Ilyen volt az utolsó bál a cári Oroszországban: két éjszakán át tartott

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szentpétervári Téli Palotában 1903. februárjában került sor az utolsó Romanov-bálra. A jelmezes esten számos fotó is készült a cári családról és a nemesek tömegéről.

Az utolsó orosz cár, II. Miklós és felesége Alexandra Fjodorovna nagyszabású bált adott 1903. telén Szentpétervárott. A tematikát a népviselet adta, jelmezben, de nem akármilyenben, orosz viseletben kellett a résztvevőknek megjelenniük a palotában. Az akkor készült dagerrotípiák a mai napig hatással vannak a trendekre, hiszen ezeknek köszönhetően ismerünk számos olyan díszes öltözéket, melyek viselése a kommunizmus évtizedei alatt vélhetően komoly retorziókat okozott volna. 

Ez volt az év legnagyobb társasági eseménye, melyre már jó előre készültek a meghívottak. A leírások szerint minden vendég a 17. századi orosz viseletek inspirálta, neves tervezők által készített jelmezt viselt. Összesen 174 fotó készült ekkor, melyeket ma az Orosz Történeti Múzeumban őriznek. 

Felbecsülhetetlen értékű fotók készültek az utolsó cári bálról

Az elkészült fényképek között portrék és csoportképek is vannak, melyeket egy albumba rendeztek. Az albumot limitált példányszámban adták ki 1904-ben. Elsősorban a bál résztvevői között értékesítették, az eladásokból származó bevételt

Idézőjel ikon

jótékonysági célokra fordították.

A képek már ekkoriban inspirálták a nyugati művészeket is, Németországban például egy orosz kártyapaklit adtak ki a jelmezekből. A felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt 1981-ben adományozta az Orosz Történeti Múzeumnak Szergej Polonszkij. Az ismét nyilvánossá váló fotókon szereplő ruhák a Szovjetunió bukását követően is számos divattervezőt inspiráltak, de

Idézőjel ikon

a Csillagok háborúja jelmezeihez is alapul szolgáltak.

Az utolsó orosz cár bálja két napig tartott

A bál szervezésekor a II. (Nagy) Péter kulturális változásokat eredményező nyugati nyitása elé tekintettek lelki szemeikkel. szerették volna a hamisítatlan, velejéig orosz viselettörténetet bemutattatni és újra elterjeszteni a birodalomban az által, hogy

Idézőjel ikon

magukra öltötték pár éjszaka erejéig.

A szemlélet, mely a szláv kultúra túlélését a nyugattól való elzárkózásban látta, még Miklós apja, Sándor cár idején kezdett elterjedni Oroszországban. 

A bál ötletét a cárné vetette fel a Romanov-dinasztia megszületésének 290. évfordulóján. Az ötlet nyilvánvalóan elnyerte a cár tetszését is, hiszen hamarosan hozzáláthattak a hosszadalmas előkészületeknek. Valószínűleg éppen az volt a terv, ami végül az eredménye lett, a régi orosz rituálék, a hagyományos művészet és a viselethez kapcsolódó tradíciók megörökítése, tovább éltetése. Mindenesetre időt és anyagi erőforrást nem nézve készülődtek a nagy alkalomra, és a dokumentációra is jócskán felkészültek. 

A bál két estéje nyitányaként február 11-én és 13-án az Ermitázs színházában adtak elő egy-egy válogatást a Borisz Godunovból, A bajadérból és A hattyúk tavából. 

Ezután következett a vacsora és a tánc. A hagyományos jelmezeket február 13-án öltötték magukra a résztvevők, a fotográfiák is ekkor készültek. A cár egyik felmenőjének, az első Romanov-trónörökös, a későbbi Alexej cárnak öltözött, ruhája egyes részei az eredeti, 17. századi öltözetből származtak. Alexandra az egykori cár felesége, névrokona kosztümjét öltötte magára. Marija Georgievna nagyhercegnő így emlékezett vissza:

Idézőjel ikon

„Valamilyen titokzatos varázslat mintha ezeket az ismerős alakokat Oroszország keleti múltjának pompás látomásaivá változtatta volna.”

A dinasztia utolsó tíz éve alatt ehhez mérhető ünnepséget már nem rendeztek. A cári család utolsó fényképeit azonban ide kattintva megnézheted. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.