Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A botrányosnak tartott festményben a mai ember nehezen talál már kivetnivalót, amikor azonban megszületett, tömegeket kavart fel a Madame X.
Két év kihagyás után újra megtekinthető a New York-i Metropolitan Museum of Art „Sargent and Paris” időszakos kiállításán a századfordulós elit portréfestőjeként világhírnevet szerzett John Singer Sargent amerikai festőművész „Madame X” című alkotása. A kép egy ünnepelt párizsi szépségről készült, azt azonban se a modell, se a festő nem gondolta volna, hogy közfelháborodást okoznak, a korabeli kritikusok és a közvélemény is illetlennek és vulgárisnak tartotta a portrét. Ma mégis a múzeum gyűjteményének ékköveként tért vissza a művészettörténetbe mesterműként bevonult alkotás.
Ettől volt botrányos a kép
1884-ben hatalmas botrány övezte, amikor a párizsi Szalonon leleplezték a 28 éves amerikai emigráns, John Singer Sargent által festett portrét a közismert és ünnepelt társasági szépségről, Madame Gautreau-ról.
Se a művész, se a modell nem számított arra, hogy a karikaturisták hónapokig fogják gúnyolni a képet: volt olyan kritikus, aki „az év legrosszabb, legnevetségesebb és legmegalázóbb portréjának” tartotta, egy másik szerint pedig „egyszerűen sértő az arcátlan csúnyaságával”.
Jól kifejezi az általános döbbenetet és dühöt az egyik kritikus papírra vetett mondata: „Ha az ember megáll a festmény előtt a Szalonon, hallhatja a francia nyelv minden káromkodását.”
Na de mi is volt ennyire felháborító, amikor az aktképeken meg senki nem rökönyödött már meg e prüdériájáról hírhedtté vált korszakban sem?
Címet is váltott a festmény
A Madame XXX néven bemutatott (Sargent csak később változtatta Madame X-re a festmény címét, amikor eladta azt a Metropolitan Museumnak) kép azonban nem egy félvilági nőt vagy mitológiai istennőt ábrázolt, hanem egy ismert társasági hölgyet egy akkoriban kihívónak számító fekete ruhában, amelynek az eredeti verzión ráadásul még az egyik pántja le is volt csúszva – úgy tűnt a nézőknek e szándékos érzékiség miatt, mintha a modell titkos szerelmi légyottra készülődne vagy már épp túl is lenne rajta. A lecsúszott vállpánt sokkolta a közönséget, akik kifütyülték a képet és a beszámolók szerint azt kiabálták: „De hiszen nincs rajta alsóruha!”
Hogy ez mennyire szokatlan lehetett, jól példázza, hogy
egy karikatúra a festményből kiindulva továbbvitte a vállpánt lecsúszásának témáját, és anyaszült meztelenül ábrázolta Gautreau-t,
hogy teljes legyen a nő megszégyenülése. Az ékszerek és kesztyűk hiánya különösen meztelenné tették az ábrázolást a korabeli néző szemében.
A modell mindössze a jegygyűrűjét, valamint hajába tűzve egy gyémánt félholdat visel, amely Artemisz-Dianára, a vadászat szűzies istennőjére utal a görög-római mitológiából. Sargent és Gautreau nyíltan szembementek a konvenciókkal a szemérmetlennek bélyegzett testtartás és a sminkhasználat tekintetében is. Míg Gautreau világos bőre a való életben elbűvölte az embereket, a festményen betegesnek hatott. Az egyik kritikus így írt erről: „Csalódtam a színvilágban, úgy néz ki, mint aki már oszlásnak indult.”
A bemutató estéjén Gautreau édesanyja állítólag berontott Sargent műtermébe, és követelte a kép eltávolítását a Szalonról, különben lánya „meghal a kétségbeeséstől.” Sargent ezt megtagadta, de a Szalon lezárulta után átfestette a vállpántot.
A bemutatón tapasztalt felháborodás következményeként Sargent kénytelen volt elhagyni Párizst, Londonba költözött, és magával vitte a festményt is, mivel Gautreau visszautasította azt. A botrány egy időre megakasztotta Sargent karrierjét a női portréfestészet műfajában, mivel, ahogy barátja fogalmazott: „A nők most már féltek tőle, nehogy túlságosan különcnek fesse le őket.”.
A festmény nehezen született meg
A titokzatos Madame X édesanyja, Virginie Amélie Avegno gazdag francia kreol családból származott: New Orleansban született, azonban apja halála után anyjával és húgával együtt Párizsba költöztek, ahol a nagybácsi vette anyagilag is szárnyai alá a családot. A kis Virginie-t úrilányhoz méltó módon beíratták egy kolostor leányiskolájába,
amikor pedig bemutatták a párizsi társaságnak, szépségét azonnal elismerték, és gyorsan igazi szenzációvá vált merész stílusa okán.
19 évesen ment hozzá a nála kétszer idősebb, vagyonos bankár-üzletemberhez, Pierre Gautreau-hoz, de nem lett csendes feleség. Exhibicionizmusa folyamatosan a figyelem középpontjában tartotta, a párizsi társasági élet ügyeletes szépségének, korabeli influenszernek számított. A francia és az amerikai lapok is követték minden lépését attól kezdve, hol vásárol, egészen a sminkjéig (halvány bőrszínét ibolya árnyalatú púderrel hangsúlyozta, a fülére pirosítót tett, a szemöldökét színezte, a haját pedig hennával festette), illetve gyakran kommentálták és méltatták az öltözködését is köszönhetően annak, hogy olyan ruhákat viselt, amelyek kiemelték homokóra alkatát.
A sajtóban gyakran csak a „szép Madame Gautreau”-ként emlegették.
Gautreau szépsége felkeltette a feltörekvő Sargent figyelmét is, akinek végül is sikerült meggyőznie a közös munkáról, azaz a portrét nem rendelték meg tőle. Elfoglalt társasági élete ellenére számos sikertelen próbálkozás után Gautreau végül beleegyezett, hogy modellt álljon, Sargent pedig a házaspár bretagne-i nyári rezidenciáján kezdte el lefesteni, bár állítólag ekképp panaszkodott az alkotófolyamatról: „A megfesthetetlen szépséggel és Madame G. reménytelen lustaságával küzdök”.
Párizs szépe idővel megszabadult a tükröktől
Gautreau egyébként elégedett volt a képpel, egy feljegyzésében mesterműnek nevezte azt, és anyja is hasonló véleményen volt, úgy vélte ugyanis, hogy a portré erősíteni fogja lánya társadalmi státuszát. Nos, ez a remény éppenséggel nem jött be, bár a botrány ellenére Gautreau néhány napon belül visszatért a társasági életbe, igaz, válogatósabb lett és már csak a legfontosabb eseményeken jelent meg. (Sőt, az eset nem szegte kedvét, hogy más művészeknek is modellt álljon: igaz, ezek sokkal visszafogottabbak lettek, és saját rendelésre készültek.)
Éveinek előrehaladtával, amikor szépsége halványulni kezdett, Gautreau teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, és állítólag eltávolított minden tükröt az otthonából. Miután egyetlen lányuk 1901-ben férjhez ment, a Gautreau házaspár a válás mellett döntött. Virginie 1915-ben, 56 éves korában halt meg, és a végrendelete körül kialakult pletyka méltán tükrözte az életét: két olyan férfi is kedvezményezettje volt állítólag ennek, akikről a családja még csak nem is hallott.
Párizsba jön Madame X
A Met „Sargent és Párizs” című kiállítása a legnagyobb tárlat 1998 óta, amelyet az egyik leghíresebb amerikai festőművész munkáiból rendeznek halálának százéves évfordulóján. A Sargent szakmai pályájának első évtizedét, a párizsi időszakot (1874–1884), egyúttal diákéveit is felölelő kiállítás nemcsak a franciaországi tartózkodásába nyújt betekintést, hanem olasz, spanyol és észak-afrikai utazásairól is képet ad.
A kiállítás ősszel Európába jön, szeptember 22. és január 11. közt a párizsi Musée d’Orsay-ban lehet majd megtekinteni – ez lesz az első Sargent-kiállítás Franciaországban. A kiállítás most először egyesíti a Madame X portrét több előtanulmányával, köztük a Madame Gautreau koccintása című olajvázlattal, amely eddig sosem hagyta el a bostoni Isabella Stewart Gardner Museumot. A kiállítás részletesen bemutatja a festmény születését és árnyalt képet ad a botrányról is.
A „Madame X” terem mellett található a „Paris Salon of 1884” elnevezésű terem, amely vetített képek segítségével idézi fel az adott év Szalonjának hangulatát és a bemutatott műveket.
Itt korabeli kiadványokat, karikatúrákat és a festmény reprodukcióit is meg lehet tekinteni, amelyek különböző nézőpontokat tükröznek a Madame X megítéléséről. Ezek a kommentárok világszerte eljutottak a közönséghez, és pontos képet adnak a korszak értékrendjéről.
Az utolsó szekció, a „Hátborzongató látvány” terem a Madame X körüli botrány közvetlen következményeire koncentrál, illetve arra, hogy
Sargent a francia kudarc után hogyan építette újra a karrierjét Londonban és az Egyesült Államokban, mint a nemzetközi elit, főként a társasági dámák portréfestője.
(Bár a művész 1916-ban, amikor eladta a múzeumnak a képet, így nyilatkozott a pályáját majdnem tönkre tévő festményről: „Azt hiszem, ez a legjobb dolog, amit valaha csináltam.”). A múzeum továbbá arra bátorítja a látogatókat, hogy keressék fel a művész későbbi műveit is az intézmény állandó kiállításának termeiben. Július 1-jétől pedig egy kísérő kiállítás is látható lesz „Emily Sargent: Egy család portréja” címmel. Ez John Singer Sargent húgának, a tehetséges akvarellistának a munkáit mutatja be, valamint édesanyjukat, Mary Newbold Sargentet, aki mindkettőjüket támogatta a művészi pályán. A kiállítás a testvérpár művészi útjait hasonlítja össze, különös tekintettel a 19. századi női alkotók érvényesülésének nehézségeire.
Egy múzsa különleges sorsáról szól ez a cikk is: Anna Risi több festőnek is ihletet adott.
