Hinnék vagy sem a külföldi turisták, de nem az van, hogy a déli harangszónál bő gatyában lóra pattanunk, hogy ellovagoljunk a pusztába egy kis gulyáslevesért. Az már viszont sokkal életszerűbb, hogy egy (gyógy)fürdő kellemes, meleg vizéből akár téli hidegben is kikászálódva egy sajtos-tejfölös és persze alatta fokhagymás lángossal fojtsuk le az izgalmakat, esetleg az egészet egy combos pálinkával robbantsuk szét. Ezeket tényleg érdemes másnak is kipróbálnia.
Nyakunkon a turistaszezon, érkeznek az iskolai cserediákok, itt a külföldön élő barátok nyári látogatásának ideje, tele a padlás és a könyvespolc útikalauzokkal, a net kipukkad a különböző „must see” ajánlatoktól, mi pedig, akik itt éljük mindennapjainkat, észre sem vesszük, mennyi minden lehet igazán kuriózum egy külföldi számára. Ismerjük a helyi nevezetességeket, fújjuk a hozzájuk kötődő anekdotákat, de hajlamosak vagyunk elsiklani éppen azok fölött a helyi jellegzetességek fölött, amik hétköznapjainkat igazán megkülönböztetik másokétól.
Pedig: „az újszülöttnek minden vicc új”, és különben is: „Rómában élj úgy, mint a rómaiak!”
Kávé, tea, rum, bumm
Noha már 1715-ből tudunk Budapesten kávéházról, virágkorukat, mint a társadalmi és művészeti élet fellegvárai, a kiegyezéstől az első világháborúig élték. A sokszor hideg és rideg polgári lakások helyett az irodalmár és műkedvelő elit, valamint a pezsgő kulturális életre vágyók kedvelt találkozási helyéül szolgáltak. Népszerűségüket jól mutatja, hogy a 20. század elején már mintegy félezer kávéház közül válogathatott a budapesti közönség. Ezek hangulatába mindenképp érdemes bepillantást nyújtani egy ideérkező számára, amire kiválóan alkalmasak a patinás terekkel rendelkező, ma is neves kávéházaink, úgymint például a Centrál, a New York, a Művész, az Astoria, a Gerbeaud, a Párizsi udvar, vagy akár a Callas, a teljesség igénye nélkül.
De, ha már ezt megmutattuk, ellenpólusnak nem érdemes kihagyni történelmi múltunk egy másik lenyomatát, a lassan hungarikum számba menő romkocsmahangulatot sem. Természetesen a Szimplával érdemes kezdeni, de a „bulinegyeddé” vált hetedik kerületben számos kapualj rejt még hasonlót.
Ha pedig a gyanútlan turista már kellően elszörnyülködött a mai fiatalok gyülekezőhelyétől, mutathatunk neki ebből a modernebb műfajból is teljesen más stílust. Egyre több ugyanis a csodálatos panorámát kínáló roof topok, vagyis tetőtéri bárok száma: az amúgy is megkerülhetetlen Andrássy úton a 360 Bar, a közeli Hercegprímás utcában a High Note SkyBar, a Matild Palota teteje, vagy a Duna budai oldalán a Clark Ádám téri Leo bár is csodás látványt nyújt egyedi fekvésű fővárosunkról.
Shopping…
Minden turista szeret szuvenírrel távozni. Ezek megvásárlására, legyen az libamájkonzerv, hűtőmágnes vagy pirospaprikapor, tökéletes helyszín lehet a Nagy Vásárcsarnok.
A vásárcsarnokok építésére a 150 évvel ezelőtti városegyesítés után és a kiegyezést követő konjunktúra kapcsán került sor. Klasszikus csarnoképületet találunk a Klauzál téren, a Hold utcánál, a Hunyadi és a Rákóczi téren, de ilyen a budai oldalon a Batthyány téri csarnok is. Viszont valódi élettel és helyi termékekkel teli piacélményért, lángosért, kofákért, termelői áruért érdemes akár a XIII. kerületi Lehel térre ellátogatni, akár a II. kerületi Fény utcai piacra, de ha még valami ennél is autentikusabb élményt szeretnénk mutatni, akkor meg sem állunk velük az Ecseri piacig.
A kisebb és újabb hazavihető, modern kézműves portékák kedvelőinek pedig büszkeség megmutatni a változó helyszíneken megrendezésre kerülő WAMP vásárok egyikét, hogy kortárs magyar iparművész vagy kézműves szuvenírrel távozhasson az idelátogató.
Sétálgatunk, sétálgatunk…
Ha pedig csak sétálgatni szeretnénk velük a városban, ejtsük útba az Uránia filmszínház épületét, keveredjünk el a Városligetbe az új Magyar Zene Háza felé, mutassuk meg a Parlament és az Operaház mellett a Bálna sziluettjét is, panorámáért pedig nyugodtan mehetünk a Normafához is, ahonnan kellemes a séta az Erzsébet-kilátóig, és lefelé már sétálni sem kell, elég csak felülni a libegőre.
