Valódi védőszentje volt a lumpolóknak Lámpás Rudi: ez volt feladata a régi Budán

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már csak a hely történetét igazán ismerő tabániak emlékezhetnek hallomásból Lámpás Rudira, azonban a századfordulón hatalmas jelentősége volt furcsa munkásságának. Ő volt a részegen hazafelé botorkálók védőszentje, akinek éjszakáról éjszakára igencsak sokan köszönhették testi épségüket.

Még az internet is alig-alig ismeri Lámpás Rudi nevét. Rudi egy vendéglő alkalmazottja volt, feladata sötétedés után kezdődött, s egészen hajnalig tartott. Lámpásával hazakísért minden olyan vendéget, aki nehezen botorkált volna el a zegzugos Tabán egykori utcácskáin. 

Bár a budai Tabán ma is ismert városrésze az első kerületnek, a tereprendezést megelőzően igazán más arcát mutatta a világnak, mint napjainkban. Az egykori Rácváros régen önálló településként húzódott meg a várhegy alatt, majd Buda, s végül Budapest része lett. A terület átalakítására a Horthy-korszak második felében került sor. A korábbi, jellegzetes, egy-két szintes lakóépületeket elbontották, a zegzugos utcácskák helyét pedig mértanilag szerkesztett terek vették át. 

Galériánkban, a képre kattintva egy korabeli festőművész, Tibai-Takács János szemén keresztül is bepillantást nyerhetsz a Tabán házai közé. A galéria után cikkünk folytatódik!

Galéria ikon

9

Galéria: A Tabán festő-krónikása: Tibai-Takács János
Fotó: Tudós-Takács Ernő

A budai Várkerület szórakozó negyede volt a Tabán egykor

Az 1920-as, 30-as években vált igazán központi helyszínné, akkoriban egyenesen a budai Montmartre-ként emlegették. A Tabán egymást érő vendéglői és kiskocsmái vonzották a dzsentriket, művészeket és a kétes alakokat is, hiszen finom ételeket, kifogyhatatlan mennyiségű, változatos italokat kínáltak éjszakába nyúlóan azoknak, akik meg tudták fizetni. 

A tabáni utcák a 30-as évek területrendezését megelőzően két jelentősebb tér, a Kereszt tér és a Fehér sas tér köré rendeződtek, utóbbin állt a városrész pellengérje is, melyet  bizony használtak is.

Idézőjel ikon

A legenda szerint a pellengér alsó peremének magasságában volt egy széles deszkaállvány, oda kötötték ki kalodába a bűnösöket, közszemlére téve őket. A kőoszlopra akasztották ki azt a cédulát, amelyen mindenki elolvashatta, hogy milyen bűnt követett el a kipellengérezett.

A valóságban az oszlop a visszaemlékezések szerint azonban mindössze egy olajlámpás volt, hogy a pellengércédulákból mi igaz, nemhogy ma, de talán száz évvel ezelőtt sem tudta biztosan senki sem. 

A Tabán jelentős részéről hiányoztak a lámpások száz évvel ezelőtt
Fotó: Fortepan / Schmidt Albin

Színészek, grófok és írók járták a leghíresebb tabáni kocsmákat

Nem véletlenül kapta meg a francia főváros híres mulatónegyedétől ihletett nevét a Tabán. Egymást érték a vendéglők, borozók, sörkimérések, melyek közül a híresebbek igazán impozáns vendégkörrel is büszkélkedhettek. A legismertebb talán mind közül a Kakuk volt, de szerették a vendégek a Három 7-est, A kis baltát, az Avart, és a Rudast is. A Régi nyár kerthelyiségét még az Operettszínházban is megénekelték. A Mélypincében, Poldi bácsinál vert tanyát a Magyar Hírlap legendás újságírója, Kálnay László, aki kisebbfajta szerkesztőséget működtetett az asztala mellett, innen küldte a híreket a lapnak.

Itt ejtőzött egy estebéd társaságában a Rudas vizétől megfáradt testű Bródy Sándor drámaíró a magyar főrendiház képviselőinek társaságában, és bizony Szindbád történeteinek ihletője is ez a hely volt, ahol Krúdy Gyula is nap mint nap megfordult. Bár kevésbé prominens közönséggel, de hasonlóan ismertté vált a Kereszt tér 4. szám alatt működő Albecker is, ahol történetünk főszereplőjével, Lámpás Rudival is összefuthattunk volna egy évszázaddal ezelőtt egy késő nyári éjszakán. 

Egymást érték a vendéglők a régi Budán
Fotó: Fortepan / Saly Noémi

Lámpás Rudi nem csak szolgáltató, jelenség volt

Lámpás Rudi híre szájról szájra terjedt. A Friss újság egy 95 évvel ezelőtti számában haláláról is beszámolt.

"Meghalt a lámpás Rudi. Budán, a kereszttéri nevezetes kocsma kapualjában üldögélt évek hosszú sora óta egy görnyedt hátú, borostás képű emberke. Állt mellette a padon egy „hosszulépést" tartalmazó spricceres pohár, előtte pedig, a földön afféle fogantyús bányászlámpa, amelyben egy szál gyertya halovány fénye pislogott. A spriccer és a lámpa tulajdonosa, a görnyedt hátú ember – a lámpás Rudi volt. Volt – mert tegnap felköltözött Rudi ebből az árnyékvilágból, ahol a maga kis lámpásával igyekezett világosságot deríteni, amennyire a hivatásához tartozott. Lámpás Rudi ugyanis a jókedvű, becsípett vendégek előtt haladt a Kereszt téren a pislogó lámpásával és világította az utat, amíg el nem jutottak az első gázlámpáig. Itt aztán borravalót kapott a lámpás Rudi, aki erre visszavonult a fröccsöspohara mellé. Most immár az élők sorából is visszavonult Rudi oda, ahol nem kell gyertyával világítania – a túlvilágba. Vele sírba szállt a régi Buda egyik ismert és érdekes figurája" – írta meg a lap 1929. június 19-én.

A fény hiánya zavarta a klienseket 

A kitűnő kiszolgálásáról és jó budai borairól nevezetessé és kedveltté vált Albecker korcsma névadója egy Albecker Antal nevű sváb ember volt, ő foglalkoztatta Lámpás Rudit, a budai lumpenek és éjjelig kimaradók védőszentjét. Munkáját Antal elődjének köszönhette, kinek neve nem maradt fenn, azonban nagyon zavarta, hogy a vendéglője a Kereszt tér hiányos közvilágítása miatt – ahogy írtuk, egyetlen olajlámpás pislákolt csak a hatalmas kőkereszt mellett –, sötétedés után kevésbé kívánatos az iszogatók körében.

A téren ráadásul nemcsak a sötét, ilyen-olyan köves talaj, de az ott legelésző kecskék és egyéb, kicsapott lábasjószágok is akadályozták az ittas lépteket. Erre keresett megoldást, és azt is észrevette, hogy sok a munkanélküli a környéken. 

Roppant egyszerű, de hatásos ötlettel állt elő: valakinek el kellene kísérnie a kuncsaftokat a villamosig, vagy legalábbis egy közvilágítással ellátott helyig.

Halkszavú segítsége volt Lámpás Rudi a sötétben közlekedő budaiaknak

"Több sikertelen próbálkozás után Lámpás Rudi bácsi váltotta be az álláshoz fűzött reményeket. Nem is kért a munkáért sokat. Törzshelye a boltíves bejárati kapu alatt volt, ahol szemmel tarthatta az érkező s főleg a távozó vendégeket, hiszen belőlük élt. S hogy az idő kellemesen teljen, a tulaj néha kiküldetett egy-egy fröccsöt a kapu alatt szobrozó Rudi bácsinak. Persze, a pincérek is megszerették a lámpás "kollégát", s legtöbbször fröccs helyett tisztán hozták a pohár borocskát. Rudi bácsi komolyan vette az állás nyújtotta lehetőségeket, megbecsülte a belé vetett bizalmat. Ha egy-egy vendég vagy netalán több fős társaság cihelődött a boltív alatt útra kelni a biztonságosabb fények felé, szótlanul élükre állt, lámpását magasra emelve, hogy mutassa az utat. Azután, ha beálltak mögéje felsorakozva, ugyancsak némán megindult a menet, csak egy-egy akadály előtt mormolta félhangosan, mintha nem akarná megtörni hangjával az éjféli csendet: Vorsicht (vigyázat)!" – számol be a helyi legendáriumban fennmaradt történet nyomán a Tabán Anno Lámpás Rudi munkásságáról.

Neve olyannyira összefonódott munkásságával, hogy valódi vezetéknevéről is csak egy ízben emlékezett meg a magyar sajtó, a Színházi Élet egy 1928-as számában. Ebből derül ki, hogy az akkoriban 67 esztendős Knább Rudolf néven anyakönyvezett idősödő férfit a tabáni Diogenésznek is nevezték színházi körökben, iszogatás közben. A lapnak adott interjújában arról is mesélt, hogy ugyan már villanyvilágítás is elérhető sok helyen a városban, azonban a törzsközönség még mindig igénybe vette az ő munkáját, azonban az alkalmi vendégek közül egyre kevesebben igényelték már szolgálatait, s nem is keresett ekkoriban olyan jól, mint korábban.

Idézőjel ikon

"A régi vendégek sokkal bőkezűbbek voltak. Emlékszem, egyik vendég egyszer tíz pengő borravalót adott... Meg a Ráday Gedeon gróf, a Széchényi Viktor gróf urak is jól megfizették a világítást"

– mesélte a Színházi Élet tudósítójának. 

Csak az automobil-sofőrökre haragudott ekkoriban, akik reflektoraikkal direkt rá-rávilágítottak a lámpással járó öregúrra. Ám ami vicces volt a sofőröknek, azt bosszantónak, sőt egyenesen aljasnak tartotta az áldozat.

Rudi bácsi olyannyira szerette a neki munkát adó városrészt, hogy az első világháború vége óta át sem ment Pestre. Ekkor már asszonya is a kerülethez kötötte, 66 évesen nősült meg. Házassága, mint már tudjuk, nem tartott sokáig, 1929-ben Lámpás Rudi, a budai éjszakai élet egyik legismertebb alakja visszaadta a lelkét a teremtőnek.

Korábban arról is írtunk, mi volt az oka a Tabán átalakításának. Ha érdeklődsz a régi Budapest iránt, érdemes tovább olvasnod

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.