Több ezer náci teherautót tett tönkre egyetlen mozdulattal az autógyár-igazgató

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Franciaország 1940-es megszállását követően a Citroën elnöke megváltoztatta a teherautók olajmérő pálcikáján az ellenőrző rovátkát, így a járművek előbb-utóbb tönkrementek.

Pierre-Jules Boulanger, a Citroën elnöke minden lehetőséget megragadott, hogy a borsot törjön a nácik orra alá. Miután a német hadsereg 1940-ben megszállta Franciaországot, az ország összes vállalatának a náci hadi gépezetet kellett támogatnia, ellátnia a szükséges alapanyagokkal, technikai berendezésekkel. Nem volt ezalól kivétel a Citroën sem, amelynek T-45-ös teherautói hamar a hadsereg kedvelt szállítóeszközeivé váltak.

A nyílt ellenállás fölösleges áldozatokkal járt volna

Természetesen nyíltan nem lehetett szembeszállni Hitlerrel és a németekkel, hiszen akit rajtakaptak, hogy valahogyan akadályt próbál a világháborús gépezet elé gördíteni, azonnal kivégezték. Pierre-Jules Boulanger-nak így valami sokkal körmönfontabb megoldáshoz kellett folyamodnia. Amit végül kieszelt, egészen zseniális volt. Azonkívül, hogy arra biztatta munkásait, hogy ne dolgozzanak túl gyorsan, egy aprósággal teherautók ezreit tette tönkre, ráadásul úgy, hogy lényegében lehetetlen volt kideríteni a hiba okát.

Egy picit elmozdították a T-45-ösök olajszintmérő pálcáján a rovátkát, amely azt mutatta, mennyi a megfelelő olajmennyiség.

Ennek következtében úgy tűnt, hogy miden rendben van a járművekkel, hiszen az olajpálca azt mutatta, van elég olaj a motor normális működéséhez. A valóságban azonban túl kevés volt az olaj, így a teherautók egy idő után tönkrementek. Ez viszont már messze történt a gyártól, így senki nem gyanakodhatott arra, hogy szándékos szabotázsról lenne szó. Ráadásul a német megszállás vége után elég volt egy apró változtatás, és újra hibátlan teherautókat tudtak gyártani.

Náci szabotázs az USA-ban

1942-ben kilenc német ügynök szállt partra Long Island és Florida partjainál. Feladatuk az volt, hogy különböző ipari létesítmények és a vasúthálózat kritikus pontjai ellen intézett támadásokkal minél nagyobb károkat okozzanak az amerikai harci gépezetben, illetve káoszt és félelmet keltsenek St. Louis és Cincinnati városok hajózsilip- és csatornarendszerének, illetve a New York-i vízellátó rendszer tönkretételével. Pokolgépeket helyeztek volna el amerikai zsidó üzletemberek tulajdonában álló áruházakban és nagyobb vasútállomások várótermeiben is. Az összeesküvők a megszállás alatt álló Franciaországból tengeralattjárókon érkeztek Amerikába. Az akciókat valószínűleg sikeresen végre is hajtották volna, ha két kémnek nem támadnak kétségeik. Végül pontosan nem ismert okok miatt feladták magukat, így a hatóságok a másik hét ügynököt aránylag könnyen elfogták. 

Az elrontott Citroën teherautók sok gondot okoztak a náciknak
Fotó: wikimedia commons

Nem volt Porsche barátja

Pierre-Jules Boulanger egyébként sem volt jó viszonyban a német hatóságokkal. Nem volt például hajlandó kommunikálni velük, csak közvetítőkön keresztül. Megtagadta, hogy találkozzon Ferdinand Porschéval, aki fontos szerepet töltött be a német hadsereg sikereiben. A német mérnök ugyanis részt vett például a VK 45.01 (P) tank és az Elefant vadászpáncélos kifejlesztésében. Utóbbit eleinte tervezője után Ferdinandnak nevezték, egészen a kurszki csatáig, amely után bizonyos módosításokat hajtottak rajta végre (többek között egy Maschinengewehr 34-es géppuska került az elejére, változtattak a parancsnoki kupolán, hogy jobban ki lehessen látni, és a motor védőrostélyát is átalakították, hogy jobban védjen a golyóktól és a srapnelektől), majd átkeresztelték Elefantra.

Boulanger ellenszenve a németek iránt persze a nácik figyelmét sem kerülte el teljesen, ha az ellenállás valós mértékét nem is látták át. 1944-ben, amikor a Gestapo párizsi főhadiszállását feldúlta a francia ellenállás, kiderült, hogy a Citroën elnöke előkelő helyet foglalt el a német birodalom ellenségeinek feketelistáján, és ki volt jelölve, hogy a szövetségesek offenzívája esetén azonnal le kell tartóztatni.

Ha szívesen olvasnál még hősies háborús tettekről, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.