Félmillió ember esett áldozatul az atombombának már azelőtt, hogy ledobták volna

Olvasási idő kb. 4 perc

Az atombomba első áldozatai azok az emberek voltak, akik a tesztrobbantások közvetlen közelében éltek: látták, amikor a Trinity-tesztben sikeresen robban a veszélyes fegyver, majd évtizedeken át szenvedtek ennek következményeitől.

A Manhattan-projektben részt vevő tudósok a nevadai sivatagba költöztek: ahogyan azt a nyár egyik mozisikere, Christopher Nolan Oppenheimer címet viselő filmje is bemutatja, komplett várost húztak fel a semmi közepén, ahol teljes elzártságban dolgoztak a legjobb kutatók a bomba létrehozásán. Nem azért költöztek ide, hogy mindenki biztonságban legyen tőlük – inkább a munkavégzés háborítatlanságának elérése volt a cél.

A sugárzás áldozatai az atombombatesztek közvetlen közelében éltek

Az első sikeres atomtesztet 1945. július 16-án végezték el a Los Alamos-i nukleáris bázis közelében: egy hónapon belül élesben is bevetették a bombát, Hirosima és Nagaszaki városa ellen. A Trinity-tesztet a Tularosa-medencében végezték el, amely a Manhattan-projekt bázisától tisztes távolságra, mintegy 321 kilométerre volt, 

elszigetelt környéknek azonban semmiképpen nem nevezhetjük. A robbanás 240 kilométeres körzetében ugyanakkor félmillió ember élt, leginkább őslakos amerikaiak, illetve spanyol ajkúak,

lévén Új-Mexikó államban végezték munkájukat a program tudósai. Őket természetesen senki sem értesítette vagy figyelmeztette arra, hogy mivel dolgoznak közvetlen közelükben.

Az atombomba már a tesztelési fázisban sok áldozatot szedett
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

A tesztrobbantás helyszínétől mintegy 20 kilométerre már emberek éltek: ők voltak a legelső áldozatai az atombombának.

A robbanás hangját és erejét a félmillió lakosból nagyon sokan hallották és érezték, amikor azon az ominózus júliusi hajnalon fél hatkor a piros gomb megnyomását követően detonált az emberiség addigi legpusztítóbb fegyvere. Egy Ruidosóban található nyári táborban tartózkodó szemtanú később arról beszélt a Vice-nak, hogy mindenki kiugrott az ágyából a robbanás hatására.

Idézőjel ikon

„Nagyobb robbanás volt, mint amit el tudna bárki is képzelni. A földön ültünk, és azon tűnődtünk, hogy mi történhetett”

– emlékezik vissza Barbara Kent, aki társaival együtt előző nap érkezett tánctanárával a nyári tábor területére. A tanárnő azt hitte, a víztartály robbant fel. „Nem sokkal múlt fél hat, sötétnek kellett volna lennie, de olyan világos volt, mintha fényes nappal lenne” – tette hozzá. Aznap délután ő és más táborozók arra figyeltek fel, hogy finom fehér por hullik az égből, olyan, mintha havazna. A dolog megmagyarázhatatlan volt, a lányok kiszaladtak játszani a furcsa porba.

Idézőjel ikon

„A nyelvünkkel kaptuk el, mint a hópelyhet, a hamut az arcunkra kentük”

– tette hozzá visszaemlékezésében Kent.

Senki nem szólt nekik sem előre, sem utólag

A kísérleti robbantásban használt Gadget nevet viselő bomba a földet érés pillanatában detonált
Fotó: Historical / Getty Images Hungary

Sem a tanárnő, sem a lányok nem tudhatták, hogy potenciálisan radioaktív anyagot juttattak ezzel a vidám játékkal szervezetükbe. A tizenkét lányból, aki akkor együtt táborozott Új-Mexikóban, tízen haltak meg még negyvenéves korukat megelőzően. Barbara Kentnek is többször kiújuló daganatos betegsége volt, véleménye arról, hogy erről ki tehet, eléggé megalapozottnak tűnik.

„Nagyon rosszul tette a kormány, hogy nem evakuált mindenkit, pedig tudta, hogy mi fog történni. Nem figyelmeztettek minket, ezért olyasmivel játszottunk, ami sokunkat megölt!” – fogalmaz.

Az amerikai kormány továbbra is titokban szerette volna tartani, mi folyik a sivatagban, és el akarta kerülni a pánikot, ezért azt a mesét adta be a lakosságnak, hogy pirotechnikai eszközök és lőszerek véletlen robbanása idézte elő a szokatlan jelenséget. Nem volt sem evakuáció, sem tájékoztatás a lehetséges egészségügyi következményekről, amelyekkel kapcsolatosan még akkor is hallgattak, amikor az atombomba augusztusban már éles bevetésen vett részt. Amikor a detonáció egészségre gyakorolt hatásáról kérdezték, tagadták, hogy lenne kockázat.

Idézőjel ikon

„Tudatlan, akaratlan és kompenzáció nélküli résztvevői voltunk a világ legnagyobb laboratóriumi tesztjének”

– mondja Tina Cordova, a Tularosa Downwinders alapítója: ez a konzorcium, amely az új-mexikói Tularosa-medencében élő áldozatok érintettségének elismeréséért és kártérítéséért küzd.

Rák, szívbetegség volt a következmény

Innen dobták le az első bombát
Fotó: Historical / Getty Images Hungary

A valóságban azok, akik a Tularosa-medencében és környékén éltek, nagyobb veszélybe kerültek, mint Hirosima és Nagaszaki lakosai. A japán robbantások esetében ugyanis nem talajszinten történt a detonáció, szemben a Trinity-teszttel: sokkal nagyobb sugárzás ért az itt élőket, és ennek meg is volt a maga következménye. Az újszülött-halálozások száma drámai mértékben megugrott, csak augusztusban 35 csecsemő vesztette életét.

A sugárzás rákkeltő hatását is hamar megismerték: a Manhattan-projekt vezetőjének, Leslie Grovesnak mindössze öt nappal a teszt után jelezte Stafford Warren, aki a Manhattan-projekt sugárzásbiztonsági felelőse volt, hogy súlyos egészségkárosító hatása van egy atombomba robbanásának.

A valós következményeket jól illusztrálja, hogy a következő évtizedekben a környék lakosságát daganatos megbetegedések, szívproblémák, szívbetegség sújtotta. Az urániumbányászatban dolgozók egészségét is érintették a következmények, majd az ötvenes években a nevadai sivatagban végzett további teszteknek is hasonló hatása volt. 

Az utóbbi tesztek által érintettek kompenzációja már elkezdődött a kilencvenes években, a Trinity-tesztekben sugárzást elszenvedőket azonban a mai napig nem kompenzálták.

Így szállították a Trinity-teszt helyszínére a bombát
Fotó: Historical / Getty Images Hungary

Most talán kaphatnak kártérítést

Ez az Oppenheimer című film keltette médiaérdeklődés miatt változhat. Nevada, Utah és Arizona államokból a kompenzációs program 1992-es indulása óta 54 ezer kérelem érkezett, összesen 2,6 milliárd dollárnyi kártérítést fizettek ki az érintetteknek. Az amerikai szenátus idén júliusban azonban a program kiterjesztése mellett szavazott, ennek értelmében a Trinity-tesztekben érintettek mellett az olyan távoli vidéken végzett kísérletek kárvallottjai is kompenzálhatók lesznek, mint Guam környékének lakosai. Az urániumbányászatban és szállításban érintettek is jogos kártérítéshez juthatnak a tervezett változtatás értelmében, mely egyben elismeri azt, hogy Amerika kormánya rosszul döntött akkor, amikor a nukleáris teszteknek kitett embereket nem tájékoztatta, és nem próbálta meg megvédeni sem.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.