Érinthetetlenek, mégis több tízezer bűncselekményt követnek el ellenük évente

Olvasási idő kb. 3 perc

A származásom halálos baleset: ez állt egy fiatal dalit diák búcsúüzenetében. India érinthetetlenjei, a kitaszítottak kasztjának tagjai, legyenek bár nők vagy férfiak, annak ellenére szenvednek származásuk miatt, hogy az ország alkotmányába foglalta, véget kell vetni az érinthetetlenség gyakorlatának.

A kaszt helyzetének bonyolultságára utal ugyanakkor az, hogy az érinthetetlenség mint fogalom nem szerepel magában az alkotmányban: ennek ellenére bizony a 21. században sem számíthatnak másra a dalitok, mint kínokra, hátrányos megkülönböztetésre és ferde tekintetekre.

A kasztrendszer kitaszítja a dalitokat Indiában

Az indiai kasztrendszer nagyon bonyolult, határai pedig áthághatatlanok. A világ jelenleg második legnépesebb országában, mely a várakozások szerint még az idén átveszi Kínától az első helyet,

Idézőjel ikon

mindenkinek születése pillanatában eldől a sorsa.

Az ősi társadalmi osztályok alapján négy nagy kasztból áll a társadalom, melyeket foglalkozás szerint még tovább lehet osztani. A kasztok a következők:

  • papok vagy tanítók, azaz bráhmánok,
  • uralkodók vagy lovagok, azaz ksatriák,
  • kézművesek vagy kereskedők, azaz vaisják,
  • munkások vagy szolgák, azaz súdrák.

Aki minden kaszton kívül esik, az dalit, érinthetetlen: az ő megkülönböztetésük az, ami ma már elvileg tilos, a gyakorlatban azonban nagyon is él.

A dalit nők és férfiak is gyakran lesznek bűncselekmények áldozatai Indiában
Fotó: Hindustan Times / Getty Images Hungary

Nőnek, férfinak borzalmas a sorsa érinthetetlenként

Hogy a valóságban hogyan él ma egy dalit Indiában, azt a nagy szavaknál jobban bemutatják azok az események, amelyek a kaszt tagjaival történnek. Egy 19 éves lányt addig erőszakoltak csoportosan indiai férfiak, míg gerincvelőjét el nem szakították. Nyomozás helyett gyorsan elhamvasztották testét. Egy 21 éves dalit fiút azért öltek meg, mert lovat vett, és arra felült. Egy dalit fiú összeverekedett egy magasabb kasztból származó társával: édesanyját meztelenre vetkőztetve hurcolták körbe a falujában.

A vidéki Indiában sok helyen tilos dalit számára szandált viselni vagy esernyőt feje fölé tartani, ha magasabb kasztba tartozó férfiak közelében van. 

Ha egy dalit vásárolni megy, távolságot kell tartania az eladótól, aki gyakorlatilag a távolból vágja hozzá az árut.

A falusi teázókban külön helyen szolgálják ki a dalitokat, akiknek tradicionálisan az olyan alantas munkák jutnak csak, mint a takarítás vagy hulladék kézi begyűjtése. Egyes tartományokban nem hajlandók levágni dalit ember haját a fodrászok.

Százmilliók számkivetve

Becslések szerint az indiai népesség, mely közel 1,4 milliárd főt számlál, negyede tartozik az érinthetetlenek kasztjába, a dalitok fele mindössze 4 tartományban lakik. A pandémiában eltöltött évek rájuk sokkal nagyobb hatást gyakoroltak, mint a társadalom szerencsésebb származású rétegeire: azt állították róluk, koszosak, kifejezetten terjesztik a koronavírust, helyzetük még rosszabbá vált, mint amilyen a pandémiát megelőzően volt.

Rendre tömegtüntetéseken tiltakoznak a dalitok, de egyelőre nem értek el sokat
Fotó: Hindustan Times / Getty Images Hungary

A takarítóként dolgozó dalitoknak nemigen jutott védőfelszerelés, amikor a járvány letarolta Indiát is: a zsúfolt, rossz körülmények közt élő érinthetetlenek körében sokkal több megbetegedéssel és halálozással is járt a koronavírus. Az indiai kormány gondoskodásából is kimaradtak, mivel sokan nem rendelkeztek az ennek igénybevételéhez szükséges azonosító okmányokkal. A koronavírus miatt hátrányosan különböztették meg őket, segítséget nem kaptak, úgy tekintettek rájuk, mint magára a betegségre.

Gyermekként belenőnek a megvetésbe

Bár a kasztrendszer hivatalosan megszűnt Indiában még 1950-ben, ebből kevés látszik a valóságban. A dalit gyermekek belenőnek a lenézésbe: már iskolában sem ehetnek együtt a többiekkel, nem ülhetnek az első padsorokba, és nem is játszhatnak a felsőbb kasztokba tartozókkal.

Belenőnek abba, hogy mindenki lábát törli beléjük – nem is tudják, hogy lehetne ez másképp is, és ezzel így vannak a magasabb kasztba tartozó gyerekek is.

Nem csoda, hogy évente több mint 45 ezer bűncselekmény áldozatai dalitok, és naponta tíz dalit nőt erőszakolnak meg Indiában.

Jelenleg szinte elképzelhetetlen, hogy ebben a hatalmas országban változhat sorsuk, de a célért küzdenek maguk a dalitok is. A világon, Indiában és azon kívül élő mintegy 260 millió dalit képviselői ma már emberjogi szervezetekben is kampányolnak a méltányosabb elbánásért, amely minden embert megillet, de hosszú még az út, amelyet be kell járniuk.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.