Meglepő helyről jöhetett az égitest, ami miatt kihaltak a dinoszauruszok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Régi vitát dönthetnek el azok az új bizonyítékok, amelyek szerint a dinoszauruszok halálát okozó aszteroida a Jupiteren túlról érkezett. A paleontológusok a becsapódás körüli kőzetmintákat elemezve jöttek rá, hogy az eltér minden más meteorit nyomán fennmaradt lelettől.

66 millió éve a világ olyan békésnek tűnt, mintha soha semmi nem zavarná meg a természet örökös rendjét. De aztán hirtelen vakító fénycsóva hasította ketté az eget, mintha maga a nap szállt volna alá a mennyekből. A levegő mély, földöntúli dübörgéssel telt meg, amely még a legnagyobb dinoszauruszok dübörgő hangját is elnyomta. A becsapódás pillanata leírhatatlan erővel rázta meg a földet. A talaj remegett, hullámzott, mintha egy óriás dühös keze markolta volna meg a bolygó felszínét, és próbálná darabokra tépni. A levegőben szálló hamu és por sűrű, fojtogató felhőt alkotott, amely mindent beborított. A hőmérséklet perzselővé vált, az égbolt vörösen izzott, a környező táj egy szempillantás alatt pokollá változott.

Ez okozta a dinoszauruszok halálát

66 millió évvel ezelőtti világunk, amelyet a dinoszauruszok uraltak, tele volt élettel. Hatalmas növényevő szauropodák legelésztek a buja erdőségekben, miközben a raptorok az árnyékban megbújva vadásztak. Az égboltot pteroszauruszok szelték keresztül-kasul, a földön pedig triceratopszok és ankyloszauruszok meneteltek méltóságteljesen. A természet vad, mégis harmonikus táncát a dinoszauruszok hegemóniája határozta meg, de a Mexikói-öbölbe becsapódó aszteroida a halálukat okozta.

Nemcsak a dinoszauruszok halálát okozta az aszteroidával történt ütközés
Fotó: Sciepro / Getty Images Hungary

A kozmikus katasztrófa a Yukatán-félsziget partja mellett egy 150 kilométer átmérőjű és 20 kilométer mély krátert hagyott maga után. Az ütközés ereje olyan robbanást idézett elő, amely az egész bolygót megrázta, és mérhetetlen pusztítást hozott magával. A becsapódás által keltett lökéshullám szétterjedt a földkerekségen, szökőárakat, földrengéseket és vulkánkitöréseket indítva el. A dinoszauruszok, amelyek addig hatalmas és félelmetes urai voltak e világnak, most kiszolgáltatottá váltak. A félelmetes vadász hírében álló Tyrannosaurus rex rémülten bőgött a lángokban álló erdők között, míg az egek uraként rettegett, 10-12 méteres szárnyfesztávolságú Quetzalcoatlus tehetetlenül zuhant a földre, amikor a légkör megtelt fojtogató hamuval és porral. 

Ekkora pusztítást okozott a kozmikus karambol

Az élőlények mindegyike harcolt az életéért, de a természet erői megállíthatatlanok voltak. A becsapódás utáni klímaváltozás és környezeti katasztrófák, mint a porfelhők okozta lehűlés, a növényzet elpusztulása és a tápláléklánc összeomlása, a szárazföldi, vízi és repülő hüllők életének is véget vetettek. Azon kevesek közül, amelyek túlélték a katasztrófát, a növényevő dinoszauruszok pusztultak el elsőként táplálék híján, de a ragadozók is lassan elgyengültek, ahogy prédájuk egyre ritkábbá vált. A világ, amelyet a dinoszauruszok uraltak, csendben és fájdalomban múlt ki. A tömeges kihalás a bolygó fajainak mintegy 60 százalékát pusztította el

A dinoszauruszok mellett az élőlények 80 százaléka meghalt
Fotó: Roger Harris/science Photo Libra / Getty Images Hungary

Most új felfedezések utalnak arra, hogy a pusztítás mögött álló aszteroida nem a közelből, hanem nagyon messziről érkezett: valójában a Naprendszer külső részein túlról. A Science című folyóiratban megjelent kutatás szerzői szerint ez a bizonyíték végre lezárja a bolygónk történetének múltjával kapcsolatos, régóta tartó vitákat.

Itt találták meg a dinoszauruszok halálának a nyomait

Ez a 66 millió évvel ezelőtti kataklizma megőrződött a Föld felszíne alatt eltemetett kőzetek összetételében. A geológiában ezt a sziklaréteget kréta–paleogén (K-Pg) határnak nevezik, mivel a két földtörténeti korszak közötti választóvonalat jelöli. A tudósok korábban ezen a részen találtak nagy mennyiségben olyan különleges elemeket (irídiumot, ruténiumot, ozmiumot, ródiumot, platinát és palládiumot), amelyek a Földön ritkák, de a meteoritokban gyakoriak. Egyesek korábban úgy vélték, hogy ezek magas szintjét nagy intenzitású vulkáni tevékenység okozhatta, mások szerint viszont ezek sajátos összetétele inkább az aszteroidákéra hasonlít.

A kőzetekben dinoszauruszok maradványai is megőrződtek
Fotó: Carbonero Stock / Getty Images Hungary

A vita eldöntésére a kutatók mintákat vettek a K-Pg határról. Más aszteroidabecsapódásokból származó mintákkal összehasonlítva a csapat felfedezte, hogy a ruténiumizotópok szintje eltér a többitől. Sokkal inkább a földönkívüli széntartalmú kondritokéhoz hasonlítanak: ez egy olyan aszteroidatípus, amely csak a Naprendszer külső részében keletkezik.

Idézőjel ikon

Ha belegondolunk, hogy ez a kis űrszemét egy ilyen időben és térben távoli helyről érkezve keresztezte a Föld útját, és ezzel megpecsételte a dinoszauruszok sorsát, szinte hihetetlennek tűnik

– mondta Stephen Brusatte paleontológus professzor.

A dinoszauruszok – akárcsak a többi állat szerte a világon – úgy végezték aznap a dolgukat, ahogyan azt előtte több tízmillió éven át tették. Amikor egyszer csak a semmiből felbukkant ez az aszteroida, örökre megváltoztatta a világot. Ha nem jött volna, talán a dínók lennének ma is az uralkodó faj a Földön, mi pedig még mindig valahol a fák lombkoronájába rejtőzve bujkálnánk előlük. A bolygón a mai technológia helyett a természet ősi ereje uralkodna, az élet ritmusa pedig a dinoszauruszok lépteinek dübörgésére rímelne, miközben a törzsfejlődés során kialakult emberek egyszerű, ösztönös lényekként próbálnák túlélni a mindennapokat. 

Ha az emberi törzsfejlődés jövőbeli stációi is érdekelnének, ide kattintva erről is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.