Még egy szigete volt Budapestnek: ezért tűnt el a víz alatt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több száz évvel ezelőtt a Margit-szigettől északra volt Budapestnek még egy szigete. A Fürdő-sziget felszínét azonban előbb egy jeges árvíz letarolta, majd a maradékot a 19. század végén elkotorták.

Ma már szinte semmi sem utal arra, hogy a Duna fővárosi szakaszán valaha eggyel több sziget létezett. Pedig a történelem során a Fürdő-sziget nagy jelentőséggel bírt: a római kortól fogva egészen pusztulásáig használták.

Szabad szemmel manapság lehetetlen megállapítani, hogy hol helyezkedett el valaha a Fürdő-sziget, ám műszerekkel lehetséges. Köszönhetően annak, hogy a szigeten több termálforrás is eredt. Ezt használta ki pár évvel ezelőtt az Interspect kutatócsoportja, melynek tagjai speciálisan átalakított repülőgépükről vizsgálták meg műszereikkel a Dunát, és beazonosították a régvolt sziget termálforrásainak helyét.

A Fürdő-sziget létezését azonban történeti dokumentumok is alátámasztják. Például régi térképeken is jól látszik, hogy a Margit-szigettől északra egy másik apró földdarab is megbújt a Dunán. Valahol a folyónak azon a részén helyezkedett el, ahol a Rákos-patak a Dunába ömlik, vagyis a Dagály fürdő mellett.

Jól látszik a Fürdő-sziget Budapest 1837-es térképén
Fotó: Budapest Főváros Levéltára

Rómaiak fürdőzhettek a szigeten

Már a római korban is fölismerték jelentőségét, hiszen a folyó akkori medrének közepén helyezkedett el, így két fahíd segítségével könnyen összeköthették Aquincumot és Transaquincumot, vagyis a Duna két oldalát. Stratégiai fontossága miatt őrtornyot is építhettek ide: Zsigmondy Gusztáv mérnök 1857-ben 4 római hídpillér cölöprács alapozására bukkant. A régészeti kutatások szerint a rómaiak bizonyára fürdőként is használták a szigeten eredő termálforrásokat: Rómer Flóris régész az 1850-es években régi római romokat talált, és hasonló következtetésre jutott pár évvel később Szabó József geológus is. Éveken át végzett mérései szerint

a mindössze 540 méter hosszú és 108 méter széles szigeten 50-60 termálforrás fakadt – a legmelegebb 58,8 Celsius-fokos.

A sziget sorsa és hasznosítása a középkorban nem ismert, ám az feltételezhető, hogy a törökök is használhatták fürdőnek, egyes források pedig azt említik, hogy a Fürdő-szigeten különíthették el a margitszigeti apácák a leprásokat.

Az 1838-as árvíz tovább pusztította a szigetet
Fotó: wikimedia commons

Legyalulta a jégár

Ekkoriban a Fürdő-sziget Lorberer Árpád Ferenc és Tóth Tamás tanulmánya szerint a Duna közepén helyezkedett el, így a hajók bármelyik oldalán elhaladhattak. Csak a későbbi folyószabályozás hatására változott meg a meder helyzete (ekkoriban a mai Népfürdő utca mentén húzódott):

ezen a területen a pesti oldalt töltötték föl, így egy mai térképen egészen a keleti part közelében kellene keresni a szigetet.

1775. február 15-én azonban szörnyű árvíz pusztított Budapesten. A jeges ár Pesten, Budán és Vácott összesen 611 lakóházat tett tönkre – ezután építették a váci nagytöltést (a mai Nyugati tér és Lehel tér között), a soroksári gátat (a Boráros tértől a Haller utcáig), valamint a fagátat a mai Közraktár utca vonalában a Fővám térig. Az árvíz a Fürdő-sziget sorsát is megpecsételte: tulajdonképpen legyalulta, minden épületet, romot és növényzetet, köztük fűz- és nyárfákat is elpusztított. (Szörnyű munkáját a 1811-es és az 1813-as magas, jeges árvíz tette tökéletessé.)

A jeges árhullám olyan alapos munkát végzett, hogy a sziget zátonnyá változott: ettől kezdve csak alacsonyabb vízállásnál bukkant elő. Emiatt fogalmazhatott Szabó József így:

Idézőjel ikon

„A fürdősziget valódi tünemény; csak akkor látni, ha a Duna állása csekély.”

Még tél idején, nagy hidegben utaltak jelek a sziget jelenlétére. „…legföljebb a bőven emelkedő vízpára, vagy ha különben a folyamot jég borítja, itt a jégnek hiánya mutatja a helyet, melyen Dunánknak e nevezetessége fekszik” – írta a geológus.

A Fürdő-sziget a folyószabályozás előtt a Duna közepén helyezkedett el
Fotó: Lorberer Á. és Tóth T., 2017

Egyszerűen elkotorták a budapesti szigetet

Mindezek után valamelyest érthető, hogy amikor a 19. század közepén felmerült, hogy a szinte évről évre ismétlődő, pusztító árvizek miatt szabályozni kellene a Dunát, és ki kellene mélyíteni a medrét, nem sokat töprengtek a sziget sorsán. A mederrendezésre végül 1871 és 1875 közötti került sor:

Idézőjel ikon

a szigetet a hajózási útvonalak biztosítása érdekében 1874-ben egyszerűen elkotorták.

A mai feltételezések szerint az egykori Fürdő-sziget helyén Budapest legnagyobb kihasználatlan termálvízkészlete rejtőzik – erre utal, hogy 1939-ben Vígh Gyula a sziget környékén végzett 8,5 méter mélységű fúrást – a csőből 40 Celsius-fokos meleg víz tört föl, ám mivel a főváros nem kívánta azt hasznosítani, a lyukat betömték. Mindezek alapján feltételezhető, hogy ezek az úgynevezett szökevényforrások (valamilyen felszíni víz szintje alatt eredő források) ma is a meder alján ömlenek a folyóba.

Ezt bizonyította be a már korábban említett kutatócsoport, Bakó Gábor és szerzőtársai, amikor a többi között hosszúhullámú hő- és nagy felbontású, nagy érzékenységű mérőkamera-rendszerrel pásztázták a Fürdő-sziget feltételezett helyét. Méréseik eredményei egyértelműek, megfelelő körülmények között ma is kimutathatóan melegebb vízforrások törnek maguknak utat a víz alatt az egykori Fürdő-sziget helyén.

A Fürdő-sziget mellett egy budai patakról sem sokan tudnak – ennek oka, hogy a 19. század végén egyszerűen befedték.1

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.