Dallamtapadás: Így született a dal, amely nélkül ma nem tudnánk, ki az a Britney Spears

Olvasási idő kb. 3 perc

Íme, a popdal története, amely a szerző álmában született, eredetileg más előadónak szánták, és sikerét azóta sem tudta megismételni senki.

A 90-es években a popzene olyan változáson ment keresztül, ami meghatározta a műfajt onnantól kezdve, és a mai napig érezteti a hatását a dalokban. Az úttörő, aki elhozta ezt a változást, és ezzel szupersztárrá emelt egy akkor még csak 16 éves amerikai lányt, Max Martin volt. Ő a valaha élt legnagyobb svéd zenei producer, zeneszerző, aki a mai popzene 90%-áért is felelős. Az a dal pedig, amely beírta magát a poptörténelembe, nem más volt, mint a …Baby One More Time, míg a 16 éves lány a Louisiana állambeli, katolikus vallású Britney Jean Spears volt.

Zenei mérföldkő

Ez a dal volt Britney azonos című debütáló albumának első dala, és azonnal olyan megaslágerré vált, amit a mai fiataloknak szinte lehetetlenség elképzelni, ugyanis akkor még nem volt YouTube vagy egyéb közösségi oldalak, pusztán a tv, a rádió és a magazinok. Valahogy nagyon jókor volt mindenki jó helyen ennek a dalnak a születésekor, mert ez a single olyan sikert hozott Britney-nek, amit azóta sem sikerült senkinek megismételnie, és valószínűleg már nem is fogja tudni senki. A dalt Max Martin zeneszerző álmában írta, amit utána, ébredéskor fel is játszott, hogy ne felejtse el. A jellegzetes mély zongora az elején, a hook, a refrén, mind egyszerűségében nagyszerű és fülbemászóan slágeres.

A dal címe eredetileg más volt, amit egy félreértés szült. A slágernek eredetileg azt a címet adták, hogy Hit Me Baby (One More Time). A hit azonban jelentése szerint ütést, verést jelent, és ezt kifogásolta Britney akkori lemezkiadója, a Jive Records. Martin viszont csak arra utalt a „hit” szóval a szövegben, amit a „call = hívni” amerikai szlengjének tartott. Tehát a dal eredeti címében nem a verésre utal a szöveg, hanem arra kéri a szerelmes lány a volt párját, hogy hívja fel őt újra telefonon, és beszéljék meg a dolgokat, mert megöli őt a magány a szerelme nélkül, akkor is, ha a kapcsolat közel sem volt tökéletes. Így a kiadó kérésére, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, és ne is tudjon belekötni, átírták a címet …Baby One More Time-ra.

Britney a stúdióban rögtön beleszeretett a demóba
Fotó: Getty Images

Másnak szánták

Érdekesség, hogy a dalt eredetileg másnak szánták, a TLC nevű amerikai R&B lánytriónak, de nekik nem tetszett, így felajánlották az akkor még ismeretlen Britney-nek. Az énekesnő Stockholmba repült, találkozott Max Martinnal, és amikor megmutatták neki ezt a dalt, azonnal tudta, hogy ez sláger lesz. Így 

Spears beköltözött a stúdióba, és hozzátette azt az érzelmi töltetet, amit egy szerelmi csalódás okoz, majd Martin is kicsit az énekesnő személyiségéhez igazította,

Britney felénekelte, és amikor megjelent, olyan sikert aratott, amire sem az előadó, sem a producer, de gyakorlatilag senki nem számított. Azt sejtették, hogy sikeres lesz a szám, de hogy ennyire, azt sosem gondolták volna.

Csillag születik

„Körülbelül hat hónapig voltam stúdióban, hallgattam és rögzítettem az anyagokat” – mondta Spears Chuck Taylornak a Billboardtól, a videóklip forgatásán adott interjúban. „…de igazából még nem hallottam egy slágert sem. Amikor elkezdtem dolgozni Max Martinnal Svédországban, lejátszotta nekem a Baby One More Time demóját, és már az elejétől fogva tudtam, hogy ez az egyik olyan dal, amelyet újra és újra hallani szeretnék majd. Nagyon jónak éreztem. Bementem a stúdióba, és hozzáadtam a magam dolgát, próbáltam kicsit több átéléssel énekelni, mint a demó verzión” – mondta Britney a dalról. Azóta mind tudjuk, hogy az énekesnő milyen karriert futott be az elmúlt 20 évben, és nem egyslágeres előadó lett belőle. 

A svéd slágerguru tette fel Britney-t a zenei térképre
Fotó: Getty Images

Ikonikus klip is járt hozzá

1998. november 3-án jelent meg a dal, és rögtön az első nap 500 000 példány kelt el belőle. Az USA-ban, Európában és Ázsiában is hatalmas sláger lett, és mindezt csak tetézte a hozzá forgatott ikonikus videóklip, amit abban a középiskolában forgattak, ahol anno a Grease-t is. A dal videója Britney ötlete volt, és a gimis szerelmi történethez viselt iskoláslány-egyenruha olyan trendet indított el világszerte, amit ma is sokan próbálnak utánozni, több-kevesebb sikerrel.

A Billboard szerint a dal 32 hetet töltött a Hot 100 listán, és továbbra is Spears valaha volt leghosszabb ideig listavezető kislemeze.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.