Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az átjáróházak Budapest városszövetének elfeledett, de beszédes rétegei. A 19. században a gyorsan sűrűsödő belvárosi beépítés és a mindennapi közlekedés igénye hívta életre azokat. A két-három utcát összekötő bérházak egyszerre szolgáltak egérútként, bazárként és közösségi térként.
A praktikus átjárók funkciója bár átalakult, ma is 36 ilyen átjáróház őrzi a város múltját.
Mi ez itt? Átjáróház!
Volt idő, amikor Budapest rejtett lüktetését az átjáróházak adták. Ezek a kapualjak úgy kötötték össze a párhuzamos utcákat, mint a város finom idegszálai. Innen ered a nevük is – átjáróház, vagyis olyan bérház, amelyen át lehet járni. Ugyanis a századfordulós bérházak hatalmas homlokzattal épültek, megkerülni őket hosszú percekbe telt, keresztülvágni rajtuk viszont csak néhány lépés volt. Így születtek meg a két utcára nyíló épületek, a város rövidítései, ahol az élet nemcsak áthaladt, hanem meg is állt egy pillanatra.
Ezek a házak a maguk idejében a pest-budai élet lüktető központjai voltak, kis világok a kapuk mögött. Egymás mellett sorakoztak a műhelyek és üzletsorok, az árusok hangja visszhangzott a falakról, a levegőben fűszerek és frissen főtt kávé illata keveredett.
A kifejezés ma is él: ha valahol nagy a jövés-menés, csak legyintünk – „Mi ez itt, átjáróház?” –, pedig egy egész korszak városi mentalitása rejlik mögötte.
A Múzeum körút titkos átjárói
Már száz évvel ezelőtt is tudták, hogy az igazi Pest a kapuk mögött kezdődik. A Magyarság című lap 1923-as cikke szerint:
„A pesti bennszülöttek jól ki tudták használni az ilyen udvar-utcák előnyeit: valóságosan bujkáltak bennük, és így útjaikat nagyszerűen megrövidítették”.
A Múzeum körút átjáróiban akkoriban kézzel festett bádogtáblák jelezték: „A visszavonásig önkéntesen megengedett ideiglenes átjárás.” Szintén feliratos bádog táblákkal iparkodtak védekezni a koldusok és verklisek ellen. A házak falán magyar és német nyelvű fogalmazásban olvasható volt száz évvel ezelőtt is: „százalás, koldulás és sípládáni játszás tilos”.
Az egyik leghíresebb az úgynevezett Schmidtinger-ház volt, amely a Múzeum körútról a Magyar utcába vezetett. Kapuit szárnyas oroszlánok díszítették, és földszintjén működött a legendás Klitsch-mama kávémérése. Ide jártak a joghallgatók és orvosnövendékek, a metszett poharakban habos feketét szolgáltak fel tíz krajcárért. Pesten híres volt a kávé minősége és a hely családias hangulata. Az újságok szabadon vándoroltak kézről kézre, a vendégek ismeretlenül is bizalmasan szóltak egymáshoz:
„Elolvasás után szabad lesz kérnem?"
Klitsch mama maga volt a hely szíve: alacsony, gömbölyded asszony, aki szemhunyorítással és kézintéssel irányította birodalmát.
Később a házban Székely Bertalan cipőkereskedése működött, ahol maga a mester saját találmányával – egy lúdtalp-fűzővel – hirdette: „Isten bizony, meggyógyítom a lábat!”
A környéken több más nevezetes átjáróház is akadt. A Deutsch-ház például szintén a Múzeum körútról a Magyar utcába vezetett, ám a két épületrészt vastag kőfal választotta el, közepén egy láncos, vaslakatos ajtóval. A ház földszintjén sokáig a Zsigmondy-kocsigyár raktára működött, mellette a Rumbold zászlógyár irodája.
A Kálvin térhez közeledve újabb, fiatalabb átjáróházak következtek, köztük a Múzeum Bazár, amely bazárként ugyan megbukott, de két mesterember, Sverteczky Gáspár cipész és Lőrincz István csizmadiamester miatt mégis híres lett. Mindketten művészi cipőket készítettek: Lőrincz aranyérmeket nyert világkiállításokon.
A félhomályos átjárók nemcsak a mesterembereknek, hanem a titkos szerelmeknek is menedéket adtak. A boltívek alatt elcsent csókok, lépcsőházakban elhangzó suttogások és lopott ölelések írták tovább a város rejtett történeteit.
Vigyázat, átjáróház!
A harmincas évek Budapestjén az átjáróházakban már nemcsak cipészek, vargák, szabók és kávémérések sorakoztak az udvarokon, a nyüzsgő élet mögött ott bujkált a veszély is. Az újságok egyre gyakrabban írtak „átjáróházi trükkökről”, szélhámosokról, valutacsalókról és kispályás betyárokról, akik a kétkapus házak labirintusaiban tűntek el. A korabeli városháza még azt is fontolgatta, hogy táblákkal jelöli meg ezeket az épületeket – hátha a figyelmeztetés visszafogja a furfangos bűnözőket.
1929-ben még egy Rendőrségi Zsebkönyvet is kiadtak, melynek címe Budapest utcái és terei/Átjáróházak, külön elnevezésű épületek volt. Tizennégy oldalon keresztül sorolták a főváros kerületeinek több száz átjáróházát, ábécésorrendben.
„A közigazgatási hatóság, most azzal a tervvel foglalkozik, hogy véget vet az átjáróházak romantikájának és táblával jelöli meg a pesti kétkapus épületeket. Ettől remélik az átjáróház-szélhámosságok megszűnését. Talán lesz is eredménye az elővigyázatnak, feltéve, ha az áldozatjelölt, legalább egy pillantást vet majd a kapura és észre is veszi a figyelmeztető felírást.”
Hegedős Gyula, a Nemzeti Újság újságírója 1939-ben ugyanezen cikkében kiszámolta, hogy két és fél órás körsétát lehet úgy tenni a pesti átjáróházakban, hogy az ember csak öt percet tölt az utcán.
„A két és félórás idegenforgalmi látvány minden részletének leírása hosszadalmas volna, de aki meg akarja ismerni Budapestnek ezt a furcsa és ismeretlen arcát, nézzen meg néhányat a felsorolt átjáróházak közül s akkor maga is rájön, hogy minél hamarabb ki kell tenni a kapukra az óvatosságra intő, figyelmeztető táblát.”
Nézd meg a mai átjáróházakról szóló videónkat is!
Ma is léteznek átjáróházak?
A mai Budapesten összesen 36 átjáróház maradt fenn, hét kerületre elosztva. Ezek közül néhány ma is szabadon átjárható, de a legtöbbet már lezártak vagy csak a lakók használhatják.
Az 1950-es évek közepén Budapesten több mint 350 mozi és vetítőhely működött. Számuk a rendszerváltásig még hetven körül mozgott, ám a kilencvenes évektől sorra zárták be őket. Olvasd el a következő cikkünket is, és tudj meg még többet a fővárosról!
