Nem ért be időben a kórházba a kismama, de elakadt a baba: horror, ami ezután következett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szülni sosem mókás, még megfelelő orvosi felügyelet mellett is az egyik legnagyobb harc az életben. Pláne ha császármetszésre kerül a sor… Egy anyuka horrorsztorija következik.

A 40 éves Inés Ramírez Pérez pontosan tudta, milyen egy szülés, hiszen kilenc gyermeket hozott már a világra. Ismerte a fájásokat, tudta, mikor kell nyomni. Csakhogy a teste egy kicsit megspékelte a folyamatot, aminek nem várt következménye lett.

Az anyuka nem élt túl jó körülmények között: egy egyszobás kabinban lakott a dél-mexikói hegyekben fekvő kis faluban, ahol nem volt sem áram, sem folyó víz, sem csatornázás. Perez tudta hát, milyen egyedül szülni, csakhogy két évvel korábban elveszített egy babát, aki a vajúdás alatt szenvedett visszafordíthatatlan sérüléseket. Így ez alkalommal, 12 óra vajúdás után, felnőtt segítség híján a saját kezébe vette a dolgokat.

A császármetszés akkor is kockázatos, ha nem az anyuka végzi
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Amikor az anyuka végzi a császármetszést

A szülés már csak a fájdalom miatt is egyfajta módosult tudatállapotot hoz magával, amikor olyan erőtartalékainkból merítünk, melyek létezésről addig fogalmunk sem volt. Pereznél is ez történt: nem bírta tovább a kínokat, sejtette, hogy baj van, és ez a baba is meg fog halni, ha nem csinál valamit. Erősen hitt benne, hogy Isten megmenti mindkettejük életét, így hát bedobott három felest, fogta a konyhakést, és felvágta a saját hasát. Az mentette meg a belső szerveit, hogy ezt guggolva tette meg, hosszirányban, és hogy korábban már vágott le állatokat. Egy óra múlva a vérző nyíláson át kihúzta magából kisfiát, aki azonnal lélegzetet vett és felsírt.

Az anyukának még volt annyi ereje, hogy az egyik gyerekét segítségért szalajtsa, majd elájult. A kiérkező nővér visszatuszkolta az anyuka belső szerveit, majd közönséges varrótűvel és pamutfonállal összevarrta a sebet. Nyolc órába telt, mire innen kórházba került a kis csapat, ahol újabb varrás és egy bitangerős antibiotikumkúra után kiderült, hogy nem lépett fel fertőzés, és egyik belső szerve sem sérült az anyukának. Tíz nappal a műtét után Perez már haza is mehetett. Ez volt az eddig feljegyzett egyetlen, önként végzett császármetszés, amit az anya és a baba is túlélt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.