Titokban négy nővel élt egyszerre a pilóta, aki elsőként repülte át az Atlanti-óceánt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Charles Lindbergh nevét 1927-ben ismerte meg a világ, amikor az amerikai pilóta a történelem során először repülte át az Atlanti-óceánt; a repülés úttörőjét világszerte hősként ünnepelték, emlékét azonban rengeteg botrány (például a nácikkal való szimpatizálása) árnyékolja be. Lindbergh magánélete sem volt éppen példás, titokban három nővel is házasságtörő viszonyt folytatott, és tucatnyi gyereke született balkézről, akik csak évtizedekkel később tudták meg, ki is volt valójában az apjuk.

Több botrány is beárnyékolta a hőssé vált pilóta alakját

Az 1902-ben, Detroitban született Charles Augustus Lindbergh mérnöknek készült, azonban félbehagyta tanulmányait, hogy szerelmének, a repülésnek hódoljon: ejtőernyős ugrásokkal szórakoztatta a közönséget, sétarepüléseket szervezett, majd beiratkozott az amerikai légierő pilótaképző akadémiájára, ahol a tartalékos őrnagyi rangig vitte. Ezután egy ideig postarepülőt vezetett St. Louis és Chicago között, azonban elsősorban nagy álma, az Atlanti-óceán átrepülése foglalkoztatta. A történelmi tettre 25 éves korában, 1927 májusában került, amikor Spirit of St. Louis névre keresztelt gépével New Yorkból 33 és fél óra alatt, 5810 kilométer megtételével Párizsba repült, ahol hősöknek kijáró köszöntéssel fogadták, és az egész világon sztárként ünnepelték.

A nemzeti hőssé lett pilóta két évvel később oltár elé vezette Anne Morrow írónőt, egy diplomata lányát, akitől hét gyereke született – elsőszülöttjüket, az ifjabb Charles Lindbergh-et húsz hónapos korában, 1932-ben ismeretlen tettesek elrabolták a család otthonából, csupán egy kézzel írt levelet hagyva hátra, melyben 50 ezer dolláros váltságdíjat követeltek. A szövevényes eset, melyet a sajtó az évszázad bűnügyének kiáltott ki, tragédiával végződött, a kis Charles holtan került elő, az ügy egyetlen gyanúsítottja, egy Bruno Hauptmann nevű ács pedig villamosszékben végezte, holott sokan vitatták bűnösségét, és máig is kérdéses, valóban ő volt-e az elkövető.

Charles Lindbergh (1902–1974) és híres repülőgépe, a <i>Spirit of St. Louis</i>
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Lindbergh a következő években a hitleri rezsim iránti szimpátiájával borzolta a kedélyeket, többször járt Németországban, ahol kitüntetéseket vett át a Luftwaffe parancsnokától, Hermann Göringtől; gyakran tett antiszemita kijelentéseket, a második világháború kitörését követően pedig az izolacionizmus politikájának szószólója lett, fennen hangoztatta, hogy Amerikának nem szabad belekeverednie az európai konfliktusba. Később mégis a légierő szolgálatába lépett – pedig ezt maga Franklin Roosevelt elnök próbálta megakadályozni –, ahol közlegényként szolgált, a háború után pedig teljes rehabilitációt kapott, dandártábornokká léptették elő.

Felesége mellett három szeretőt tartott párhuzamosan

Az ’50-es évek első felétől Lindbergh a Pan Am légitársaság igazgatótanácsának lett a tagja, továbbá Dwight Eisenhower elnök tanácsadójaként szolgált, mely tisztségeiben gyakran látogatott Európába, elsősorban (Nyugat-)Németországba. Münchenben töltött ideje alatt a pilóta szerelmi viszonyba bonyolódott titkárnőjével-tolmácsával, a porosz arisztokrata származású Valeskával, akit leveleiben csinos, szőke, hosszú lábú német lányként írt le, ennyivel azonban még nem elégedett meg: Valeska révén megismerkedett egy nálánál 25 évvel fiatalabb bajorországi kalapkészítő hölggyel, Brigitte Hesshaimerrel, akivel szintén romantikus kapcsolatot kezdett. És ez még mind semmi – idézhetnénk a német Teleshop királyát, Horst Fuchsot –, Lindbergh ugyanis Brigitte testvérével, a festőművész Mariettével is intim viszonyt folytatott.

Lindbergh és felesége, Anne Morrow
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Hősünknek három párhuzamos szeretőjétől hét gyereke született, Valeskától és Mariettétől kettő-kettő, Brigittétől pedig három: a hölgyek mindvégig tudtak egymásról, és megbékéltek a szituációval, igazságosan osztoztak amerikai kedvesük idején, figyelmén és szerelmén. Lindbergh évtizedeken keresztül ugyanazt a taktikát alkalmazta, amikor éppen az NSZK-ban járt, egy kék Volkswagen Bogárral robogott valamelyik szeretőjéhez és a gyerekekhez, mindig gondosan ügyelve rá, hogy inkognitóban maradjon. A Superman földi személyazonosságára hajazó Careu Kent álnéven mutatkozott be, és balkézről született gyerekei is így ismerték: sohasem tudták, valójában kicsoda az apjuk, mindössze annyit tudtak, egy vagyonos amerikai üzletember, aki fontos megbízatásban jár a kontinensen, és évente két-három alkalommal meglátogatja őket.

A gyerekek nem tudták, kicsoda valójában az apjuk

Lindbergh, vagyis Mr. Kent több száz szerelmes levelet írt mindhárom szeretőjének, akik még ezt is képesek voltak sikeresen eltitkolni; nem tisztázott, a pilóta felesége, Anne mennyit tudott a családfő tengerentúli romantikus ügyleteiről, a szerelmi sokszög azonban egészen Lindbergh 1974-ben bekövetkezett haláláig folytatódott. A pilóta szeretőinek címzett utolsó, búcsúleveleit mindössze tíz nappal a halála előtt adta fel – a három hölgynek egyszerre. Lindbergh és Brigitte egyetlen lánya, Astrid húsz évvel később egy könyvben találkozott a híres pilóta fotójával, mely furcsán ismerősnek tűnt neki – két testvérével, Dyrkkel és Daviddel nyomozni kezdtek apjuk valódi személyazonossága után, és megtalálták a szerelmes leveleket, végül édesanyjuk elmondta nekik az igazságot.

Lindbergh és Brigitte Hesshaimer három gyereke, Dyrk, Astrid és David 2003-ban
Fotó: Daily Mail

A németországi Lindbergh gyerekek hallgatást fogadtak, nem akarták ugyanis felbolygatni az idős Anne Lindbergh életét, az özvegy 2001-ben bekövetkezett halála után azonban a nyilvánosság elé léptek történetükkel, és megkeresték amerikai féltestvéreiket is. 2003-ban a Lindbergh törvényes leszármazottjaitól és saját maguktól vett DNS-minták összehasonlításával a Hesshaimer testvérek számára minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy valóban a néhai úttörő pilóta volt az édesapjuk. Dyrk, Astrid és David visszautasították, hogy bármilyen részesedést kérjenek Lindbergh örökségéből, mint elmondták, őket kizárólag az igazság érdekelte, nem anyagi okokból akarták megtudni apjuk kilétét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.