Megható segítség érkezett a bombariadó után

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyes iskolák nem hagyták kárba veszni azt a sok ételt, amit bombariadó miatt nem tudtak odaadni a gyerekeknek: inkább rászorulókhoz juttatták el.

Sokak életét keserítette meg tegnap, hogy több magyarországi iskolában bombariadót hirdettek. Noha egy ilyen esemény alapvetően negatív élményként marad meg a legtöbb érintettben, valami kis jó is származott belőle

Tegnap este ugyanis a Heti betevő nevezetű civil szervezet, amely minden vasárnap adományokból főz meleg ételt hajléktalanoknak, a következőket írta bejegyzésében: „Most hívott minket egy kedves iskolatitkár, hogy az iskolájukat is érinti a bombariadó, a gyerekeknek haza kellett menniük, és nyakukon a menza teljes mai ebéd adagja, felajánlanák rászoruló vendégeinknek!”

Civil szervezetek juttatták el a rászorulókhoz a bombariadó miatt megmaradt ételt
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Egy kis jó is származott a bombariadóból

A Heti betevő nem tudta elfogadni az adományt, hiszen ők csak vasárnap osztanak ételt, ám ajánlott maga helyett más hasonló szervezetet. „…ha valakinek hasonló gondolata támad az iskolákban, keresse például: a Menhely Alapítványt vagy az Oltalom Karitatív Egyesületet. Hálásak lesznek!” – írták.

Rövidesen kiderült, hogy nem is hiába: a hozzászólások között ugyanis jelentkezett annak az iskolának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumnak a titkára, amelyik a fölajánlást tette.

Idézőjel ikon

„Én volnék az az iskolatitkár az Apáczai Gimnáziumból, és jelentem, az akció sikeres volt, a Menhely Alapítvány rövid időn belül jött, és elvitte a sok ennivalót oda, ahol hasznosul. Nagy öröm!”

Nem az Apáczai volt az egyetlen iskola, amely ilyen megható célokra használta föl a bombariadó miatt megmaradt ételt. A hozzászólásokból kiderült, hogy a II. kerületben az összes, az önkormányzathoz tartozó iskolából rászorulóknak szállították az eredetileg a diákoknak szánt ételt. Valamelyest hasonlóan jártak el a XI. kerületben is: értesítették a szülőket, hogy jóváírják az aznapi ebéd díját, ám ha valaki szeretné, elmehet, és hazaviheti. Ami megmaradt, azt az Élelmiszerbanknak adták.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.