Örökre eltűnhet a hely, ahol először lehetett kólát kapni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Dívány megszólaltatta azt a lakót, aki a Hotel Budapest tőszomszédságában él több mint fél évszázada, és felidézte a szálloda építését és egykori életét: az először itt kapható kólától a dollárboltig. Annak is utánajártunk, mi igaz az épület lebontásáról felröppent hírekből.

A Hotel Budapest, vagy ahogyan mindenki emlegeti: a Körszálló volt a Kádár-éra első felhőkarcolója, amely különleges henger alakú formájával a modernizáció és a fejlődés jelképévé vált, szimbolizálva a 60-as években zajló társadalmi és gazdasági változásokat. Az épület letisztult beton-üveg homlokzatával, a kör alakú szobák elrendezésével a korszak újító szellemét tükrözte, 360 fokos kilátásával pedig még azokat is lenyűgözte, akik elvből visszautasítják a szocialista világ minden alkotását. 

Így kapta a Budapest nevet a szálloda

Az Ybl-díjas Szrogh György által tervezett épület 1967-ben nyitotta meg kapuit szállodaként. Eredetileg a Hotel Florida nevet szánták neki, azelőtt ugyanis egy zsidó család Florida Kioszk nevű zenés-táncos étterme állt a helyén, ameddig a második világháború nem alakította úgy a történelmet, hogy mind a család, mind a grandiózus neobarokk épület nyomtalanul eltűnjön Budapest térképéről. Utódja azonban nem örökölhette meg a bejáratott nevet, hisz mégsem keresztelhették el a kapitalista Amerika egyik államáról a szocialista Magyarország első toronyházát, amellyel épp azt a hangsúlyos üzenetet akarták szánni a nagyvilágnak, hogy a keleti blokkban is képesek felhőkarcolókat építeni.

Budapest első felhőkarcolója lett a szálloda, amelynek makettje már 1961-ben elkészült
Fotó: Szabó Lóránt / FORTEPAN

Ez volt a legnagyobb budapesti ingatlanfejlesztési beruházás a Kádár-korszakban. A Városmajorral szemben elhelyezkedő telken az építéshez először is több méternyi földet kellett kiemelni a sziklás talajból, hogy a szálloda masszív alapját kialakíthassák. Magát az épületet 1966-ban kezdték felhúzni, több mint 150 munkás dolgozott éjt nappallá téve, hogy a következő év végére átadható legyen. A '60-as évek modernista szemléletét tükröző konstrukció megálmodása nemcsak az eleganciára, hanem a technikai bravúrra is fókuszált: az építkezés egy sor újítással történt, például a korszak csúcstechnológiájának számító csúszózsalus technikával. Ez a módszer lehetővé tette, hogy az emeleteket egymás után folyamatosan, megszakítás nélkül építsék meg.

1967-ben éjjel-nappal folyt az építkezés a szállodán
Fotó: Középületépítő Vállalat - Kreszán Albert - Koczka András - Kemecsei József / FORTEPAN
Idézőjel ikon

Az éjszakai műszakok alatt is zúgtak a gépek, miközben a munkások izzadt homlokkal, poros overallban mozgatták a hatalmas zsalukat és betontömböket

– mesélte el a Díványnak a szomszéd házban lakó Kemény György, aki az építkezés évében költözött ide a párjával, és mára ő lett a Szilágyi Erzsébet fasor 45/B legrégebbi lakója. 

A Kemény család számára ez több, mint egy szálloda

Félkész Vérhalom téri társasházi lakásukat cserélték az itteni tanácsira, amelynek eredetei bérlője annak a cégnek az igazgatója volt, ahol Kemény úr felesége dolgozott. Somogyi elvtárs attól tartott, hogy a torony elveszi majd a panorámát, ám végül az ideköltözők számításai jobbnak bizonyultak: az épület a hengeralakjából adódóan alig valamit takar ki a kilátásból. És több más pozitív hozadéka is volt számukra. 

Idézőjel ikon

A szálló halljában volt egy dollárbolt, onnan vettem a fiam első két Hot Wheels-autóját a hetvenes években, amikor még sehol másutt nem volt kapható

– idézte fel a jó üzletet csinált lakó a fél évszázados emléket. 

Az igazán szerencsések már építés közben felmehettek a szálloda tetejére
Fotó: Bauer Sándor / FORTEPAN

Elmondása szerint igazi nyugati életérzés volt bemenni a valutáért árusító üzletbe, és venni néhanapján egy doboz Tic Tacot vagy Tobleronét, amelyek akkoriban elérhetetlen luxuscikknek számítottak Magyarországon. Nem is feltétlenül az áruk, hanem az Ibusz-utazásokból megmaradt nyugati valuta minimális mennyisége miatt. A forint ugyanis nem volt konvertibilis, így csak annyit lehetett átváltani kemény valutára, amennyit a nyugati társasutazáshoz járó költőpénzként engedélyeztek, 50 dollárt. Az egyéni turizmus még nem volt opció.

A szállóvendégek közt akadtak fura figurák

Fordítva viszont működött a dolog. A nyugati turisták előszeretettel jöttek hozzánk, ahol még a legkevesebb pénzből is valósággal dőzsölhettek az állami támogatással alacsonyan tartott árakon. A Körszállónak olyan illusztris vendégei voltak, mint Tony Curtis és Roger Moore, de a legemlékezetesebb alighanem Moammer Kadhafi líbiai diktátor volt, akinek az egyik testőre majdnem lelőtte az ablakpucoló alpinistát, mert bérgyilkosnak gondolta. A hazai művészvilág is képviseltette magát: miközben a bárban Hofi Géza szórakoztatta a nagyérdeműt, vendégként ide járt többek között Jancsó Miklós és Gobbi Hilda, Honthy Hanna pedig be is költözött ide arra az időre, amíg a házát renoválták.

A szálloda parkolója mindig nyugati autócsodákkal volt tele, Tatjana Szamojlova szovjet színésznő viszont Warszawa taxival érkezett
Fotó: FŐFOTÓ - Fortepan

A szálloda étkezőhelyei azért voltak különösen népszerűek, mivel itt lehetett először kólát rendelni, így sokan csak azért tértek be, hogy megkóstolják az addig a nyugat kábítószerének titulált italt. Emellett egészen extravagáns volt az étlap, amelyen izlandi kaviár is szerepelt, és

Idézőjel ikon

ez volt az első olyan hely, ahol svédasztalos reggelit adtak. Ez annyira új dolog volt, hogy sokan nem is tudták, hogyan működik: volt, aki odavitte a székét, és úgy kezdett el falatozni a büféasztalról.

Mindenesetre a külföldi vendégek akkora borravalókat adtak, amiből állítólag az egyik pincér egy hónap alatt egy balatoni nyaralót vett magának.

280 szállodai szoba helyett 47 lakás?

A 19 szintes hotel 280 szobájában 560 vendéget tudtak elszállásolni. Egészen addig, amíg 2020-ban a koronavírus-járvány meg nem akasztotta a turistaforgalmat. A tulajdonos Danubius Hotels kénytelen volt bérbe adni az épületet a Hotel & More Szállodák Zrt.-nek, amely főleg diák- és munkásszállásként üzemeltette a szállót. Végül idén nyáron el is adták a Market Asset Managementnek (MAM), amely viszont már a teljes megújulásban gondolkodik: a nyilvánosságra került koncepció szerint az épületet lebontanák, majd négy szinten fedett parkolókat, több mint 2000 négyzetméternyi kereskedelmi területet, illetve 3 kisebb-nagyobb medencével megspékelt wellness-blokkot alakítanának ki, amelyet tetőkertekkel és teraszokkal fednének be. A szálloda helyébe épülő új társasházban pedig 47 lakást alakítanának ki.

A tetőteraszról 360 fokos körpanoráma nyílt a János-hegytől a Gellért-hegyig
Fotó: Bauer Sándor / Fortepan

Nem csoda, hogy sokan felhördültek, és a MAM azonnal védekezőállást vett fel: közlésük szerint engedély nélkül publikálták a terveket, amelyekről egyelőre nem született végleges fejlesztői döntés. 

Idézőjel ikon

Az épület állapota valóban indokolna valamilyen mértékű bontást és/vagy átalakítást, de egyelőre folynak a tervezési munkálatok

– áll a Turizmus szakportálnak eljuttatott közleményükben. 

Védelmet élvez a szálloda

Ráadásul az épület helyi védelem alatt áll. Az építési és bontási engedélyek kiadása ugyan már nem önkormányzati hatáskör, de jelen esetben a védettség miatt nem megkerülhető a képviselőtestület.

Idézőjel ikon

Maga a védelem a formát és az épület örökségjellegét, az eredeti megjelenést védi

– válaszolta a We Love Budapest kérdésére a II. kerületi önkormányzat, ahol eddig csak koncepcióterveket láttak, és információik szerint arra egészen bizonyosan nincs esély, hogy a Körszállónál a közeljövőben csak úgy megkezdődhessenek a bontási munkálatok.

A kaviártól a nyugati italokig minden elérhető volt a szálloda éttermében
Fotó: Bauer Sándor - Fortepan
Ahogy felsétáltunk a szálloda melletti Lorántffy Zsuzsanna lépcsőn, felfedeztük, hogy a falán, egy esőtől védett helyen még mindig ott virít egy 1990-es fideszes választási plakát, amit még az utolsó kommunista kormány idején ragasztottak ki. Ha lebontják az épületet, akkor ez is örökre elvész. 

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy Kádár János hol szállt meg nyaranta, arról ide kattintva olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.