Ennél a magyar nőnél van Coco Chanel asztala – Te is megihatsz itt egy kávét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fiatal művészettörténész, aki már saját galériát vezet, több országban élt és tanult. Hogyan csinálta? A tehetséges fiatal nővel beszélgettünk.

Fazakas Ágnes gyerekkorában épp úgy rajongott a fényes, színes tárgyakért, mint minden kislány. Már tinédzserként is vett egy-két tárgyat, amelyekhez mély érzelmi kötődés alakult ki, azonban a gyűjtemény tudatos építése később kezdődött. Ameddig kortársai cukorkáért álltak sorba, ő kerámia-, üveg- és nemesfém díszeket mustrált. Szenvedélyesen rajongott a művészetért, és egy éve saját galériát tervezett, ahol féltve őrzött kincseit árulja. 

A legfiatalabb műértő 

„A művészet iránti szenvedélyemet édesanyámtól örököltem, és egy pillanatra sem szakadtam el ettől a világtól. Amióta az eszemet tudom, rajongok a műtárgyakért, 17 éves koromban már ötvösműhelybe jártam, magával ragadott a fémek szeretete, majd ékszerészként végeztem. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy nyitok egy különleges üzletet - ebben a szüleim maximálisan támogattak , itt minden én vagyok, itt összeér a közösségi és gasztroélmény, valamint a művészet szeretete” – kezdi történetét a fiatal műgyűjtő, aki saját galériájában, a budapesti Asterisk Galleryben egymás után mutatja nekünk a múlt századi, eredeti antik és vintage használati tárgyakat, amelyek bejárták a világot: a bornyitóktól a csillárokig, a hamutálcáktól a bútorokig itt minden megtalálható. Ahogy belépünk a helyre, japán porcelánok fogadnak, majd a magyar műtárgyak közül feltűnnek art deco és mid-century, modern Zsolnay eozin-mázas vázák, állatfigurák, valamint Zsolnay Julianna szecessziós Lótusz sorozatából is van teáskészlet a galériában. Francia, Brit, Német kerámia, üveg- és fém tárgyak csillogó kavalkádja váltogatja egymást.

A hely szürreális, egyszerre értékes galéria és kávézó
Fotó: Vadnai Szabolcs

Coco Chanel asztalának mása

Az alagsor tele van olyan tárgyakkal, amelyekre bizonyára minden műgyűjtő felkapja a fejét. Ilyen például a búzakalászos asztalka, ami a nagyon kedvelt Hollywood Regency stílusú designban tündököl. Részben azért ilyen híres, mert Coco Chanelnek is ilyen asztala volt, Salvador Dali-tól kapta anno ajándékba.

„Olyan helyet szerettem volna, ahol az élet apró szépségei és örömei állnak a középpontban, és ahol egy időre kiléphetünk a stresszes mindennapokból egy frissítő ital, egy ínycsiklandó fogás révén, és rácsodálkozhatunk a minket körülvevő műtárgyak szépségére. Olyan műtárgyak elevenednek itt meg, amiket én már eleget csodáltam, és kész vagyok megválni tőlük, hogy mások is örömüket leljék bennük”

– magyarázza Ágnes, de azért megjegyzi, hogy vannak kivételek. És hogy hogyan jött létre a gyűjtemény? Hol keresgél Ági, és milyen szempontok szerint válogat? „Minden országban, ahol járok, mindig kimegyek régiség- vagy bolhapiacra megismerni a helyi iparművészeti kultúrát, néha elcsábulok és veszek is valamit. A mai világban azonban már gyakoribb, hogy az online térben keresgélek, mint egyfajta "virtuális turkálóban", ahol sok hozzáértéssel, kitartással, mérlegeléssel és reményeim szerint szépérzékkel igazi kincsekre lehet bukkanni. Így lesz igazán nemzetközi a gyűjtemény - sokszor az ágyban, a laptop előtt ülve - nem attól, mert mindent személyesen szerzek be. A régiség-gyűjtés egy szenvedély, kicsit függőség – teszi hozzá Ági.

Ez az igazi életművészet 

Ágnes galériája nem csak a története miatt érdekes, ő nyitott elsőként olyan műkereskedést, ahol az emberek reggelizhetnek, ebédelhetnek vagy csak kávézhatnak egyet. Nem titok, hogy a gasztronómiai vonallal még több embert szeretne behívni – mint mondja – saját ékszeres dobozába.„Világszerte egyedülálló, hogy a művészeti és antikvitásgalérián belül található egy bisztró, ahol olasz kávékülönlegességeket és brunchfogásokat szolgálnak fel a pánmediterrán ételek mellett” – meséli büszkén a műgyűjtő. „Igazi szerelem-projektként jött létre ez a galéria-étterem, nem szigorúan anyagi megfontolásból. Ágnest a műtárgyak iránti szeretete és hozzáértése ösztönözte arra, hogy belevágjon ebbe a sok szempontból kockázatos projektbe, és szeretné ezt a lelkesedést másoknak is továbbadni.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.