Így taxiztunk a szocializmusban: fotókon a budapesti taxizás évtizedei

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A budapesti taxizás 111 évéből nem csak a taxisblokádra érdemes visszaemlékezni: fotókon mutatjuk meg a hőskort!

Európában és Amerikában egy időben, a 19. század végén jelentek meg az első, modern taxik, Magyarországon ugyanakkor egészen 1913-ig kellett várni arra, hogy az utazás ezen formáját is igénybe vehessük.

Így indult a taxizás történelme

A taxik neve a görög taxisz szóból ered: ennek jelentése rend, adókivetés. Az elnevezést az indokolta, hogy már a taxizás kezdetén meg kellett találni annak módját, hogy pontosan mérjék, mennyit kell fizetnie a szolgáltatást igénybe vevőnek.

Az órát, vagyis a taxamétert Wilhelm Bruhn mérnök alkotta meg 1891-ben: a megtett távolságot és az időt egyaránt rögzítő műszer segített kiszámítani a viteldíjat.

A név francia: itt azonnal felkapták az újdonságot, és beépítették az autókba a taxi-mètre-t, azaz a taxamétert.

A képre kattintva nyílik meg a taxitörténeti galéria, amely után a cikk folytatódik!

Galéria ikon

15

1960-ban egyenruhával járt a taxizás
Galéria: Taxizás a szocializmusban
Fotó: Fortepan/Album027 / FORTEPAN

A Budapesti Automobil Közlekedési Rt.-t 1913-ban alapították, az első években a Marta típusú járművek, majd Magomobilok, később Fiatok álltak csatarendbe a budapesti utcákon. A forgalom ekkor még elég csekély volt, 1921 októberében napi 18 rendelés futott be a diszpécserekhez, ami három év múlva megtízszereződött, a negyvenes évek elejére pedig elérte a 4500-as nagyságrendet.

Idézőjel ikon

Az első világháború visszavetette a fejlődést, ám azután megjelent a drosztrendszer, kétszemélyes kiskocsikat helyeztek forgalomba, így nőtt az érdeklődés,

majd 1941-ben bevezették a 22-22-22 telefonszámot is rendelésre.

Taxik állami, tanácsi és magánkézben

A második világháború után 122 autóval már MOGÜRT Autótaxi Nemzeti Vállalatként folytatta tovább működését az első fővárosi taxicég, 1948-ban állami, későbbi tanácsi kézbe került. 1960-ban már több mint 900 autó szolgálta ki a közlekedők igényeit, és 100 taxiállomáson volt telefon. 

Az URH-rádiók 1973-ban kerültek be az autókba, ekkor már 1500-ra rúgott az autóállomány. 2500 képzett sofőr fuvarozta az utazókat. 1982 aztán ismét nagy fordulópont volt, megszűnt a vállalat monopolhelyzete, megjelentek a magántaxik is a piacon. Mára ennek köszönhetően számos taxitársaság elégíti ki az igényeket: 

1990 őszén egy addig elképzelhetetlennek tűnő esemény történt, mely bevonult a taxistörténelem mellett a magyar történelembe is: október 25-én estétől 28-án estig tartott a fővárosban a taxisblokád, melyet az üzemanyagárak emelése miatt tartottak.

A budapesti taxisblokád
Fotó: Vimola Károly/Fortepan

A blokád története

Az emelés igen drasztikus, 65 százalékos lett volna a tervek szerint, így az egyes típusú üzemanyagok ára 42–65 forint közé emelkedett volna. 

Csak a mentők, tűzoltók, és a kivonuló szovjet csapatok hajthattak át a kocsisorok közt, az egész országot megbénította az esemény.

Már szeptemberben jelezték a teher- és személyfuvarozók az üzemanyagár emelésével kapcsolatos aggályaikat, a kabinet akkor tagadta az emelést, ám mégis végrehajtotta. 

A Hősök terén gyűltek össze magántaxisok, hogy tiltakozzanak az emelés ellen, innen nőtte ki magát az Erzsébet híd lezárásával induló blokád. Komáromtól Dunaföldvárig blokád alá vették a hidakat. A rendőrség tehetetlen volt, mivel erőszakot nem akartak alkalmazni: a felháborodott taxisok eközben hatékonyan szervezték meg az újabb és újabb hídlezárásokat. Október 26-án már országos szintű volt a blokád, 27-ére virradóra sikerült ugyan ideiglenes megállapodást kötni, de a taxisok nem hagyták el az utakat. A cél a félárú benzin lett volna, végül 12 forintos csökkentéssel beérték, és véget ért a blokád.

Ha szívesen nézegetnél hasonló galériákat, ajánljuk a szerelmes képekből összeállított, valamint a szocializmus lakberendezési lehetőségeit bemutató összeállításainkat is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.