Ez volt a közös Casanovában és Zámbó Jimmyben: titkok nyomában jártunk Budapesten

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Stílszerű módon budapesti titkokat felvonultató városi sétával felvezetve mutatta be a We Love Budapest első könyvét: a 23 – Nagy budapesti kerülethatározó bemutatóján az első kerületről derült ki egy-két érdekesség.

Elcsépelt fordulat és megkérdőjelezhetetlen tény, hogy van néhány olyan budapesti kerület, amellyel kapcsolatosan könnyen hihetjük: mindent tudunk róla. Ilyen a Várnegyedet is magába foglaló I. kerület mellett Lipótváros, azaz az V. kerület, valamint az asszal szomszédos VI. kerület, Terézváros. Ha azonban megkapargatjuk a felszínt, hamar kiderül, hogy ezekről a kis alapterületű városrészekről is kiderülhet még sok érdekesség.

Mi az első kerület titkaiba nyerhettünk egy kis betekintést a könyvbemutató előtt Morcsányi Elza értő tolmácsolásában – a Batthyány tér 4. előtt állva hamar történelmi forgatagban találva magunkat.

Ha képekben is megnéznéd a sétát, indítsd el a videót!

A folyó közelsége miatt hosszú ideje kereskedelmi központként működő területről kiderült például, hogy

egészen az ötvenes évekig a második kerület része volt, ezt követően került csak át az elsőbe,

itt azonban még nem érnek véget a meglepetések. Az talán kikövetkeztethető, hogy a téren álló Szent Anna templom, valamint egyes házak földszintje azért van az utcaszintnél mélyebben, mert az épületeket azelőtt húzták fel, hogy a terület feltöltésére sort kerítettek volna. Ezek a házak már az 1700-as évek óta állnak a téren, köztük a Batthyány utca 4 alatti, 1728-ban épült, Fehér kereszt fogadóként elhíresült épülettel.

A Batthyány térnek is megvannak a maga titkai, mint a legtöbb közterületnek Budapesten
Fotó: Major Kata - We Love Budapest

A fogadónak igencsak illusztris vendégköre volt: József nádor és II. József is megszálltak a Falk család fogadójában. A korabeli lapok annak is hírét terjesztették, hogy Casanova is megszállt e helyen, azonban a sztori csak koholmány, viszont nagyon jó alapot adott annak, hogy jóval később megnyissák a Casanova bárt az épületben.

Idézőjel ikon

A hely arról is ismert, hogy itt indult be Zámbó Jimmy karrierje.

Buda és Pest versengéséből új épület született

A közelben található a Corvin tér, melyre leginkább azok érkeznek, akik a Hagyományok háza valamilyen programján terveznek részt venni. Az épület – ahogyan ma homlokzatán is látható – egykor Budai Vigadó volt. A Duna innenső oldalán élők elirigyelték a pestiektől, hogy nekik már van, kérelmezték tehát, hogy hadd álljon itt is vigadó.

Kallina Mór és Árkay Aladár meg is tervezték az épületet, melyet egy farsangi bállal nyitottak meg, s amelyben később álarcosbálok mellett kultúrbálok is gondoskodtak a budai polgárok szórakoztatásáról.

Egykor Budai Vigadó, ma Hagyományok háza
Fotó: Major Kata - We Love Budapest

Azt valószínűleg kevesen tudják ugyanakkor, hogy Árkay tervezte a Városmajori Jézus Szíve Plébániateplomot is, mely – ellentétben a vigadóval – egy kifejezetten modern épület, különálló harangtoronnyal. Nem biztos, hogy összekötnénk a két épületet kizárólagosan látványuk alapján…

Könyvbe illő sztori Budán

Az I. kerület ékköve a Várnegyed – ennek arcát a palota és a Mátyás-templom mellett természetesen a Halászbástya határozza meg. A névadásban az játszott szerepet, hogy a területet, melynek eredetileg védelmi, harcászati funkciója volt, a halászok céhe védte. Schulek Frigyes azonban olyan épületet alkotott itt, amellyel teljesen újraírta a városrész képét.

Idézőjel ikon

Még úgy is, hogy nem az eredeti tervét valósíthatta meg, mely szerint a lépcsők egészen a Duna partjáig vezettek volna le….

Nem véletlenül a turisták nagy kedvence a Halászbástya
Fotó: Major Kata - We Love Budapest

A neogótikus Halászbástya az eredeti tervek szerint a hét vezér szobraival is kiegészült volna: ehelyett hét torony vár ma minden helyit és turistát, valamint Mátyás király szobra fenn, a lépcsősor tetején. Ez Stróbl Alajos munkája, aki a szobor talapzatán található domborműveken meglepő alakokat is elrejtett. 

Sissit és Liszt Ferenc arcát is felfedezhetjük – persze nem saját szerepeikben -, de saját édesanyját, Schulek Frigyest, és persze önmagát is rácsempészte a szoborra.

Titkos alakok a szobor talapzatán
Fotó: Major Kata - We Love Budapest

Ilyen és ehhez hasonló történeteket is olvashatsz a 23 – Nagy budapesti kerülethatározóban, melynek már második nyomása készül, és angol kiadása is tervben van. Sablonos történetek helyett a legegyedibb sztorik mutatják be a kerületeket a kiadványban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.