Ki hogyan emlékszik Czeizel Endrére, a híres genetikusra?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A híres orvos-genetikus, dr. Czeizel Endre professzor április 3-án lenne 87 éves. Számtalan népszerű, tudományos-ismeretterjesztő tévéműsor szerkesztője és műsorvezetője, genetikai könyvek szerzője, genetikával foglalkozó interjúk rendszeres alanya volt sok évtizeden keresztül. Élete vége felé, sőt még halála után is, nevével inkább már csak a bulvárlapok hasábjain találkozhattunk.

Nem sokan tudnak dr. Czeizel Endre életútjához hasonló életrajzot felmutatni. Ez a végsőkig aktív, megingathatatlan munkafegyelemmel rendelkező ember talán mindent elért életében, amit szeretett volna. Életrajzából kiolvasható, hogy nagyon tudatos és célratörő volt már fiatalemberként is, ezért is nehéz elhinni, hogy saját bevallása szerint oly sok minden jóba és rosszba csak belesodródott.

Orvosi pálya, eredmények  

Czeizel Endre futballistának, történésznek, majd szülészorvosnak készült. Nem gondolnánk, hogy ezen pályák között létezik átjárás, de mindenesetre jó kezdése egy fordulatos életútnak. Sportkarrierjét májgyulladása akadályozta meg, azt pedig, hogy nem lett az ország leghíresebb szülészorvosa, részben ötvenhatos állásfoglalása. 

Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus 1988-ban
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Egyetemi oktatóként és kutatóorvosként érte a hír a hetvenes években, hogy a genetika szabad utat kapott a magyar orvostudományban. Hosszú ideig az Országos Közegészségügyi Intézet és a János Kórház II. szülészeti osztályán tevékenykedett, előbbiben a közegészségügyi genetika fogalmát bevezetve kutatott, utóbbiban kezdetben szülészorvosi gyakorlatot, később megelőzést célzó tanácsadást folytatott. 

Sikeresen működtette az Egészségügyi Világszervezet Együttműködési Központ Családtervezési és Genetikai Tanácsadóját. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként előkészítette a Felkészülés a családi életre című fakultatív tantárgy iskolai alkalmazását. Az ELTE professzoraként egyetemisták, PhD-hallgatók szakmai felkészülését irányította. 

Eredményeit képtelenség röviden összefoglalni, így csak kiragadtunk pár fontosnak vélt momentumot. Czeizel doktor még életében megvallotta, melyekre a legbüszkébb. Ezek közé tartozik az Optimális Családtervezési Modell, ami a nevét viselő intézet sajtóközleménye szerint modernizált formában újraindul. 

Ezzel kapcsolatos fő műve a folsavat és további három B-vitamint tartalmazó magzatvédő vitamin alkalmazása a veleszületett fejlődési rendellenességek megelőzése érdekében. Ő és Dudás István kezdett el a világon először, 1992-ben foglalkozni a fogantatás ideje körül megvalósuló folsavpótlás gondolatával. A Czeizel-féle Optimális Családtervezési Modell kutatása edukatív szerepe mellett leginkább egy vitaminkészítmény sikeres tesztjéről szólt, és ez a siker kihatott a tudományos élet egészére. Kutatási eredményéért Amerikában a rangos Kennedy-díjjal jutalmazták.

A népesség folsavpótlásának problémája 

A foláthiány és a születési rendellenességek (egész pontosan a velőcsőzáródás) kapcsolatát az orvostudomány már 1964 óta ismerte. Azonban a hiány csak később vált széles körű tünetté, az európaiak által fogyasztott átlagos folsavmennyiség a 90-es évek elején 250 μg volt, tehát nem érte el a velőcsőzáródási rendellenességek megelőzését célzó 400 μg-os szintet. Annak érdekében, hogy a lakosság szabályozott keretek között, egyenlő mértékben részesülhessen a vitaminból, szükségessé vált a kukorica- és búzaliszt folsavval történő dúsítása. Az intézkedést először az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában vezették be 1998-ban, amihez a későbbiekben több mint 60 ország csatlakozott. Kezdetben Magyarország is, de a kezdeményezés hivatalos támogatást sosem kapott, pedig Czeizel doktor teljes mellszélességgel képviselte az ügyet, sokat harcolt, hogy mindenki hozzájusson a B9-vitaminhoz.

Forrás: Orvosi Hetilap, 160 (28).

A népszerűség áldása és átka

Saját elmondása szerint a hírtudósítók körében terjedt el a neve, ő volt ugyanis az az orvos, akinek nyilatkozatait szélesebb körben is érthetőnek gondolták, sőt karizmatikus személyisége révén még szórakoztató is volt hallgatni. Ennek köszönhetően került a tévéképernyőre, ahol ismeretterjesztő sorozatait csak az nem látta, aki nem élt akkoriban. Az egész ország megismerkedett nevével, összesen 74 tévéadását láthattuk: Az öröklődés titkai, a Születésünk titkai, a Jövőnk titkai, Az élet él és élni akar és a Génjeink titkai című népszerű műsorokban, csak hogy párat említsünk. 

Ez a népszerűség sok lehetőséget nyitott meg előtte, ugyanakkor az orvosi szakma és a politikai háttér finoman fogalmazva kényesen ügyelt a professzor érvényesülési ambícióinak kereteire. Míg végül egy ügy az egész addigi életművet beárnyékolta.

Emberkereskedő vagy sem

A Czeizel által jegyzett „Nyílt örökbefogadást népszerűsítő orvosi program” ellen vizsgálat indult 1996-ban. A kihallgatásokkal és bírósági tárgyalásokkal zsúfolt első három év végén az elsőfokú bíróság bűnösnek találta az akkor 64 éves genetikust: emberkereskedelem bűntettében mint bűnsegédet ítélték el. A bíróság egy év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

Ezután újabb négy év harc és nyilvános megpróbáltatás következett, mire Czeizel ügye a Fővárosi Ítélőtáblán nyert végső verdiktet. A Tábla jogerős ítélete felmentette a bűnsegédi vád alól. Elvetette az emberkereskedelem vádját, vagyis nem az ő segítségével ajánlottak ki magyar csecsemőket az Egyesült Államokba anyagi gyarapodás reményében. 2003-ban végül 200 000 Ft büntetésre ítélték.

Alaposan dokumentált szakmai és magánélet

Szerteágazó szakírói munkásságának köszönhetően több mint 300 angol nyelvű tudományos közlemény, 28 magyar ismeretterjesztő és 17 tudományos szakkönyv került ki kezei alól. Számtalan újságcikk foglalkozott életeseményeivel, legyen az magánéleti vonatkozású vagy szakmai. Ő maga még a halálos betegséggel való ádáz harc mellett is életrajzi jellegű, lezáró interjúkönyvét lektorálta.

Nagyon sokat fáradozott hírnevének formálásával, de karizmája, formabontó újításai és életvezetése mégis egyszerre tették őt az emberek szemében ünnepelt nagysággá, és hataloméhes vagy éppen tudásában megingathatatlan, öntelt alakká. Orvostársai tévébohócnak nevezték, a sajtó rásütötte a gyermekkereskedő nevet, de szélesebb körben mégis inkább, Semmelweis elnevezésére utalva, a magzatok megmentőjeként emlékszünk rá.

Az orvostudomány és több tízezer gyermek édesanyja egészen biztosan név szerint hálás dr. Czeizel Endrének.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.