ráadásul Jennifer Grey is visszatér. Az 1987-ben bemutatott népszerű film továbbgondolásával egyszer már próbálkoztak. 2004-ben elkészült a Dirty Dancing: Havana Nights, de ez a sztori nem kapcsolódott az eredetihez, kivéve, hogy Patrick Swayze egy tánctanárt alakított benne. A mostani verzió viszont az előkelő catskillsi üdülőhelyen játszódik majd, ami az eredeti film helyszíne is volt.

A Dirty Dancing, avagy a Piszkos tánc sajátos miniuniverzumot alakított ki az elmúlt 35 év alatt. Az 1987-ben bemutatott amerikai romantikus zenés filmet Emile Ardolino rendezte, a főbb szerepekben Jennifer Grey és Patrick Swayze volt látható.

Még maguk az alkotók sem számítottak ekkora sikerre, pedig gyorsan jegyeladási rekordokat döntött. A „The Time of My Life” című betétdala pedig Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjat is nyert. Arra pedig végképp nem lehetett számítani, hogy 35 év után is ekkora kultusz lesz a film körül, és szinte szállóigévé válik, hogy: „Babyt senki sem ültetheti a sarokba!”

35 éve töretlen a Dirty Dancing sikere

Dirty Dancing a világ körül

A készülő filmről egyelőre nincs sok információ, de már 2020-ban rebesgették, hogy lesz folytatás. Az elmúlt évtizedekben a Dirty Dancing sok alkalommal került feldolgozásra. 1988-ban futott egy sorozat, majd következett 2004-ben a Piszkos tánc 2., sőt ugyancsak 2004-ben Ausztráliából indult egy színpadi adaptáció is, ami végül az egész világot bejárta. 2017-ben megjelent egy tévéfilm is Nicole Scherzinger és Abigail Breslin közreműködésével. Hogy erre nem nagyon emlékszünk, nem véletlen, annyira feledhető volt.

Amit viszont lehet tudni…

„Jennifer Grey visszatér a következő fejezetben” – hangzott el a Lionsgate Las Vegas-i bejelentésén. A cselekmény az előkelő catskillsi üdülőhelyen játszódik majd, ami az eredeti film helyszíne is volt.

Az eredeti változatban Grey Frances „Baby” Housemant alakította, egy fiatal nőt, aki a családjával nyaral, és beleszeret Johnny Castle (Patrick Swayze) táncoktatóba. Swayze 2009-ben elhunyt, így vele már nem számolhattak az alkotók. 

Érzések és romantika, ez volt a film titka
Fotó: Profimedia

A most 62 éves Jennifer Grey viszont nemcsak szerepelni fog a filmben, de a produceri feladatokat is ellátja.

Reméljük, egy kicsit tovább szárnyal, mint a Havana Nights, ami nem tette magasra a mércét. A film veszteséges volt, és a várakozással ellentétben nem ért el semmilyen sikert. A 25 millió dolláros költségvetés mellett a film amerikai bevétele 27 millió dollárt tett ki, ami kifejezetten rossznak mondható Hollywoodban. Amit megjegyezhettünk a második részből, az a zene: Christina Aguilera, Santana és Jorge Moreno, valamint Orishastól a jól csengő Cuba.

Egy biztos, a Dirty Dancing tele van ikonikus pillanatokkal, zenével és érzésekkel.Az alkotóknak nemcsak az előkészületekre kell nagy hangsúlyt fektetni, hanem a film tartalmára is, mert a nézőknek már van egy elvárása, és ha Baby a sarokban marad, akkor minden bizonnyal csalódottak lesznek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.