Már csak a hely történetét igazán ismerő tabániak emlékezhetnek hallomásból Lámpás Rudira, azonban a századfordulón hatalmas jelentősége volt furcsa munkásságának. Ő volt a részegen hazafelé botorkálók védőszentje, akinek éjszakáról éjszakára igencsak sokan köszönhették testi épségüket.
Még az internet is alig-alig ismeri Lámpás Rudi nevét. Rudi egy vendéglő alkalmazottja volt, feladata sötétedés után kezdődött, s egészen hajnalig tartott. Lámpásával hazakísért minden olyan vendéget, aki nehezen botorkált volna el a zegzugos Tabán egykori utcácskáin.
Bár a budai Tabán ma is ismert városrésze az első kerületnek, a tereprendezést megelőzően igazán más arcát mutatta a világnak, mint napjainkban. Az egykori Rácváros régen önálló településként húzódott meg a várhegy alatt, majd Buda, s végül Budapest része lett. A terület átalakítására a Horthy-korszak második felében került sor. A korábbi, jellegzetes, egy-két szintes lakóépületeket elbontották, a zegzugos utcácskák helyét pedig mértanilag szerkesztett terek vették át.
Galériánkban, a képre kattintva egy korabeli festőművész, Tibai-Takács János szemén keresztül is bepillantást nyerhetsz a Tabán házai közé. A galéria után cikkünk folytatódik!
A budai Várkerület szórakozó negyede volt a Tabán egykor
Az 1920-as, 30-as években vált igazán központi helyszínné, akkoriban egyenesen a budai Montmartre-ként emlegették. A Tabán egymást érő vendéglői és kiskocsmái vonzották a dzsentriket, művészeket és a kétes alakokat is, hiszen finom ételeket, kifogyhatatlan mennyiségű, változatos italokat kínáltak éjszakába nyúlóan azoknak, akik meg tudták fizetni.
A tabáni utcák a 30-as évek területrendezését megelőzően két jelentősebb tér, a Kereszt tér és a Fehér sas tér köré rendeződtek, utóbbin állt a városrész pellengérje is, melyet bizony használtak is.
A legenda szerint a pellengér alsó peremének magasságában volt egy széles deszkaállvány, oda kötötték ki kalodába a bűnösöket, közszemlére téve őket. A kőoszlopra akasztották ki azt a cédulát, amelyen mindenki elolvashatta, hogy milyen bűnt követett el a kipellengérezett.
A valóságban az oszlop a visszaemlékezések szerint azonban mindössze egy olajlámpás volt, hogy a pellengércédulákból mi igaz, nemhogy ma, de talán száz évvel ezelőtt sem tudta biztosan senki sem.
Színészek, grófok és írók járták a leghíresebb tabáni kocsmákat
Nem véletlenül kapta meg a francia főváros híres mulatónegyedétől ihletett nevét a Tabán. Egymást érték a vendéglők, borozók, sörkimérések, melyek közül a híresebbek igazán impozáns vendégkörrel is büszkélkedhettek. A legismertebb talán mind közül a Kakuk volt, de szerették a vendégek a Három 7-est, A kis baltát, az Avart, és a Rudast is. A Régi nyár kerthelyiségét még az Operettszínházban is megénekelték. A Mélypincében, Poldi bácsinál vert tanyát a Magyar Hírlap legendás újságírója, Kálnay László, aki kisebbfajta szerkesztőséget működtetett az asztala mellett, innen küldte a híreket a lapnak.
Itt ejtőzött egy estebéd társaságában a Rudas vizétől megfáradt testű Bródy Sándor drámaíró a magyar főrendiház képviselőinek társaságában, és bizony Szindbád történeteinek ihletője is ez a hely volt, ahol Krúdy Gyula is nap mint nap megfordult. Bár kevésbé prominens közönséggel, de hasonlóan ismertté vált a Kereszt tér 4. szám alatt működő Albecker is, ahol történetünk főszereplőjével, Lámpás Rudival is összefuthattunk volna egy évszázaddal ezelőtt egy késő nyári éjszakán.
Lámpás Rudi nem csak szolgáltató, jelenség volt
Lámpás Rudi híre szájról szájra terjedt. A Friss újság egy 95 évvel ezelőtti számában haláláról is beszámolt.
"Meghalt a lámpás Rudi. Budán, a kereszttéri nevezetes kocsma kapualjában üldögélt évek hosszú sora óta egy görnyedt hátú, borostás képű emberke. Állt mellette a padon egy „hosszulépést" tartalmazó spricceres pohár, előtte pedig, a földön afféle fogantyús bányászlámpa, amelyben egy szál gyertya halovány fénye pislogott. A spriccer és a lámpa tulajdonosa, a görnyedt hátú ember – a lámpás Rudi volt. Volt – mert tegnap felköltözött Rudi ebből az árnyékvilágból, ahol a maga kis lámpásával igyekezett világosságot deríteni, amennyire a hivatásához tartozott. Lámpás Rudi ugyanis a jókedvű, becsípett vendégek előtt haladt a Kereszt téren a pislogó lámpásával és világította az utat, amíg el nem jutottak az első gázlámpáig. Itt aztán borravalót kapott a lámpás Rudi, aki erre visszavonult a fröccsöspohara mellé. Most immár az élők sorából is visszavonult Rudi oda, ahol nem kell gyertyával világítania – a túlvilágba. Vele sírba szállt a régi Buda egyik ismert és érdekes figurája" – írta meg a lap 1929. június 19-én.
A fény hiánya zavarta a klienseket
A kitűnő kiszolgálásáról és jó budai borairól nevezetessé és kedveltté vált Albecker korcsma névadója egy Albecker Antal nevű sváb ember volt, ő foglalkoztatta Lámpás Rudit, a budai lumpenek és éjjelig kimaradók védőszentjét. Munkáját Antal elődjének köszönhette, kinek neve nem maradt fenn, azonban nagyon zavarta, hogy a vendéglője a Kereszt tér hiányos közvilágítása miatt – ahogy írtuk, egyetlen olajlámpás pislákolt csak a hatalmas kőkereszt mellett –, sötétedés után kevésbé kívánatos az iszogatók körében.
A téren ráadásul nemcsak a sötét, ilyen-olyan köves talaj, de az ott legelésző kecskék és egyéb, kicsapott lábasjószágok is akadályozták az ittas lépteket. Erre keresett megoldást, és azt is észrevette, hogy sok a munkanélküli a környéken.
Roppant egyszerű, de hatásos ötlettel állt elő: valakinek el kellene kísérnie a kuncsaftokat a villamosig, vagy legalábbis egy közvilágítással ellátott helyig.
Halkszavú segítsége volt Lámpás Rudi a sötétben közlekedő budaiaknak
"Több sikertelen próbálkozás után Lámpás Rudi bácsi váltotta be az álláshoz fűzött reményeket. Nem is kért a munkáért sokat. Törzshelye a boltíves bejárati kapu alatt volt, ahol szemmel tarthatta az érkező s főleg a távozó vendégeket, hiszen belőlük élt. S hogy az idő kellemesen teljen, a tulaj néha kiküldetett egy-egy fröccsöt a kapu alatt szobrozó Rudi bácsinak. Persze, a pincérek is megszerették a lámpás "kollégát", s legtöbbször fröccs helyett tisztán hozták a pohár borocskát. Rudi bácsi komolyan vette az állás nyújtotta lehetőségeket, megbecsülte a belé vetett bizalmat. Ha egy-egy vendég vagy netalán több fős társaság cihelődött a boltív alatt útra kelni a biztonságosabb fények felé, szótlanul élükre állt, lámpását magasra emelve, hogy mutassa az utat. Azután, ha beálltak mögéje felsorakozva, ugyancsak némán megindult a menet, csak egy-egy akadály előtt mormolta félhangosan, mintha nem akarná megtörni hangjával az éjféli csendet: Vorsicht (vigyázat)!" – számol be a helyi legendáriumban fennmaradt történet nyomán a Tabán Anno Lámpás Rudi munkásságáról.
Neve olyannyira összefonódott munkásságával, hogy valódi vezetéknevéről is csak egy ízben emlékezett meg a magyar sajtó, a Színházi Élet egy 1928-as számában. Ebből derül ki, hogy az akkoriban 67 esztendős Knább Rudolf néven anyakönyvezett idősödő férfit a tabáni Diogenésznek is nevezték színházi körökben, iszogatás közben. A lapnak adott interjújában arról is mesélt, hogy ugyan már villanyvilágítás is elérhető sok helyen a városban, azonban a törzsközönség még mindig igénybe vette az ő munkáját, azonban az alkalmi vendégek közül egyre kevesebben igényelték már szolgálatait, s nem is keresett ekkoriban olyan jól, mint korábban.
"A régi vendégek sokkal bőkezűbbek voltak. Emlékszem, egyik vendég egyszer tíz pengő borravalót adott... Meg a Ráday Gedeon gróf, a Széchényi Viktor gróf urak is jól megfizették a világítást"
– mesélte a Színházi Élet tudósítójának.
Csak az automobil-sofőrökre haragudott ekkoriban, akik reflektoraikkal direkt rá-rávilágítottak a lámpással járó öregúrra. Ám ami vicces volt a sofőröknek, azt bosszantónak, sőt egyenesen aljasnak tartotta az áldozat.
Rudi bácsi olyannyira szerette a neki munkát adó városrészt, hogy az első világháború vége óta át sem ment Pestre. Ekkor már asszonya is a kerülethez kötötte, 66 évesen nősült meg. Házassága, mint már tudjuk, nem tartott sokáig, 1929-ben Lámpás Rudi, a budai éjszakai élet egyik legismertebb alakja visszaadta a lelkét a teremtőnek.
Korábban arról is írtunk, mi volt az oka a Tabán átalakításának. Ha érdeklődsz a régi Budapest iránt, érdemes tovább olvasnod.
