Ki mondta: Jézus vagy Buddha? Te meg tudod különböztetni?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Két gyökeresen eltérő vallás hívei figyelnek Jézus és Buddha szavaira: te tudod, melyik mondat kinek a szájából hangzott el a hívők szerint?

A vallásközi szakadék szélén két nagy tábor áll: a nyugati és a keleti felekezetek. Jézus Krisztus a keresztények megváltója, míg Buddha a vallási irányzatként elterjedt filozófia nagymestere. Tanításaikat milliók követik: te tudod, melyiküknek tulajdonítják a következő mondatokat?

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
Ki mondta? Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat.
Buddha
Jézus
2. kérdés
Ki mondta? A jóság messziről látszik, mint a Himalája hegye. De a gonoszság rejtve oson, mint a sötétben kilőtt nyíl.
Buddha
Jézus
3. kérdés
Ki mondta? Ezért mondom nektek, hogy ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek.
Buddha
Jézus
4. kérdés
Ki mondta? Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.
Buddha
Jézus
5. kérdés
Ki mondta? Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen.
Buddha
Jézus
6. kérdés
Ki mondta? Azok, akiket a nyári forróság kínoz, az őszi teliholdra áhítoznak: Meg se ijednek a gondolattól, hogy közben életük száz napja örökre elmúlt.
Jézus
Buddha
7. kérdés
Ki mondta? Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.
Buddha
Jézus
8. kérdés
Ki mondta? Aminek kezdete van, véget is ér egyszer. Békélj meg ezzel, s minden jóra fordul.
Buddha
Jézus
9. kérdés
Ki mondta? Azért vagyunk a világon, hogy összhangban éljünk. Akik megértik ezt, nem harcolnak többé.
Buddha
Jézus
10. kérdés
Ki mondta? Elzárva lenni attól, amit szeretnénk, és összezárva lenni azzal, amit nem szeretnénk, ez a szenvedés.
Buddha
Jézus
/ találat - ez %
Összes kvíz

Az értékelésért görgess lejjebb!

Értékelés:

0–4 pont: Úgy látszik, a vallás nem a te kenyered… 

5–7 pont: Nem rossz, de azért van minek utánanézned!

8–10 pont: Gratulálunk, ez teljesítmény!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.